III. Első nap

Zene: Kate Miller & Passenger - Share Your Air

~ Anastasia Steele ~

A tükör előtt állok és közben azon gondolkodok hogy a ruhám illik e egy cég vezetőhöz. Nem akarok az első munkanapomon feltűnést kelteni azzal hogy túl rövid a kosztümszoknyám...mérgelődök még vagy öt percig majd végül úgy döntök hogy a lényeg hogy nekem tetsszen. A vicces az egészben az hogy a legtöbb ember nem a ruhája miatt aggódik az első munkanapján hanem hogy idegen környezetbe kerül ahol minden új számára, én viszont inkább a ruházatomra fordítom a figyelmem. Kész őrület! Sóhajtok fel de egy pillanattal később egyre közelebbről érkező léptek zaja ránt vissza a jelenbe. - Kate! - csillan fel a szemem amikor meglátom. - De jó hogy itt vagy. - sietek felé. - Szerinted hogy nézek ki? - kérdezem miközben körbe forgok előtte. - Dögös vagy Steele. - kacsint nevetve, látványos a jókedve. - Nem túl sok ez egy irodába? - kérdezem kétségbeesetten. - Szerintem pont jó. Tökéletes. - bólogat. - Akkor jó. - megkönnyebbülök, sokat számít nekem Kate véleménye eltekintve attól hogy egy divat lap szerkesztője, jó ízlése van. - Mikor értél haza? - érdeklődök, közben már a hajamat igazgatva. - Valamikor hajnalban. Te már aludtál. - válaszol. - Jól érezted magad? - kíváncsiskodok. - Igen, nagyon. Elliot remek társaság volt. - szégyenlősen mosolyog, pedig nem vall rá hogy zavarba jöjjön. - Örülök. - ölelem meg. - Ana! - hirtelen a hangja komolyra vált. - Tessék? - nézek rá ismét. - Régen te és Elliot együtt voltatok? - nem haboz, nyíltan rákérdez. - Dehogy! Csak barátok vagyunk. Együtt nőttünk fel, mintha testvérek lennénk. - mondom őszintén. - Oké. - ül le az ágyam szélére. - Miért kérdezted? - foglalok helyet mellette. - Tudod, jól éreztem magam vele és amikor haza hozott megkérdezte hogy lenne e kedvem még vele találkozni, kettesben. Szóval randira hívott. - meséli lelkesen. - És mit válaszoltál? - örülök hogy ők ketten így egymásra találtak egyetlen este alatt, bár aggódok is hiszen Elliot még soha nem tartott ki egy lány mellett sem. - Természetesen igent mondtam. Ma együtt is vacsorázunk. Csak féltem hogy ti ketten együtt voltatok és hogy ez így kínos lesz. - nem köntörfalaz, kimondja amit gondol és ezt mindig szerettem Kateben, sokkal könnyebb vele beszélgetni mint bárki mással. - Emiatt ne aggódj. - mosolygok rá. - Rendben. - pattan fel hirtelen és az ajtó felé siet. - Hová rohansz? - nézek utána. - Nekem is ma van az első napom és még pizsamában vagyok. - nevet és még a folyosóról is visszhangzik a kacagása, ezen nekem is mosolyognom kell. - Készen állsz, kicsim? - apa lép be most ahol az imént Kate rohant ki. - Igen. Azt hiszem. - bólintok, de magabiztosságnak nyoma sincs bennem. - Ne aggódj. Mindenkit lenyűgözöl majd. - sétál felém. - Büszke vagyok rád. - ölel át és egy csókot lehel a homlokomra. - Köszönöm. Jól esik hogy ezt mondod. - mosolygok rá. - Ez az igazság. - fogja meg a kezem. - Paul már lent vár. - jegyzi meg. - De ő a te sofőröd. - értetlenül sétálok apám mögött amikor ő elindul le a nappaliba. - Most már nem. Én felvettem mást. Paul az eddigi legjobb emberem, ezért bízlak rá. Tudom hogy mellette biztonságban leszel. - ellent mondást nem tűrve közli és tudom hogy mindezt az én érdekemben teszi. - Rendben. - egyezek bele. - Jó reggelt Miss Steele. - köszönt Paul amikor leérek a lépcsőn. - Jó reggelt Paul. Kérem szólítson Ananak. - ajánlom fel mert úgy érzem hogy itt az ideje tegeződni, hiszen sok időt töltünk mostantól együtt, főleg hogy már az én sofőröm. - Nézze el nekem Miss Steele de képtelen vagyok rá. - meglep a válasza de nem firtatom, csak egy megértő pillantást vetek rá. - Vigyázz magadra. - apa int miközben a kocsihoz indulok. - Te is. - intek neki, féltem őt, persze eddig is egyedül volt a személyzetet leszámítva de most hogy itt vagyok és aggódok érte. - Akkor az irodába, kérem. - ülök be hátra, Paul pedig gyorsan birtokba veszi a vezető ülést és indít...

Alig fél órával később a város talán legnagyobb épülete előtt áll meg a kocsi. Kissé oldalra biccentett fejjel nézek fel egészen a legfelső részig, meg sem tudom számolni hogy mennyi emeletből áll. Csak egyet tudok megállapítani, hogy gyönyörű. Hatalmas felirat díszeleg az elején...Grey & Steele Enterprises Holdings, Inc...Csak most tudatosul bennem igazán hogy az édesapám mi mindent ért el eddigi élete során és hogy most mindez az én irányításom alá kerül, persze Christian társulásával. - Köszönöm, Paul. - nyitja ki a hátsó ajtót és én kilépek a kocsiból. - Sok sikert Miss Steele. - mosolyog rám biztatóan. - Köszönöm. - viszonzom a mosolyát. - Itt leszek a parkolóban ha szüksége van valamire. - száll vissza majd elhajt. Ahogy elindulok az épület felé hirtelen mintha a szívem nagyobbakat verne, a pulzusom az egekben. - Jó reggelt Miss Steele. - köszönt a portás. - Jó reggelt. - biccentek és ahogy haladok tovább a liftek felé mindenki megismer és rám köszön, olyan mintha egy álomba cseppentem volna. - Elnézést. Melyik emeleten van az irodám? - lépek a lift kezelőhöz aki szintén tudja hogy ki vagyok. - A huszonhatodikon Miss Steele. - válaszol. - Akkor oda. - lépek be és az ajtók bezárulnak előttem. Pár rövid percbe telik csupán hogy ismét kinyíljon az ajtó és én kilépek a kis kabinból. - Itt mindenki szőke? - csúszik ki a számon, annyira szembetűnő hogy az itt dolgozó nők között egyetlen más hajszínnel rendelkező nő sincs. Minden szempár rám szegeződik, először azt gondolom hogy meghallották a megjegyzésem de amikor mind kedvesen mosolyogva fogadnak rájövök hogy szerencsére elég halkan beszéltem az előbb. - Jó reggelt. - köszönök és célirányosan az irodámba sietek, ahol egy lista vár az asztalomon. El is felejtettem hogy ma kell felvennem magam mellé egy asszisztenst. Leülök a székemre és az ablakon kibámulva gyönyörködök a kilátásban. - Miss Steele. - lép be egy magas szőke nő az irodámba. - Igen. - pördülök felé. - Michelle vagyok, Mr. Grey titkárnője. - mutatkozik be. - Megjöttek a jelentkezők az állásra. - újabb listát tesz le az asztalomra. - Köszönöm. - nézek fel rá majd a listára. - Harminckét jelentkező van? - lepődök meg. - Igen. Sokan akarnak ennél a cégnél dolgozni, tekintve hogy ez az egyik legsikeresebb vállalat. - világosít fel. - Rendben. Akkor jöhet az első. - dőlök hátra a székemben és felkészülök minden lehetőségre. Sorban jönnek egymás után a jelentkezők de valahogy nekem egyikük sem ragadja meg a figyelmem, sőt zavarba hoz hogy a hozzám jelentkezők közül is mindannyian szőke nők. Megdöbbent és kizártnak találom hogy mindez csak egy véletlen. - És miért szeretne itt dolgozni? - teszem fel ugyanazt a kérdést a huszonhetedik jelentkezőnek is csak úgy mint az előzőknek. - Láttam egy újságban Mr. Greyt és lenyűgözött. Neki akarok dolgozni. - a fiatal, kislányos hölgy a türelmem utolsó cseppjét is felélte. Órák teltek el és ezek a beszélgetések mind haszontalannak bizonyultak. - Nos, akkor ugyanazt tudom önnek tanácsolni mint az ön előtt itt járt huszonhat jelentkezőnek is. - fáradtan tekintek rá. - Mit? - csilingel idegesítő hangja. - Jelentkezzen Mr. Greyhez. Köszönöm, hogy ide fáradt. Kérem küldje be a következőt. - mutatok az ajtó felé. - Rendben. - sértetten viharzik ki az irodából és a listán huszonnyolcadik helyet elfoglaló jelölt lép be. - Jó napot. - köszön és leül. - Jó napot. - elmosolyodok, ugyanis nagy megkönnyebbülésemre, végre egy barna hajú hölgy néz szembe velem. - Neve? - kérdezem. - Spacey Mallory. - válaszol. - Ez az igazi neve? - érdeklődök tovább. - Nem teljesen. - nevet és ezzel engem is mosolygásra késztet.

- Stacey Mallory néven születtem, de nem érzem magam egy Stacey típusú nőnek, ezért megváltoztattam. - von vállat. - Értem. - bólintok miközben az önéletrajzát veszem a kezembe. - Itt az áll hogy az előző munkahelyéről elbocsátották. Szabad megkérdeznem hogy miért? - jegyzetelek. - A főnököm többet akart a munkakapcsolatnál én viszont nem vagyok az a tipus és ezt a betört orra is tökéletesen jelképezi. - félénken említi, talán fél hogy emiatt elítélem majd, de csak elismerően biccentek felé. - Nos ez a veszély itt nem fogja fenyegetni, tekintve hogy én is nő vagyok. - mosolygok rá biztatóan. - Ez...ez azt jelenti hogy az enyém az állás? - csillan fel a szeme. - Igen. Gratulálok. - rázok kezet vele. - Köszönöm. El sem hiszem...- csóválja a fejét. - Amikor bejöttem és láttam hogy itt mindenki úgy néz ki mint a Barbi babák, tökéletes alak, vakítóan szőke haj...azt hittem hogy esélyem sincs. - fújja ki hosszan a levegőt. - Nézzen csak rám. - nevetek fel. - Én sem vagyok olyan. - jelentem ki. - Nem gonoszság tőlünk hogy...tudja...ilyen véleménnyel vagyunk róluk? - kérdezi suttogva. - Reggel óta fárasztanak a nagyra törő terveikkel és mindegyiküknél a cél az volt hogy Christian Grey közelébe kerüljenek. Maguknak köszönhetik. - állok fel hogy kicsit nyújtózzak. - Tegeződhetünk? - kérdezem. - Igen. - egyezik bele. - Akkor holnap várlak Spacey. - mosolygok egyfolytában, teljesen biztos vagyok abban hogy a tökéletes titkárnőt vettem fel. - Nem ma kezdek? - kérdezi meglepve. - Legyen még a mai nap szabad. - tessékelem az ajtó felé. - Köszönöm...- akad el a szava mert nem tudja a nevem. - Bocsánat, be sem mutatkoztam. A nevem Anastasia Steele. De szólíts Ananak. - közlöm és jól esik hogy legalább ő nem tudja hogy ki vagyok. - Oké. Akkor holnap Ana. - siet el boldogan. - Mindenkinek köszönöm hogy eljött. - állok meg az előtérben ahol még négyen vártak. - Megtaláltam a tökéletes jelentkezőt, így önökre már nem lesz szükség de ha ismét üresedés lesz jelentkezzenek ismét. - köszönök el, ők pedig csalódottan távoznak. - Miss Steele. - Michelle szólít meg. - Az üzleti ebéd. - nyom a kezembe egy mappát. - Már ennyi az idő? - ijedten pillantok az órámra. - Rohanok. - kapom fel a táskám és a lift felé sietek. Amint leér a lift a kijárat felé rohanok. - Paul, azonnal indítson. - ülök be a kocsiba. - Lekésem a  megbeszélést. - gyorsan a mappában lévő lapokat kezdem átnézni hogy nagyjából képben legyek ha oda érek. - Melyik étterem? - Paul szólal meg. - Highline. - kiáltom, teljesen bepánikolok. - Nyugalom Miss Steele. Időben oda ér. - nyomja tövig a gázt. Hálát adok az égnek hogy Paul ennyire türelmes és elviseli a kirohanásaimat, arról nem is beszélve hogy úgy vezet mint egy őrült, mert most nagy hasznát veszem...

Paulnak hála pont időben érek az étteremhez. - Köszönöm. - ugrok ki a kocsiból és rögtön az étterembe sietek, nagy meglepetésemre azonban az nekünk lefoglalt asztalnál csak Christian ül. - Az ügyfelek hol vannak? - ülök le egy pohár vizet töltve magamnak, alig kapok levegőt. - Lemondták az utolsó pillanatban. - közli és közben jót szórakozik rajtam. - Ezt nem hiszem el. - mérgelődök. - Majd összetörtem magam hogy el ne késsek miközben ők lemondták. - legszívesebben üvöltöttem volna, olyan dühös lettem. - Megesik az ilyen. - von vállat. - Akkor vissza megyek az irodába. - állok fel de elkapja a kezem. - Várj. Ha már úgy is itt vagyunk, megebédelhetnénk. Meghívlak. - mosolyog és én nem tudok ellenállni. - Rendben. - ülök vissza a helyemre. - Közben beszélgethetünk is. - szólal meg ismét. - Miről? - kérdezem, de közben megérkezik a pincér az asztalunkhoz. Gyorsan leadjuk a rendelést és néma csendben ülünk egymással szemben. - Elliot említette hogy ma a barátnőddel vacsorázik. - hoz fel egy témát. - Igen. Örülök is hogy Kate és Elliot ennyire egymásra talált. Szerintem összeillenének. - mosolygok a gondolatra. - Elliot nem az a fajta aki megállapodik egy lány mellett. Nem félted Katet? - érdeklődik. - Ismerem Elliotot és tudom hogy nem kezdene pont az én legjobb barátnőmmel ha nem érdekelné őt igazán. - mondom komolyan. - Egyébként te sem vagy az a fajta aki megállapodik egy lány mellett. - teszem hozzá. - Nem is ismersz. - kortyol az italába. - A tegnap este alapján biztos vagyok benne hogy igazam van. - én is kezembe veszem a poharam. - Ezt mire alapozod? - értetlenül néz rám. - Giselle nem tűnt túl boldognak amikor azt mondtad hogy nem a barátnőd. - jegyzem meg halkan. - Nem érdekel hogy boldognak tűnt e vagy sem. Tudja jól hogy nem táplálok iránta romantikus érzelmeket. - magyarázza úgy mintha ez így helyes lenne. - Akkor miért vagy vele? - folyok bele még jobban a témába. - Nem vagyok vele. - csóvája a fejét. - De miért zavar ez téged ennyire? - ravasz mosoly jelenik meg az arcán.

- Nem vagyok vele. - csóvája a fejét. - De miért zavar ez téged ennyire? - ravasz mosoly jelenik meg az arcán. Most jövök csak rá hogy kétértelmű lehet számára a kíváncsiságom. - Nem szeretem ha a férfiak tárgyként kezelik a nőket. Ez minden. - mondom helytelenítve az álláspontját. - Nem kezelem tárgyként. Mindent megadok neki amit csak kér. - az arca kifejezéstelen. - Szóval megvásárolod őt? - vágom rá rögtön. - Nem. - jelenti ki kemény hangon. Látom rajta hogy zavarja hogy nem tud olyat mondani amiről nekem ne lenne meg a saját véleményem, nem tud meggyőzni. - Sokan irigylik őt. - morogja. - Furcsa. Én csak sajnálni tudom. El sem tudom képzelni milyen lehet úgy szeretni valakit hogy az semmibe vesz. - nem fogom vissza magam. - Nem tudlak meggyőzni arról hogy ez a helyzet Giginek is éppolyan jó mint nekem? - kérdezi. - Meggyőzni? Miért akarsz meggyőzni bármiről is ami nem a munkánkkal kapcsolatos. Engem nem érdekel mit csinálsz, a te magánéleted, a te döntésed. Nem is értem miért beszélünk erről. - zárom le részemről a témát. - Rendben. - bólint. - Ízlik az étel? - kérdezi az ebédemre mutatva amit idő közben kihoztak nekünk. - Őszintén? Ettem már jobbat is. - fintorgok. - Úgy látom ma bal lábbal keltél. - nevet. - Mindig azzal kelek. - folytok el egy mosolyt. Szórakoztat hogy megbotránkoztatom. - Sikerült megtalálnod a megfelelő titkárnőt? - kezd hirtelen új témát. - Oh! Igen. Nehezen ugyan de megtaláltam. - teszem le a villát a kezemből. - Ezzel kapcsolatban lehet egy kérdésem? - nézek rá komoly tekintettel. - Természetesen. - mondja egyszerűen. - Van valami oka hogy a cégnél csak szőke nők dolgoznak? - kérdezek rá végül. - Nincs. - nevet ismét. - De ezáltal még különlegesebb vagy, hiszen az egyetlen barna hajú női munkatárs vagy a cégnél. - a hangja szinte simogat, meglep a bókja miszerint különlegesnek tart. - Már nem az egyetlen. Az új titkárnőm is barna. Gondoltam javítok az arányokon. - beszélek tovább közben már a desszert lapot fürkészve. - Ahogy gondolod. Most már te is vezető vagy. - újabbat kortyol az italából. - És ez hogy érint téged? - csúszik ki a számon a kérdés. - Mármint mi? - pislog rám, nem érti a kérdésem okát. - Nekem úgy tűnik hogy szereted ha a te kezedben van az irányítás, a nőket pedig nem tartod túl sokra, szóval érdekel hogy mit érzel azzal kapcsolatban hogy egy nő az üzlettársad. - mire végig mondom, a tekintete ismét elsötétül. - Szeretek irányítani, nem értem miért baj ez? A nőket pedig igenis sokra tartom. - feleli. - Tehát nem tagadod hogy irányítás mániás vagy? - firtatom tovább a témát, de nem válaszol, észreveszem hogy talán kicsit túl messzire mentem. - Jobb ha most már vissza megyek az irodába. - állok fel. - Nem kérsz desszertet? - a hangulatában újabb váltás következik, ismét kedves hangot üt meg. - Nem. Majd máskor. Viszlát az irodában. - köszönök el és ahogy jöttem távozok is. Paul szerencsére már vár, így azonnal indulhatunk is...

- Michelle. - lépek az említett asztalához amikor már ismét a cég huszonhatodik emeletén vagyok. - Amikor a kezembe nyomta a mappát tudta hogy lemondták az ügyfelek a munkaebédet? - vonom kérdőre de ő csak nagyra nyílt szemekkel néz. - Miss Steele...- hebegi. - Hallgatom. Mi a magyarázata? - sejtem hogy már tudott róla. - Nem az ügyfelek mondták le. - csuklik el a hangja. - Akkor ki? - emelem meg a hangom nem érdekel hogy mindenki engem néz. - Mr. Grey mondta le és arra kért hogy ne szóljak önnek, mert egyébként is együtt ebédelnek. - a válasza teljesen ledöbbent és egyben fel is dühít. - Kérem ne rúgjon ki Miss Steele. - kezd könyörögni és ekkor enyhülök meg, hiszen ő csak azt tette amit a főnöke kért tőle. - Ne haragudjon Michelle. Hajlamos vagyok túlzásokba esni. - veszek vissza a hangomból és bocsánatot kérek tőle. - Semmi gond. - a hirtelen hangulat változás úgy tűnik már rám is rám ragadt. - Az irodámban leszek. Kérem szóljon ha Mr. Grey beért. - utasítom. - Rendben, Miss Steele. - bólint, én pedig az irodámba viharzok, hangos csattanással csapva be magam mögött az ajtót. Hogy dühös vagyok e? Az nem kifejezés. Utálom ha a szemembe hazudnak, arról nem is beszélve ha félre vezetnek. Tudni akartam az okát, tudni akartam hogy Christian miért játszik velem. Csak azt bánom hogy már rögtön az első napomon, pont a személyzet előtt keltem ki magamból. A gondolataimba veszve bámulok ki Seattle utcáira. Hosszú percek telnek el, talán egy egész óra is amikor Michelle végre belép az irodámba. - Mr. Grey megérkezett, az irodájában van. - közli. - Rendben. - indulok meg az ajtó felé. - Michelle. - fordulok vissza egy pillanatra. - Igen, Miss Steele? - követ mint egy szófogadó kiskutya. - Senki ne zavarjon minket. Ha keresnek vagy ha Mr. Greyt keresik mondja meg hogy elfoglaltak vagyunk. Komoly dologról kell beszélnem Mr. Greyel ami nem tűr halasztást. Megértette? - kérdőn nézek rá. - Igen, Miss Steele. - bólogat. - Helyes. - indulok tovább és kopogás nélkül, dühösen lépek be Christian irodájába aki meglepetten kapja fel a fejét az asztalánál ülve. - Szükséged van valamire Ana? - mosolyog. - Igen. - kicsit túl hangosan csapom be magam mögött az ajtót. - Baj van? - áll fel hirtelen elkomolyodva. - Baj? Nem tudom. Mi számít annak? - gúnyos képet vágok. - Tudom hogy te mondtad le az ebédet a partnereinkkel. Csak azt nem tudom hogy miért. - szemrehányóan nézek rá és várom a válaszát. - Kitől tudtad meg? - kérdezi kerülve a válasz adást. - Nem vagyok hülye Christian. - csattanok fel. - Nem a kis szőke liba barátnőd vagyok. Megértetted? - minden dühöm kihallatszik a hangomból. - Ne nézz ostobának. - szinte követelem, azt akarom hogy tudja hogy velem nem játszadozhat mert nem hagyom. - Lehetne hogy ne kiabálj? - próbál csitítani. - Azt csinálok amit akarok. Engem nem irányíthatsz. Nem vagy hatással rám. - remeg meg a hangom, hiszen nagyon is hatással van rám. Alig egy napja ismerem őt személyesen mégis mintha mindig ismertem volna és a leginkább az dühít hogy még ha tagadom is, épp olyan vagyok mint azok a nők akik csüngnek minden szaván. De minden erőmmel azon vagyok hogy ellenálljak neki, mert már tudom hogy milyen valójában. - Sajnálom hogy nem mondtam el neked az igazságot. - veszi át a szót. - De tudtam hogy ha csak úgy meghívlak ebédelni akkor visszautasítasz. - folytatja és meglep amit mond. - Miért akartál egyáltalán velem kettesben ebédelni? - kérdezem már halkabban beszélve. - Mert amióta tegnap este találkoztunk, csak rád tudok gondolni. - lép közelebb, én viszont rögtön hátrálok. - Nem tudok kiigazodni rajtad. - sóhajtok. - Egyik pillanatban még te vagy a legelbűvölőbb ember ezen a földön, a következő pillanatban viszont a legvisszataszítóbb és ellenszenvesebb. - mondom ki őszintén amit gondolok róla. - Kérlek hagyj békén. Én nem vagyok olyan nő mint akikkel körül veszed magad. - bízok benne hogy megérti és elfogadja. - Pont ezért vagy ennyire...- ismét közeledni kezd felém. - Vonzó, számomra. - megérinti az arcom. - Elég! - lököm el a kezét. - Csak munka kapcsolat lehet kettőnk között. - jelentem ki.
- Mára pedig végeztem. Haza megyek. - indulok ki az irodából de elkapja a kezem és magához ránt. - Tudom, érzem hogy milyen hatással vagyok rád. - suttogja majd hirtelen megcsókol. Minden dühöm kiszáll belőlem és még magamat is meglepem azzal hogy viszonzom a csókját. Teljesen elveszi az eszem és csak akkor szakadok el tőle amikor hirtelen egy idősebb szőke nő ront be az irodába. Azt sem tudom hová nézzek vagy mihez kezdjek magammal annyira zavarba jövök a helyzet kínossága miatt. - Elena. Mit keresel itt? - Christian förmed rá, a hangja kemény és meg is ijeszt. - Ki ez a lány? - a nő kérdőn figyel. - Ana. Nagyon örvendek. - hadarom majd kirohanok az irodából. - Ana! Várj! - Christian szól utánam de meg sem állok. - Miss Steele én próbáltam megállítani. - Michelle szabadkozik. - Semmi baj. - mondom miközben elhaladok mellette. Annyira szégyenlem magam hogy egyszerűen csak haza akarok menni. - Paul. Induljon. - pattanok be a kocsiba amikor kiérek az épületből. - Baj van Miss Steele? - kérdezi aggódva. - Nem. Csak elfáradtam. - válaszolok miközben elindulunk.