VII. Minden amit akarok

Zene: Ellie Goulding - All I Want

~ Anastasia Steele ~

- Eddig csak kívülről láttam ezt az épületet. - szólalok meg kilépve az Escala liftjéből, ami Christian lakásába nyílik. - És hogy tetszik? - kíváncsian fürkészi az arcom. - Nagyon szép. - mosolygok rá miközben mellettünk Taylor és két fiatalabb férfi sétál be a bőröndjeimmel. - Hol pakoljuk le ezeket Mr. Grey? - kérdezi Taylor. - A vendégszobában. - feleli röviden Christian majd ismét felém fordul. - Körbe vezetlek. - fogja meg a kezem. - Első látásra talán nem tűnik nagynak, de az. - magyarázza de engem azonnal megbabonáznak a hatalmas ablak falak amiken kinézve tisztán látni a város fényeit. - Seattle szó szerint a lábaid előtt hever. - suttogom. - Gyönyörű igaz? - meg áll mellettem és ő is a várost figyeli. - Igen, az. - bólintok. - Gyere. - húz maga után és sorban mutatja meg a lakása részleteit. - És ez itt a te szobád. - nyit ki végül egy fehér ajtót ami mögött egy ízlésesen berendezett szobát pillantok meg. - Tetszik? - belép és leül az ágy szélére. - Tehetséges a lakberendeződ. - piszkálódok vele. - Én is így gondolom. - nevet fel. - Szeretnél lepihenni? - hirtelen fel áll. - Igen, már késő van. - fáradtan pislogok fel rá. - Reggel találkozunk. - mosolyog és megpuszilja az arcom. - Jó éjt. - csukom be utána az ajtót majd elterülök a hatalmas ágyon. Aludni még nem tudok, ki tudna aludni egy ilyen hihetetlen helyzetben. Az elmúlt öt nap olyan tartalmas volt számomra hogy kész csoda hogy még nem borultam ki, most van csak igazán alkalmam végig gondolni mindent. Először Oliver jut eszembe hiszen ő aggaszt a legjobban, rettegek tőle és a tudat hogy bármikor megtalálhat még nagyobb félelmet kelt bennem. Christian viszont egyszerűen kiismerhetetlen, bízni akarok benne és tudom hogy meg fog védeni, de van bennem egy fajta érzés ami azt sugallja hogy nekem ez nem lesz elég. Megfogadtam amikor visszajöttem Seattlebe hogy egyenlőre parancsolok a szívemnek és nem esek hirtelen szerelembe és nem is vagyok szerelmes de amikor megpillantom őt vagy ha csak a hangját hallom, jó érzéssel tölt el. Annyira vonz hogy alig tudom megállni hogy ne csókoljam meg, miközben tudom hogy ő milyen típusú férfi. Christian az a fajta pasi aki nem kötelezi el magát egy nő mellett sem és ezt ő maga mondta. Félek hogy a kettőnk között alakuló valami végül összetöri a szívem ami még az Oliverrel való kapcsolatom sebeit viseli. Órákig csak bámulom a plafont, már a hálóingemben vagyok de egyszerűen nem tudok aludni. Hajnali fél hármat mutat az óra amikor úgy döntök hogy leosonok a konyhába egy pohár vízért. - Taylor. - ijedek meg amikor hirtelen előttem terem. - Elnézést Miss Steele. Nem akartam megijeszteni. - suttog. - Ön is itt lakik? - érdeklődök halkan. - A földszinten. Most ellenőrzöm Mr. Grey lakását. - válaszol. - De, éjjel van és az egész épület a legjobb biztonsági rendszerrel van felszerelve. - értetlenkedek. - A gépek hibázhatnak, hölgyem. - mosolyodik el halványan. - Ez igaz. - bólintok megértően. - Jó éjt Miss Steele. - köszön el és már távozik is. - Jó éjt. - intek neki majd miután töltöttem magamnak egy pohár vizet megállok a hatalmas ablakok előtt és lenézek az alvó városra. Nem tudom mennyi idő telik el mire visszaindulok a szobámba de a folyosón Christiannal találom szemben magam. - Nem tudsz aludni? - kérdezi lágy hangon. - Nem. - csóválom a fejem. - Én sem. - lép közelebb. - Miért? - kérdezem kíváncsian. - Nehéz úgy aludni hogy tudom, te a szomszéd szobában vagy. - a válasza hallatán tátva marad a szám. - Nekem is furcsa ez az egész, hogy mi ketten együtt élünk. - motyogom. - De nem akarsz elmenni ugye? - megrémíti a gondolat. - Nem. - mondom őszintén. - Az előbb összefutottam Taylorral. - terelem a témát. - Ellenőrizte a lakást. - teszem hozzá. - Ez a munkája. - von vállat. - Tudom hogy itt biztonságban vagyok de, félek. Félek elaludni mert attól tartok hogy amikor kinyitom a szemem Oliver ott lesz és...- könnyek gyűlnek a szememben, csak úgy áradnak szét bennem az érzések és csak sírni tudok. - Sérült áru vagyok. - zavarban vagyok hogy előtte tör rám ez a pánik szerű kétségbeesés. - Itt nincs mitől félned. - ölel át. - De tőled is félek. - vallom be az igazat. - Tőlem? Miért? - meglepi amit mondtam és el is borzasztja. - Én soha nem bántanálak. - simogatja az arcom. - Nem attól félek hogy fizikailag bántasz, hanem attól hogy én többet érzek majd irántad. Az elmúlt pár nap alatt is már olyan közel kerültél hozzám, nem akarok beléd szeretni. - valahogy most túl könnyen kimondom amit érzek. - Azt hittem többet akarsz. - ráncolja a homlokát. - Igen, de tudom hogy te nem. Ezért sem akarok többet. - felnézek a szemeibe amik azonnal megbabonáznak. - Láttam és hallottam hogyan bánsz Gigivel, és tudom hogy én nem tudnám elviselni ha velem beszélnél így. - lépek el tőle. - Te már most többet jelentesz nekem, mint bárki más eddig. - halk a hangja. - Tudod én még soha nem éltem együtt senkivel a szüleimen és a testvéreimen kívül, de már az is régen volt. - beszél tovább. - Gigi és a hozzá hasonlók, jöttek és mentek az életemben, nem hagytak nyomot, de te...te más vagy. Azonnal tudtam amikor megláttalak. - jól esik amit mond, de képtelen vagyok elhinni hogy alig egy hét alatt megváltozott volna a véleménye. - Csak adj egy esélyt. - felém nyújtja a kezét. - Nem akarok olyan kapcsolatot aminek már az elején nincs jövője. - lehajtom a fejem hogy elrejtsem az arcom. - Szerintem nekünk van jövőnk. - mutató ujját az állam alá simítja, így kényszerítve hogy a szemébe nézzek.

- Képtelenség kiigazodni rajtad. Egyszer azt mondod hogy nem akarsz tőlem semmit, most meg a jövőről beszélsz. - fakadok ki mert tényleg nem értem őt. - Felejtsd el amit a szüleimnél mondtam. Kellesz nekem Ana. - von magához és megcsókol. Egy pillanatra hezitálok de végül megadom magam. Szenvedélyesen viszonzom a csókját. - Nem tudom mit művelsz velem, de melletted élőnek érzem magam. - motyogja a csókba. - Mr. Grey - Taylor zavar meg minket. - Egy alak ólálkodik a környéken, akire illik a személyleírás. - utal Oliverre és ettől megrezzenek. - Úgy gondoljuk hogy sikerült bejutnia az Escalaba. - teszi hozzá és ez már teljesen kiborít. - Ana! Maradj itt. - enged el Christian hogy Taylorral tartson. - Ne! Ne hagyj egyedül. - zokogás tör rám. - Meg kell találnunk. - próbál meggyőzni. - És ha ide jön? És egyedül leszek ellene? - dőlök a falnak. - Mr. Grey, igaza van Miss Steelenek. Nem maradhat egyedül. Megtaláljuk, uram. - Taylor velem ért egyet és ez ellen már Christian sem tud kifogást találni. - Azonnal értesítsen ha megtalálták. - adja ki Christian az utasítást majd Taylor elrohan. - Honnan tudta hogy itt vagyok? - teszem fel a kérdést. - Biztos követett minket. Nyugodj meg, itt biztonságban vagy. - ölel magához. - Nem tudok megnyugodni. - hunyom le a szemem miközben a fejem a mellkasának döntöm. - Gyere. - terelget be a szobájába. - Pihenj le. - ezúttal nem utasít, csak megkér és én engedelmesen bebújok az ágyába. - Ne hagyj egyedül. - kérem őt, a kezét szorongatva. - Nem hagylak. - le ül mellém és a kezem simogatja, az érintésével percek alatt képes megnyugtatni és már el is hiszem hogy nem eshet bajom amíg ő mellettem van....

Felriadok az ablakon beszűrődő napsugarak vakító fényére. Az oldalamra fordulok, Christian pislog rám. - Jó reggelt. - mosolyodik el. - Jó reggelt. - nézek a szemébe majd hirtelen eszembe jutnak az elmúlt este történései. - Oliver? - kérdezem félénken. - Elmenekült. - komoran válaszol, dühíti hogy nem sikerült elfogni. - Köszönöm, hogy vigyáztál rám. - mondom hálásan. - Ez természetes. - nyújtja felém a kezét és megsimogat. - Remélem nem zavart hogy itt vagyok. - utalok arra hogy az ágyában, mellette töltöttem az éjszakát. - Sokkal jobban aludtam, így hogy te itt voltál mellettem. - húz közelebb magához, én pedig csak mosolyogni tudok, szívem szerint megcsókolnám de egyenlőre még nem merem én megtenni az első lépést. - Az anyám telefonált reggel. Katenek hála már ők is tudják hogy ide költöztél. - forgatja a szemeit. - Reggel? Miért mennyi az idő? És mit szóltak a szüleid? - hadarom a kérdéseket. - Elmúlt dél. - mosolyog és egy rövid csókot lehel ajkaimra. - A szüleim boldogabbak nem is lehetnének és Mia már az esküvőt tervezi. - nevet. - Mia már meg sem lep. - engem is szórakoztat és persze boldoggá is tesz hogy nem dühösek amiért Christiannál húztam meg magam pár hétre, az esküvő gondolata pedig már magában nevetséges a mi esetünkben. - Mi lesz a munkával? - kérdezem miközben felülök. - Ez a jó abban hogy mi vagyunk a tulajdonosok, akkor veszünk ki szabadnapot amikor akarunk. - szemében jókedv csillog. - És mit tervezel mára? - kérdezem kíváncsian. - Szeretném veled tölteni a napot. Estére viszont hivatalosak vagyunk a szüleimhez vacsorára. - válaszol és kimászik az ágyból, csak most veszem észre hogy egy alsónadrágon kívül nincs rajta semmi. - Khm...oké. - teljesen zavarba jövök ami persze őt mulattatja. - Vissza megyek a szobámba, lezuhanyzom és felöltözök. - sietve én is felkelek. - Rendben. - bólint de mielőtt kiléphetnék az ajtón Gigibe ütközök. - Még hogy nem Ana miatt dobtál ki. - hisztérikus a hangja. - Mit keresel te itt? - Christian dühösen indul meg felé. - Nem gondoltam volna rólad hogy te a foglalt pasikra veted ki a hálód. - lök meg de nem elég erősen ahhoz hogy elessek. -  Én nem...- szavakat sem találok. - Mit nem értettél azon hogy vége?! - ragadja meg a kezét Christian és a nappali felé vezeti, én pedig halkan követem őket, látni akarom hogy mi történik. - Veled aludt? Hagytad hogy a szobádban töltse az éjszakát melletted? Mindig azt mondtad hogy te senkivel nem alszol együtt. - Gigi kiabál. - A kulcsokat. - a kérdéseit figyelmen kívül hagyva követeli tőle Christian, de Gigi nem hajlandó oda adni. - Utoljára kérem. - Christian egyre mérgesebb.

- Ribanc. - Gigi lenéző pillantást vet rám majd Christianhoz vágja a kulcsokat és elrohan. - Ne foglalkozz vele. - Christian megindul felém de én szó nélkül a szobámba rohanok. Kezdem én magam is úgy érezni hogy Giginek igaza van, hiszen ő volt Christian barátnője amikor én megjelentem és magam sem tudom mivel, de felkeltettem Christian figyelmét. - Ana! - hallom a nevem. - Gyere! - tudom hogy ő az. - Nem akarom hogy emiatt is aggódj. - ül le mellém az ágyam szélére. - Igaza van. - suttogom. - Nincs igaza. - ellenkezik. - Attól hogy ő neked nem jelentett semmit, Gigi szeretett téged, de egyikünk sem törődött vele. Még én sem. - önmagamat okolom. - Amint tisztáztuk a kettőnk dolgát, szakítottam vele. Szerintem ennél emberibb módon nem is tudtam volna kezelni a dolgot. - Christian nem érti a lényeget. - Igen, de ha én nem jöttem volna a városba és nem találkoztunk volna akkor ti még mindig együtt lennétek. - elszomorít hogy így van. - De itt vagy és engem csak ez érdekel. Felejtsük el Gigit. - hajol közelebb. - Miért lepte meg hogy egy ágyban aludtunk? És hogy értette azt hogy te soha nem alszol együtt senkivel? - a kérdések csak úgy áramlanak belőlem. - Azért mert így is van. Te vagy az első akivel egy ágyban aludtam. - mosolyodik el. - És Gigi? Vagy az előző barátnőid? Ők hol aludtak? - kérdezősködök tovább mert nekem ez olyan hihetetlen. - Mondtam már Ana, hogy egyikük sem érdekelt annyira hogy túl nagy figyelmet fordítsak rájuk. Jöttek és mentek, soha nem aludtak itt. - úgy mondja mintha ez normális lenne, bár feltűnhetett volna hogy egy holmit sem találtam a lakásban ami Gigié vagy más nőé lenne. - Nem szeretek másokhoz alkalmazkodni, ez az én otthonom, itt minden az én irányításom alatt van. - beszél tovább. - Akkor most már tényleg nem értem hogy miért hoztál ide. - állok fel, zavar amit mondott. - Te kivétel vagy Ana, minden téren. - utánam lép és maga felé fordít. - Tegnap este ahogy néztelek miközben aludtál, elgondolkodtam kettőnkön. Még most sem értem mi történik velem de érted bármit megtennék. Meg akarlak ismerni a létező összes módon, mindent tudni akarok rólad és veled akarok lenni. - egyre hevesebben beszél majd a mondandója végére érve magához húz és megcsókol. Szavakat sem találok arra amit mondott, de most nem is kell beszélnem, egyszerűen csak a karjai közé olvadok és viszonzom a csókját. 

Hamar eltelt a délután. Christian és én az egész napot beszélgetéssel töltöttük, mindent tudni akart rólam és én készséggel meséltem neki az életem eddigi részéről, főleg az Európában töltött éveimről. Ő már minden részletet tud rólam, de ő szinte semmit nem mondott magáról, sőt egyáltalán semmit. Zavart hogy míg én megosztottam vele mindent, még a legféltettebb gondolataimat is, addig ő elzárkózott attól hogy jobban megismerjem. De nem szóltam erről neki, mert tudom hogy milyen és nem akartam faggatni. És végül is egy hónap hosszú idő, ami alatt remélhetőleg én is jobban megismerem majd. - Lassan indulnunk kell. - néz az órájára. - Igen. A szüleid már biztos várnak. - állok fel és magamhoz veszem a táskám. - Mehetünk. - mosolygok rá. - Csak ön után hölgyem. - nyitja ki előttem az ajtót. - Köszönöm. - lépek ki és a parkolóba sietünk. - Taylor nem jön velünk? - kérdezem mikor látom hogy megint Christian lesz a sofőr. - A tegnap este történtek miatt, itt marad és szemmel tartja a lakást, ha esetleg Oliver visszajönne. - közli majd indítja az autót és meg sem állunk a Grey házig. Útközben folytatjuk a beszélgetést de persze megint csak én beszélek. - Megérkeztünk. - alig húsz perc múlva már a ház előtt állunk. - Gyere. Úgy látom Elliot és Kate már itt van. - segít ki az autóból és megfogja a kezem. - Christian? - nézek rá kérdőn. - Tessék? - kérdez vissza. - Öhm...- zavartan nézek az összefonódó kezeinkre. - Zavar? - a szemembe néz és várja a válaszom. - Nem, csak a szüleid...félre érthetik, nem? - pillantok a ház felé. - Ezen nincs mit félre érteni. - von vállat és gyengéden az ajtó felé húz, továbbra is a kezemet fogva, úgy döntök hogy inkább rá hagyom a dolgot. - Végre, ide értetek. - fogad hatalmas mosollyal Grace. - Látom nem csak lakótársak vagytok. - Mia nevet közben minket nézve ahogy szorosan egymás mellett állunk. - Elnézést hogy késtünk. - fordulok Grace felé, ezzel kikerülve Mia kérdéseit. - Semmi baj drágám. Gyertek! Elliot és Kate az ebédlőben vannak, már kész a vacsora. - terelgetnek minket az említett helyre ahol Kate és Elliot egymásba gabalyodva, szerelmesen nevetgélnek. - Oh! Ana. - pattan fel hirtelen Kate amikor meglát. - Mi történt az arcoddal? - kíváncsiskodik és ekkor már a többiek is mind engem néznek. - Elestem. - vonok vállat. - Ne most Kate. - hajolok közelebb barátnőmhöz. - Oliver? - tátog hogy a többiek ne lássák, én pedig bólintok. - Asztalhoz. - Carrick szólal fel és mi azonnal engedelmesen le is ülünk, én ezúttal Christian mellett foglalok helyet.

- És szabad tudni hogy mi az oka annak hogy most Christianál laksz? - Grace nem bírja ki, rákérdez. - Most hogy Ray elutazott, Kate pedig Elliottal tölti minden idejét, Ana nem akart egyedül lenni abban a nagy házban, ezért felajánlottam neki hogy költözzön hozzám. - Christian válaszol helyettem amiért hálás vagyok, mert nekem nem nagyon megy a hazudozás és Gracenek hazudni még rosszabb lett volna. - De csak egy hónapról van szó. - teszem hozzá halkan. - És akkor ti most együtt vagytok? - Mia kérdése még kínosabban érint. - Igen. Együtt vagyunk. - ismét Christian adja meg a választ, ezúttal viszont engem is meglep. - Együtt vagyunk? - hajolok közelebb hozzá amíg a többiek a vacsorával vannak elfoglalva. - Igen. - bólint határozottan. - Azért erről nekem is szólhattál volna. - jegyzem meg halkan, egy részem örül hogy így gondolja, de egy másik részem legszívesebben felképelné amiért anélkül hogy megbeszéltük volna máris a családja tudtára adta. - Öt nap nem sok, Christian. - Elliot rosszallóan néz a bátyára. - Ez nem a te dolgod Elliot. - Christian csendre inti az öccsét. - Ne veszekedjetek. - Mia szakítja félbe őket. - Legalább ne az asztalnál. - Grace is a fiait csititja.  Szerencsére nem mérgesedik el a helyzet és csendben telik a vacsora, de én nem bírom ki anélkül hogy ne bámulnám Elliotot, nem értem miért zavarja hogy Christian és én...együtt vagyunk. Azt hittem barátok vagyunk, de most mintha baja lenne velem. Próbálom a gondolataimat elterelni de csak akkor sikerül amikor Christian egyik kezét megérzem a derekamon és közelebb hajolva megcsókol. Belevörösödök hiszen közben magamon érzem a többiek tekintetét. - Minden rendben? - úgy teszi fel a kérdést mintha a családja ott sem lenne. - Igen, csak elgondolkodtam. - mosolyodok el félénken. - Annyira örülök hogy most már Ana a barátnőd. Határozottan jobb mint Gigi volt. La femme est préte chimére - Mia sóhajtozik, eddig is tudtam hogy nem kedveli Gigit, de nem hittem hogy ezt ennyire tisztán Christian tudtára adja. - Ne beszéljünk Gigiről. - Christian legyint. Olyan zavarban vagyok a vacsora közben hogy legszívesebben kifutnék, de tudom hogy ezt nem tehetem. Kényelmetlen érzés hogy Grace, Kate, Mia és Carrick, sőt még Elliot is Christiant és engem néz. Mintha csodának számítana hogy mi ketten együtt vagyunk. - Bocsánat. - állok fel hirtelen. - Máris visszajövök. - indulok meg a mosdó felé, de Kate szinte rögtön követ is. - Hé! Mi a baj? - kérdezi amikor belépünk az egyik földszinti mosdóba. - Mi van Elliottal? - kérdezem zavartan. - Egész este hozzám sem szólt és úgy tesz mintha bűn lenne az hogy Christian velem van. - fakadok ki. - Én sem értem. Amikor elmondtam neki hogy Christianhoz költöztél, furcsán kezdett viselkedni. - von vállat. - Remélem nem azért van mert titokban szerelmes beléd. - suttogja. - Elment az eszed? Elliot a barátom. - fel sem tudom fogni hogy Kate még mindig ettől retteg. - Jól van na. Csak úgy mondtam. - forgatja a szemeit. - Inkább mesélj. Oliver hol támadt rád? És miért nem hívtál? - kérdezi azonnali választ várva. - Tegnap előtt este, a szobámban várt rám. Megütött. Azt akarja hogy menjek vissza vele Olaszországba. Még szerencse hogy Paul időben érkezett. És azért nem hívtalak mert nem akartam hogy aggódj. - magyarázkodok. - Megígérted hogy ha bármi van azonnal felhívsz. Ana! Ezt nem hiszem el. - mérgelődik. - Tudod hogy mindenben számíthatsz rám. - ölel magához. - Tudom. - viszonzom az ölelését ami most igazi mentő öv számomra. - Menjünk vissza a többiekhez. - engedem el végül pár másodperc múlva és vissza sétálunk az asztalhoz. - Christian és Elliot? - kérdezem Gracet amikor feltűnik hogy a fiúk már nincsenek itt. - A dolgozószobában beszélgetnek. - feleli Carrick. 

~ Christian Grey ~

- Mit képzelsz Elliot? Mi a franc ütött beléd? - förmedek az öcsémre amikor a dolgozószobába érünk és becsukom az ajtót. - Belém mi ütött? Veled mi van Christian? - fordul szembe velem. - Mit művelsz? Ana nem olyan mint a többi nő akikkel eddig dolgod volt. Nem akarom hogy megbántsd. - mondja ki végre amit gondol. - Eszem ágában sincs megbántani. Ana, tényleg érdekel. - jelentem ki. - Meglepő hogy ilyen hirtelen nem csak játékra használod a nőket. - szemrehányóan néz rám. - Ezt pont te mondod? És mi van veled és Katel? - vágok vissza neki. - Az más. - legyint. - Miben más? - kérdezek vissza. - Nekem nem volt viszonyom Kate anyjával, ellenben neked volt Anaéval. - nem köntörfalaz. - Halkabban! Nem akarom hogy megtudja. - hirtelen harag áramlik végig bennem, az öcsém a legérzékenyebb pontomba gázolt bele. - Szerinted nem fogja megtudni? - vissza vesz a hangerejéből, de továbbra is indulatos. - El akarod mondani neki? - kérdezem hitetlenkedve. - Minek nézel engem? A bátyám vagy. Soha nem tennék veled ilyet. - ráncolja a homlokát, sérti hogy ezt feltételeztem róla, amit rögtön meg is bánok. - Elena viszont nem fogja tartani a száját. Főleg azok után nem ahogy múltkor az irodában bántál vele. Emlékszem mit meséltél. - egyre visszafogottabban beszél, kezd megértővé válni. - Elena azóta nem jelentkezett, lehet hogy túl van rajta és végre békén hagy. - bízom benne hogy így van. - Te álomvilágban élsz Chris. - gúnyosan felnevet. - Elena nem tűnt el, csak elutazott, méghozzá Rayel. - döbbenten hallgatom. - Mit akar Raytől? - kérdezem értetlenül. - Szerinted? Gondolom most hogy te Anaval vagy, ő is a család része akar lenni ezért Rayel kezd hogy így kerüljön a közeledbe. - vázol fel Elliot egy Elenara valló elképzelést. - Honnan tudod hogy Rayel van? - kérdezem, még most sem tudom elhinni hogy Elena erre is képes lenne. - Hallottam amikor anyával beszéltek és boldogan mesélte el hogy új hódolója van, aki nem más mint Ray. - Elliotot is kiborítja ez az egész. - Sem Ray, sem Ana nem ezt érdemlik. - csóválja a fejét. - Elenat elintézem ha visszajöttek. - határozom el magam. - Ha Ana megtudja az igazságot, összetörik a szíve. Ő a legjobb barátom gyerekkorunk óta, olyan mintha a húgom lenne. Nem akarom hogy szenvedjen. - látom hogy őszintén aggódik Anaért és ezért nem tudok rá haragudni. - Bízz bennem Elliot. Én sem akarom hogy Ananak rossz legyen. - még soha semmit nem mondtam ennyire őszintén. - Rendben. Te tudod. - törődik bele végül hogy bár sok mindenben igaza van, nem hagyom hogy Elena tönkre tegye az életem vagy éppen azt a lehetőséget a boldogságra ami Ana mellett vár rám. - Hé! Itt vagytok? - hirtelen Ana lép be mosolyogva. - Remélem Elliot hogy nem utálsz. - félénken pislog az öcsémre. - Bolond vagy Steele ha azt hiszed hogy téged lehet utálni. - Elliot nevet rá. - Csak Christiannal volt egy kis vitánk, de nektek örülök. - öleli át Anat, én pedig hálás vagyok neki hogy elfogadta a döntésem és tovább őrzi a titkom ami egyben a múltam szégyenfoltja. - Akkor jó. - Ana megkönnyebbül. - Jól néztek ki együtt. - jegyzi meg Elliot. - Köszi. - Ana elpirul és én le sem tudom venni róla a szemem. - Kate már aggódik. Ne mond vissza neki de azt hiszi hogy szerelmes vagy belém és most féltékeny vagy Christianra. - nevet Ana, én inkább ehhez nem is fűzök hozzá semmit. - Akkor most megkeresem és századszor is elmondom neki hogy az első pillanatban beleszerettem és nekem nem kell más. - siet ki Elliot az ajtón. - Mi is vissza mehetnénk. A szüleid azért hívtak át hogy velük legyünk. - Ana is vissza indul de még mielőtt kilépne az ajtón magamhoz húzom őt. - Úgy láttam rajtad hogy nem örülsz annak hogy azt mondtam együtt vagyunk. - suttogom miközben egy lágy csókot hintek a nyakára. - Nem arról van szó hogy nem örülök, csak...ezt még nem beszéltük meg és olyan gyors minden. Öt nap alatt veszekedtünk, csókolóztunk és beköltöztem hozzád. Ez túl gyors nekem. - húzódik el és kisiet a dolgozószobából, magamra hagy, de én sem maradok sokáig, utána indulok.

~ Anastasia Steele ~

Miután Christiant a dolgozószobában hagytam, gyorsan Miahoz siettem hogy még véletlenül se kerüljek ismét Christian kezei közé, mert tudtam hogy úgy sem hagyja szó nélkül amit mondtam neki. - Elmehetnénk egyik nap vásárolni. - Mia ajánlja fel. - Ez remek ötlet. Kate is velünk jöhetne. - értek egyet. - Igen, persze. Tényleg, hol van Kate? - Mia gyorsan körbe néz de nem találja. - Én tudom. - mosolygok mint egy bűnös tettestárs. - Elliot éppen szerelmet vall neki. - suttogom. - Ez remek. - tapsikol. - És Christian is mondta már neked hogy szeret? - kíváncsiskodik. - Mi még nem tartunk ott. - komorodok el. - De te szereted? - faggat tovább. - Nem tudom. - vonok vállat, egyre kínosabban érzem magam. - Olyan nincs hogy nem tudod. Vagy szeretsz valakit vagy nem. - nem engedi el a témát. - Öt nap után korai lenne kijelenteni hogy szeretem. - komolyodok el. - Tehát nem vagy szerelmes Christianba? - próbálja kikényszeríteni belőlem a konkrét választ. - Erre nem válaszolok. - pislogok Miara. - Na! Ana! - követeli. - Nem válaszolok. - csóválom a fejem. - Mond már. - csak azért sem hagyja abba. - Oké! - sóhajtok. - Amit a bátyád iránt érzek az bonyolult.....Még nem ismerem őt annyira így nem is szerethetem.....Annyit mondhatok hogy vonz engem és mindig rá gondolok....szóval kezdek beleszeretni...na jó, tudod mit? Igen. Szeretem. - hadarom össze vissza a szavakat de végül csak kijön belőlem az igazság. - De ezt senkinek nem mondod el. - nézek egyenesen Mia szemébe hogy tudja mennyire komoly ez a dolog. - Nyugi! Lakat van a számon. - húzza a kezét a szájára. - Köszönöm. - biccentek majd hirtelen Christian áll meg közvetlenül mögöttem. - Ideje mennünk. - közli. - De még korán van. - nyelek nagyot ahogy a mellkasa a hátamhoz ér. - Megyünk. - nem enged, ő irányít. - Rendben. - adom meg magam ezúttal. - Máris mentek? - Grace szomorúan ölel át minket mikor már a táskámat veszem magamhoz. - Ana már fáradt. - Christian rám hivatkozik és még ellenkezni sem tudok. - Jól van drágáim. Akkor jó éjt. Örülök hogy itt voltatok. - Grace meleg szívvel enged utunkra minket. - Vigyázzatok az úton. - Carrick is elköszön majd szép sorban Kate, Elliot és Mia is. - Sziasztok. - integetek már a kocsiból. - Miért mondtad hogy fáradt vagyok? Nem én akartam indulni, hanem te. - kissé dühös vagyok amikor kihajtunk az útra. - Azt nem mondhattam hogy haza akarok menni. - feleli. - Akkor talán még maradhattunk volna. Én még nem vagyok fáradt. - bámulok ki a szélvédőn. - Örülök hogy nem vagy fáradt mert ha haza értünk nem fogunk még aludni. - pillant felém, eléggé két értelmű a kijelentése. - Öhm...én...- nem is tudom mit mondjak erre. - Nyugalom! Nem úgy értettem. - mosolyog rajtam. - Akkor hogy értetted? - kérdezek vissza. - Megbeszéljük a kapcsolatunkat, ahogy akartad. - válaszol. - Most már úgy is mindegy. Te úgy döntöttél hogy együtt vagyunk és ezt a szüleidnek is bejelentetted. - duzzogok tovább. - Zavar hogy világgá akarom kürtölni hogy az enyém vagy? - kérdezi miközben a gázra tapos, szinte száguldunk az úton. - Nem vagyok a tiéd. - kezeim az ülésre szorítom. - Kérlek lassíts. - hunyom le a szemem. Utálom amikor egy kocsi amiben benne ülök gyorsan hajt, az anyám balesete jut eszembe. - Az anyám is így halt meg. - suttogom és érzem ahogy az autó egyre csak lassít. - Köszönöm. - megkönnyebbülve sóhajtok és kinyitom a szemem. - Nem akarok veszekedni. - fordulok felé. - Én sem. - pillant rám majd vissza az útra és szép lassan haza is érünk. - Miről beszélgettél Miaval? - érdeklődik. - Csak megbeszéltük hogy egyik nap elmegyünk vásárolni. - adom meg a választ, a többiről nem kell tudnia, még elbízná magát. - A táskád. - adja a kezembe a tárgyat amikor segít kiszállni a kocsiból és ebben a pillanatban megszólal a telefonom. - Ana Steele. - szólok bele. - Szia Ana. Ethan vagyok. - egy ismerős hang cseng a fülemben. - Ethan. Annyira jó hallani a hangod. Hogy vagy? - majd kibújok a bőrömből örömömben egészen addig amíg meg nem látom Christian féltékeny, figyelő tekintetét. - Jól vagyok. Katet próbáltam hívni de nem veszi fel a telefonját. - Ethan tovább beszél miközben én arrébb sétálok hogy Christiantól távolabb legyek. - Elliot szüleinél vannak, biztos kikapcsolta. - mondom kedvesen. - Elliot? Ja, igen! Az új pasija. - meglep hogy tud róla. - Hol vagy most? - kérdezem kíváncsian. - Jelenleg Madridban. Hamarosan kiállításom lesz egy itteni galériában. - meséli büszkén. - Ez szuper. Bárcsak én is láthatnám. - sóhajtok lemondóan de közben boldog is vagyok mert Ethan sikeres abban amit csinál. - Láthatod. Egy hónap múlva Seattleben is kiállítják pár képemet. Ezért is próbáltam hívni Katet, hogy tudjon róla. - beszél tovább. - Örülök hogy elismerik a tehetséged. - mondom komolyan. - És természetesen ott leszek a Seattlei kiállításodon. - ígérem meg miközben vissza sétálok Christianhoz. - És meddig maradsz majd? - cseverészek tovább. - Csak egy hetet, aztán tovább repülök Japánba. - feleli. - Irigylem az életed. Az egész világot bejártad már. - mosolygok. - Szeretek utazni, csak egy hátránya van, hogy nincs otthonom. Utálok mindig szállodából szállodába járni. - panaszkodik és meg is értem őt. - Ha Seattlebe jössz nem kell szállodába menned. Nálunk töltheted azt a hetet, apa is szívesen megismerne már, Kate és én sokat meséltünk rólad neki. - ajánlom fel. - Az remek lenne, köszönöm. - hálás a hangja. - Nincs mit. Így több időt tölthetünk együtt és mindent elmesélhetsz. - már most várom hogy elteljen az egy hónap. - Alig várom. - nevet. - Most le kell tennem, Ana. Jó volt beszélni veled. Kérlek mond meg Katenek hogy kerestem. - hirtelen sietősen búcsúzkodik, gondolom sok dolga van a kiállítása miatt. - Megmondom neki. Szia. - köszönök el és leteszem. - Ki volt az? - Christian rögtön kíváncsiskodik. - Kate bátyja, Ethan. - indulok meg a lift felé. - Ugye nem mondtad komolyan hogy nálatok fog lakni. - Christian követ. - De igen. Teljesen komolyan mondtam. - lépek be a liftbe. - Te és ő? - féltékenységet hallok a hangjában. Ez egyszerre tetszik és idegesít is, hiszen Oliver is mindig mindenkire féltékeny volt aki a közelembe jött, bár Christian legalább nem erőszakos. - Nem volt és nem is lesz közöttünk semmi, ha ez érdekel. Ő a barátom. - sóhajtok fel. - Szóval? Még mindig dühös vagy rám amiért elmondtam a szüleimnek hogy együtt vagyunk? - néz rám kérdőn, hirtelen témát váltva amikor belépünk a lakásába. - Már úgy is mindegy. - vonok vállat. - Megyek, lefekszem. Fáradt vagyok. - a lépcső felé indulok. - Ana! - szól utánam. - Tessék? - fordulok vissza. - Szeretném ha ma is az én szobámban aludnál. - sétál felém. - Ez kérés vagy parancs? - kérdezem. - Kérés. - ujjaival végig simít az arcomon. - Rendben. - egyezek bele, mert az igazság az hogy nem is mernék elaludni egyedül a szobában, azok után hogy tegnap éjjel Oliver bejutott az Escalaba. Alig fél órával később miután lezuhanyoztunk és átöltöztünk az ágyában fekszünk, egymással szemben. - Most már mindig egy ágyban fogunk aludni? - kérdezem úgy mint akinek egyáltalán nem tetszik a dolog. - Szeretem ha mellettem vagy. - simogatja a hajam. - Ez nem volt válasz a kérdésemre. - fogom meg a kezét. - Te mit szeretnél? - teszi fel a kérdést. - Ne tegyünk úgy mintha számítana neked hogy én mit szeretnék. - talán kicsit túlreagálom a ma estét de akkor sem tudok szemet hunyni afelett hogy a megkérdezésem nélkül, egy párként jelentett be minket a szüleinek. - Meddig fogsz még emiatt neheztelni rám? - kezd elfogyni a türelme. - Nem neheztelek rád, csak szeretném ha egyenlőek lennénk és nem próbálnál meg irányítani engem és a kapcsolatunkat. - mondom őszintén. - Rendben. - bólint rá, de valahogy úgy érzem hogy egyáltalán nem gondolja komolyan hiszen irányítás mániás, azonban úgy döntök hogy inkább elengedem a dühöm. - Jó éjt Christian. - oltom le a lámpát az éjjeliszekrényhez hajolva. - Jó éjt Ana. - dől közelebb és megcsókol, először csak egy apró csókot ad majd egyre mélyebben és szenvedélyesebben csókol meg. - Nem hiszem hogy ez jó ötlet. - szakadok el tőle egy pillanatra. - Csak megcsókoltalak. - homlokát az enyémnek dönti. - De úgy érzem hogy többet akarsz. - hunyom le a szemem, válasz helyett azonban újabb csókot kapok tőle.

- Chr..- belém fojtja a szót és miközben egyre hevesebben csókol, kezei a lábamra majd a hasamra siklanak, szép lassan haladva felfelé a testemen. - Nem túl gyors ez így? - sikerül szóhoz jutnom amikor ajkaimat elengedve, a nyakamba csókol. - Mond hogy nem akarod és abba hagyom. - suttogja. - Nem akarom. - hebegem és ő elenged. - Nem akarom...hogy abba hagyd. - egészítem ki a mondandóm mire elmosolyodik és újra megcsókol miközben fölém helyezkedik. A józan eszem azt súgja hogy nem lenne szabad engednem a csábításnak de már késő, az eszem helyett a vágyaim uralnak és a testem teljesen Christian hatása alá kerül. A levegő szinte izzik kettőnk között a szikrázó vágytól. Kezei a rövid selyem hálóingem alá csúsznak és szép lassan lehúzza rólam, miközben én kissé megemelem magam így segítve neki. - Gyönyörű vagy. - le sem tudja rólam venni a szemét. Én viszont képtelen vagyok megszólalni. A gyengéd érintése és a kedves szavai teljesen elvakítanak. Teljesen más mint Oliver, ő olyan durva volt mindig, de Christian nem és ezért csak még jobban szeretem és akarom őt. Percekig a karjaiban tart és csak csókol majd az utolsó ruhadarabtól is megfoszt engem és magát is. - Biztos hogy akarod? - suttogja a fülembe, az előbbi kételyeim eltűntek, még is jól esik hogy a beleegyezésemet kéri a folytatásra. - Igen. - a válaszom rövid de határozott és nem is húzza tovább az időt, a combjaim közé helyezkedik és egymás tekintetében elmerülve lassan belém hatol...