IV. Baráti tanács

Zene: Ella Henderson - Empire

~ Christian Grey ~

Csak bámulok Ana után míg el nem tűnik a bezáruló lift ajtók mögött. - Mit keresel itt? - dühösen fordulok Elena felé miközben félkézzel becsapom az irodám ajtaját. - Természetesen hozzád jöttem kedvesem. - mosolyog, de én ettől csak még visszataszítóbbnak látom őt. - Telefonról már hallottál? - kérdezem, egyrészt a korára is célozva, hiszen tudom hogy miért jött. - Ne sértegess Christian. - kacéran méricskél. - Régen nem zavart hogy idősebb vagyok mint te. - húzza végig mutatóujját a vállamon de én rögtön lesöpröm magamról a kezét. - Ahogy mondod. Régen...- hangsúlyozom ki az utolsó szót. - Ki volt ez a lány? - féltékenység cseng a hangjából. - Ő Ray lánya. - felelem és leülök az asztalomhoz. - Tessék? - lepődik meg. - Így már értem. - nevet fel gúnyosan. - Mit értesz? - kérdezek vissza. - Hogy miért találtalak vele ilyen helyzetben. Végül is ő Carla lánya, nem mellesleg az anyja kiköpött mása. És mind ketten tudjuk hogy milyen kapcsolatod volt az anyjával. - elégedett magával és ez még inkább feldühít. - Ana nem azért érdekel mert Carla lánya. - csattanok fel. - Ő különleges lány. - mondom komolyan. - Mióta is ismered? Két napja? Kötve hiszem hogy ilyen rövid idő alatt kiismerted őt. - csóválja a fejét.

- Nem mondtam hogy ismerem őt, de az eddig látottak alapján tudom hogy különleges. - állok ki a véleményem mellett. - Te is tudod hogy kettőtök között nem lehet semmi. - sétál közelebb. - Miért ne lehetne? - morgom hitetlenkedve hogy van képe kioktatni. - Szerinted mit szólna ha megtudná hogy az általa szentként tisztelt anyja szeretője voltál ifjú korodban? A kicsi szíve összetörne. - úgy tesz mintha valóban Ana érzései érdekelnék de tudom hogy nem így van. - Nem tudja meg. - jelentem ki. - Az nem biztos. - mosolyog. - Fenyegetsz? - állok fel hirtelen. - Nem! Csak azt akarom hogy ne kergess hiú ábrándokat. Nem illik hozzád az a lány. - közelebb jön. - Akkor ki illik hozzám? Te, Elena? Te? - emelem meg a hangom, miután minden türelmem elfogyott. - Miért akarod őt ennyire? - meglepve figyel. - Magam sem tudom. - vonok vállat. - De abban biztos lehetsz hogy te nem kellesz nekem. - nézek egyenesen a szemébe. - Hálátlan vagy Christian. - sértetten szorongatja kezeiben a táskáját. - Nem vagyok hálátlan, csupán elmúltak azok az idők amikor hatással voltál rám. Carla halála után lezártam azt az életet. - hunyom le a szemem egy pillanatra. - Mert szerelmes voltál belé. - suttogja. - Ezért sem kezdhetsz viszonyt a lányával. - teszi hozzá. - Nem voltam szerelmes Carlaba, de az tény hogy fontos szerepe volt abban hogy az lettem aki vagyok. - bólogatok a szavaimra. - Itt mindent nekem köszönhetsz. - tör ki belőle hirtelen, mint egy hisztérikus, kiabál. - Nem annak a nőnek, nem Carlanak hanem nekem...csak nekem. - toporzékol, más helyzetben talán vicces lenne ez a látvány, de most csak sokkoló. - Tűnj el az irodámból és az életemből is Elena. - követelem. - Hallasz még felőlem Christian. Nem hagyom hogy csak így félre dobj. - látom rajta hogy komolyan beszél de válaszra sem méltatom. - Most elmegyek. - indul meg az ajtó felé. - De jól jegyezd meg Christian. A múltban történtek miatt jobb ha elfelejted azt a lányt. - utal Anara majd kilép az irodámból én pedig visszatelepszek a székembe. Most hogy egyedül maradtam a gondolataimmal, Elena minden szaván alaposan átrágom magam és hosszú percek elteltével végül arra jutok hogy igaza van. Carla és köztem olyan kapcsolat volt ami most megakadályozza hogy Anat jobban megismerjem, ha megtudja hogy viszonyom volt az anyjával az a cégnek sem tenne jót. Még most az elején le kell zárnom ezt az egész őrületet. Egyáltalán miért érdekel engem ennyire? Teszem fel magamnak a kérdést, hiszen alig két napja van itt, mégis minden gondolatom ő. Persze az anyja halála után amikor Ana már kezdett nővé cseperedni, már akkor felkeltette az érdeklődésem, észrevettem őt de soha nem közeledtem felé majd hirtelen eltűnt, elment Európába...de azt hiszem jobb is volt így, már akkor sem lehetett volna kettőnk között semmi...

~ Anastasia Steele ~

Még akkor sem tudom elhinni ami történt amikor hazaérek. Christian megcsókolt és én nem tudom ezt mire vélni, hiszen nem ismerjük egymást. Olyan gyors ez az egész, még abban sem vagyok biztos hogy kedvelem e őt egyáltalán. A kémia meg van, azt már tapasztaltuk, de látva hogy milyen módon bánik a barátnőjével és a többi nővel, egyáltalán nem vagyok benne biztos hogy meg akarom őt ismerni. Christian a legkiismerhetetlenebb férfi akivel valaha találkoztam. Szégyenlem magam azért mert viszonoztam a csókját, egy pillanatra én is egy voltam a sok nő közül aki nem tud neki ellenállni. De Anastasia Steele nem olyan lány, én nem vagyok az a fajta aki oda dobja magát egy csábos mosolyért. Túl sok ez nekem. Állapítom meg miközben felszaladok a lépcsőn, egyenesen a szobámba. Örülök hogy Kate nincs itthon mert ő észrevenné rajtam hogy valami baj van...oh Kate...jut eszembe hirtelen hogy ő éppen most találkozik Elliottal, ez a tény legalább kicsit javít a kedvemen. - Miss Steele. - lép be a házvezetőnő a szobámba. - Tessék, Angela? - fordulok felé. - Mrs. Grey keresi önt telefonon. - adja kezembe a készüléket. - Köszönöm. - tátogom neki és máris fülemhez emelem a telefont. - Grace? - szólok bele.

- Igen, drágám. Csak azért telefonáltam hogy meghívjalak holnap vacsorára. Ugye eljössz? - kedvesen szól és én nem tudok neki ellenállni. - Persze. Köszönöm a meghívást. - elmosolyodok. - Örülök Ana. A partin nem tudtunk beszélgetni, most bepótolhatjuk. És Christiannal mesélhettek nekünk hogyan megy a közös munka. - lelkesen csilingel a hangja. - Christian is ott lesz? - nem is értem miért lep ez meg. - Igen. Talán baj? Nem jöttök ki egymással? - hirtelen aggódóvá válik a hangja. - Nem. Nagyon jól megy a közös munka. - hazudok. - Gigi is ott lesz? - érdeklődök. - Nem, dehogy. Mia előbb jött haza és ők ketten egy asztalnál nem túl jó ötlet és őszintén szólva én sem kedvelem Gigit. - vallja be. - Rendben. Örülök hogy Miat is láthatom végre. - mondom komolyan. - Ő is örül neked. - feleli. - És a barátnőd Kate is itt lesz. - folytatja. - Tényleg? - ez lep meg talán a legjobban. - Elliot azt mondta hogy meghívja, gondolom Kate igent mond majd. - magyarázza el hogy én is képben legyek. - Oh, biztos igent mond. Most is éppen együtt vannak. - ülök le az ágyam szélére. - Örülök hogy felkeltette Elliot figyelmét, Kate bűbájos lánynak tűnik, az estélyen is olyan aranyosak voltak együtt. Szeretném őt jobban megismerni. - hallom hogy komolyan gondolja. - Kate a legjobb barátnőm és hidd el Grace, őt nem lehet nem szeretni. - nevetek. - Neked elhiszem. - ő is nevet. - Nem zavarlak tovább. Akkor holnap várlak. - köszön el. - Viszlát holnap. - teszem le végül a telefont. Még magam sem tudom hogyan alakul majd a holnap este de valahogy egyenlőre a holnap reggel jobban aggasztott, hogy mi lesz az irodában. Christian közelében lenni, nem lesz könnyű azok után ami kettőnk között történt. - Ana! - apa lép be az ajtón. - Szia. - mosolygok rá. - Milyen volt a napod? - kérdezi kíváncsian. - Jó volt. Kell még egy kis idő amíg megszokom, de minden rendben volt. - próbálok lelkesnek tűnni. - Ennek örülök. - büszkén mosolyog. - Grace meghívott, holnap vacsorára. - váltok témát. - Nekem is szólt, de én sajnos nem tudok elmenni. - sóhajt fel. - Miért nem? - nézek rá meglepve. - Már elígérkeztem. Elena Lincolnal van egy kis üzleti megbeszélni valóm. - avat be a részletekbe. - Elena? - ismerős a név majd hirtelen elsápadok amikor beugrik hogy azt a nőt is így hívják aki ma berontott Christian irodájába. Ez nem lehet véletlen. - Ismered őt? - apa szólal meg ismét. - Azt hiszem igen. Ma bent volt az irodában. - felelem. - Az meglehet. Több üzleti ügye is oda köti. - bólogat. - Így akkor érthető. - vonok vállat. -  Későre jár. Nem vagy éhes? - ölel magához. - Nem. Lezuhanyzok és azt hiszem lefekszek aludni, elfáradtam ma. - nyújtózok. - Akkor magadra hagylak. Jó éjt, kicsim. - ad egy csókot a homlokomra. - Jó éjt apa. - mosolygok rá majd mikor kimegy, elterülök az ágyamon.

- Ana! Ébredj! Ana! - hallom Kate vékony hangját a fülemben. - Kate! - tolom el magamtól. - Aludni akarok. - dünnyögöm. - Egy órája a munkahelyeden kellene lenned. - közli, én pedig egy pillanat alatt pattanok ki az ágyamból. - Elaludtam. - nézek végig magamon és elborzadva veszem tudomásul hogy este át sem öltöztem, úgy ahogy voltam kidőltem. - Nyugi! Már telefonáltam az irodába, valami Spacey nevű csaj vette fel, bár mondanom sem kell hogy a neve elborzaszt. Létezik egyáltalán ez a név? - bújik az ágyamba engem pedig maga mellé ránt. - Ő az új titkárnőm. - sóhajtok. - Angela készít nekünk reggelit, megkértem hogy hozza fel ide. - Kate kényelmesen elhelyezkedik az ágyamon majd végszóra Angela meg is jelenik egy tálcával a kezében. - Kávét Miss Steele? - kérdezi mosolyogva. - Köszönöm Angela, majd mi kiszolgáljuk magunkat. Elmehet. - válaszolok majd ahogy kimegy, Kate felé fordulok. - Mit mondtál Spaceynek? - érdeklődök. - Azt hogy ma szabadnapot veszel ki. - von vállat és tölt magának egy csésze kávét. - De nem vehetek ki szabadnapot. - nyafogok. - Miért? Elmehetnénk vásárolni. Ma én sem dolgozok. Megbeszélhetnénk a tegnapi napot. - mosolyog. - Mért mi volt tegnap? - elsőre nem értem miért fontos hogy mi volt tegnap. - Hahó! Randim volt. - sértetten néz rám. - Oh. Igen. Ne haragudj. - szégyellem el magam. - Akkor? Itthon maradsz? - pislog rám mint egy kisgyerek. - Oké. - adom meg magam. - Elliot...- kezdek bele a kérdésembe de a telefonom félbeszakít. - Igen? - veszem fel, látom hogy az irodából hívnak. - Miss Steele...vagyis Ana...- Spacey hadar a telefonba. - Mi a baj? - aggódva kérdezem. - Mr. Grey nagyon dühös. - suttog. - Miért? - kérdezem értetlenül. - Mert nem vagy itt. Megkérdezte hogy hol vagy, én pedig annyit mondtam hogy nem jössz be dolgozni, Mr. Grey pedig dühös lett. - sietve magyarázza. - Miss Steelel beszél? - hallom Christian hangját. - Spacey add át neki a telefont. - utasítom a titkárnőm. - Ana? - csattan fel. - Miért zaklatod a titkárnőm? - mérgesen szólalok meg. - Azt hittem hogy végleg nem jössz be és dühös lettem. Nem tudtam hogy csak a mai napról van szó. - halkul el a hangja. - Semmi közöd hozzá hogy mikor megyek be vagy mikor nem. Nem vagy a főnököm. - olyan mérges vagyok rá hogy még a kezem is megremeg, miközben Kate kíváncsian figyel. - Ha a tegnap történtek miatt nem jöttél be, nem kell aggódnod, többet nem fordul elő. - mondja de furcsamód nem könnyebbülök meg, inkább megrémít a gondolat hogy nem közeledik már felém. - Remek. Éppen kérni akartalak. - nem mutatom ki hogy ez mennyire rosszul esik, mert biztos vagyok benne hogy csak játszott velem. - Este a szüleidnél vacsorázom, ha ott sem akarsz látni akkor azt javaslom ne is gyere el. - bontom a vonalat. - Mi a franc volt ez? - Kate tátott szájjal bámul rám. - Semmi. - vonok vállat és a fürdőbe sietek. - Ana. Mond el. - Kate jön utánam mint egy hűséges kiskutya, az sem zavarja hogy zuhanyozni készülök. - Szeretnék lezuhanyozni...egyedül. - mutatok az ajtóra. - Azt hittem én vagyok a legjobb barátod. - csalódott. - Az vagy. - bólintok. - Aha! A barátok nem titkolnak egymás előtt semmit. - fordul sarkon és kimegy. Egyedül maradok, de nem bánom, úgy döntök hogy majd később tisztázom a dolgokat Katel. Kell egy kis idő, csak pár perc hogy erőt vegyek magamon és tisztázzam magamban hogy mi is zavar pontosan. Az hogy Christian megcsókolt vagy az hogy többet nem akar? Azt gondoltam hogy én jobb vagyok azoknál a nőknél akik rá vágynak de úgy tűnik hogy én rosszabb vagyok mint ők, mert két nap alatt képes volt a hatalmába keríteni, de vége...ennek vége. Erősnek kell lennem, úgy kell tennem mintha nem érdekelne. Igen. Ez lesz a legjobb. Döntöm el végül majd kilépek a zuhany alól. - Kate. - sietek a szobámba miután felöltöztem, de nem találom ott. - Kate. - indulok a szobájába. - Már beszélsz velem? - sértődötten figyel fel rám az asztalánál ülve. - Ne haragudj, csak kellett pár perc magány. - kedvesen közeledek felé. - És hajlandó vagy elmondani hogy miért beszéltél gorombán Christiannal? - kérdezi. - Tegnap megcsókolt. - bököm ki egyszerűen a választ. - Tessék? - pattan fel úgy hogy még a szék is eldől. - A szarházi. - csóválja a fejét. - Kate! - nevetek rá. - Remélem felképelted. - inkább hangzik kérdésnek mintsem óhajnak. - Nem. Viszonoztam. - ismét elszégyellem magam a gondolatra. - Ana! Az a pasi egy nőcsábász. Láttuk az estélyen hogy milyen nőkkel veszi körül magát. Az a Gigi nevű csaj...öhm...hogy is fogalmazzak. Nem egy lángész. Te jobb vagy azoknál a libáknál. - ölel át. - Tényleg? Jobb vagyok? - kérdezem kétkedve. - Határozottan jobb. Tudod mit? Mutasd meg neki hogy mennyire erős nő vagy, hogy veled nem lehet játszani. - biztat. - Gondolod? - hajtom a fejem a vállára. - Naná! - simogatja a hajam. - Olyan jó hogy itt vagy Kate. Nem tudom mihez kezdenék egyedül. - vallom be őszintén. - Én itt vagyok, mindig itt leszek. Mintha a testvérem lennél. - ölel ismét át de ezúttal szorosabban. - Most pedig menjünk vásárolni. - enged el hirtelen és az ajtó felé indul. - Mia imádni fog téged. - nevetek. - A vásárlás miatt? - kérdezi már ő is nevetve. - Igen. - veszem magamhoz a táskám. - Remélem hogy kedvelni fogjuk egymást mert Elliot húga és a tegnapi randink elég jól sikerült. - szégyenlősen vigyorog. - Na mesélj! - kíváncsiskodok ezúttal én. - Gyere! Majd a kocsiban mesélek. - fogja meg a kezem és maga után húz. Az egész ház zeng a nevetésünktől.