VI. Félelem

Zene: Kodaline - Talk

~ Anastasia Steele ~

Reggel az irodába érve Spacey egy halom mappát nyom a kezembe. - Ana! A reggel nyolc órára megbeszélt ügyfél vár az irodádban. - közli majd visszasiet az asztalához. - Milyen ügyfél? Én erről nem is tudtam. - lepődök meg, hiszen fel sem készültem rendesen és azt sem tudom miről van szó. - Tegnap hagytam az asztalodon egy cetlit. A Grey & Steele Enterprises Holdings, Inc felvásárolja Connor Mead cégét, ezügyben van itt. - világosít fel. - Oh! Tényleg. - jut eszembe hirtelen. - Köszönöm Spacey. - mosolygok rá amit viszonoz majd az irodámba sietek. - Elnézést hogy megvárattam. - teszek le mindent az asztalomra. - A nevem Anastasia Steele. - nyújtok kezet a meglepően jóképű férfinak. - Jó reggelt Miss Steele. - áll fel udvariasan és kezet ráz velem. - Pontosan miről is lenne szó? - ülök le az asztalomhoz és ő is vissza ül a helyére. - Még az édesapjával egyeztem meg hogy a cégük felvásárolja a Mead vállalatot. Az édesapám nem rég hunyt el, az övé volt, de nekem más elfoglaltságaim vannak, ezért nehéz szívvel ugyan de megválok tőle. - mondja kedvesen miközben végig engem néz. - Fogadja őszinte részvétem. - jegyzem meg halkan. - Mr. Grey is tud erről az üzletről? - érdeklődök. - Igen. Ray már mindent megbeszélt vele. - bólogat. - És ön? Ezt általában személyesen szokás megbeszélni mind a két tulajdonossal. - dőlök hátra és várom a válaszát.

- Christian és én messziről elkerüljük egymást. Gyerekkorunk óta van kettőnk között egy fajta ellentét ami mostanra sem változott. - magyarázza, én pedig meglepve hallgatom. - Eddig azt hittem hogy csak én nem jövök ki vele. - nevetek fel halkan. - Nem kedveli Christiant? - kérdez vissza. - Túlzás hogy nem kedvelem, de valóban nehéz vele megtalálni a közös hangot. - bólogatok a szavaimra. - Ezt meglepve hallom, tekintve hogy a hölgyek körében igazán népszerű. - mosolyog. - Talán velem van baj. - vonok vállat. - Önnel az ég világon semmi baj. - mélyen a szemembe néz, kezdem úgy érezni hogy flörtöl velem. - Úgy látom a titkárnőm már előkészítette a szerződést. - terelem vissza a témát a lényegre. - Nincs más dolgunk mint aláírni. Persze csak miután figyelmesen végig olvasta hogy önnek is megfelelnek e részletek. - nyújtom át neki a papírokat. - Megbízom önben. - kap elő egy tollat és minden további nélkül aláírja. - Igazán kedves. - zavarba hoz a tekintete. - Akkor végeztünk is. - adok át neki egy példányt. - Az összeget a következő három napon belül át is utaljuk önnek. - közlöm majd felállok hogy elköszönjek. - Öröm volt önnel üzletet kötni. - fogja meg a kezem, de ezúttal nem szokványos módon kezet csókol. - Önnek is Mr. Mead. - biccentek. - További szép napot Miss Steele. - indul meg az ajtó felé. - Önnek is. - szólok utána. Csak mosolyogni tudok azon amit mondott, létezik még ember a földön aki nem hever Christian lábai előtt, ettől csak még inkább megkedveltem Mr. Meadet. - Te jó ég! Láttál már szexibb pasit? - siet be Spacey az irodámba. - Azt hittem te nem vagy az a fajta aki elolvad egy szép mosolytól. - nevetek fel. - Nem is vagyok, de azért nekem is van szemem. - kacag, talán még a folyosón is hallani. - Spacey? Dolgozni ki fog? - dorgálom játékosan. - Oké! Későbbre halasztom az álmodozást. - sóhajt fel színpadiasan majd visszamegy a helyére, és én is folytatom a munkám. Hamar eltelik a délelőtt, aminek örülök is, ha sok a dolog akkor mindig repül az idő. - Spacey. Elmegyek ebédelni. Egy óra múlva itt vagyok. - sétálok ki fél egykor az irodámból. - Rendben. - bólint. - Ana! - hallom a nevem az utcára lépve. - Kate? - meglepve nézem a felém közeledő alakot. - Ebédeljünk. - karol belém és magával húz.

- Borzalmas napom volt. - panaszos a hangja. - A főnököm Sharon egy hárpia. Ő a főszerkesztő és mindenbe beleköt. Utál engem. - nyafog. - És mint ha ez még nem lenne elég, mellém osztottak be egy gyakornokot. Azt hiszem Emma a neve. Az idegeimre megy. Komolyan...megőrjít. - rázza a fejét. - Annyira csak nem rossz a helyzet. - biztatom. - De az. A pokol sem lehet rosszabb. - lépünk be egy közeli étterembe. - Kate! Szerintem csak eltúlzod. - nézek rá megértően. - Gondolod? Akkor cseréljünk helyet, csak egy napra. - úgy mondja mintha komolyan megtehetnénk. - Tudod mit? Hiszek neked. - adom meg magam. - Még szép hogy hiszel nekem. - neveti el magát. - Oh. Mennyi finomság. - böngészi a étlapot, miután helyet foglalunk az egyik szabad asztalnál. - Neked milyen napod volt eddig? - érdeklődik. - Egész jó. - válaszolok szűk szavúan. - Christian? - fintorogva ejti ki a nevet. - Ma még nem láttam. - csóválom a fejem. - Oliver? - suttog. - Szerencsére tegnap este óta nem hallottam felőle. - szorul össze a gyomrom, már a neve hallatán is ideges leszek és feszült. Egész testem megremeg a félelemtől ha csak rá gondolok. - Ugye szólsz ha ismét jelentkezik? - Kate támogat. - Igen, persze. - bólintok. - Rendben. - látványosan megkönnyebbül hogy nem készülök egymagam szembeszállni Oliverel. A témát azonban hamar le is zárjuk, egyikünk sem akarja elrontani a közös ebédet azzal hogy aggódunk. Talán másfél óra is eltelik mikor végre Katetől elköszönve visszaérek az irodába. - Ana! - hatalmas mosollyal fogad Spacey. - Húsz perce volt itt egy futár és ezt hozta neked. - mutat egy hatalmas rózsacsokorra ami az asztalán illatozik. - Kártya is van hozzá. - a szemeiben kíváncsiság csillog, így tudom hogy nem lesett bele. - Ki küldhette? - már az én arcomon is mosoly ragyog. - " Miss Steele. Öröm volt önnel üzletet kötni. Nem találkoztam még önhöz fogható, elbűvölő nővel. Fogadja el ezeket a rózsákat a rajongásom jeléül. A szépségük meg sem közelíti az önét...Anastasia. Üdvözlettel Connor Mead. " - olvasom fel a kártyán álló szöveget. - Mit műveltél vele hogy alig tíz perc beszélgetés után teljesen elcsavartad a fejét. - Spacey nevet. - Nem tudom. - pirulok el. - Miss Steele. Befáradna az irodámba? De most. - Christian hangja csendül fel hirtelen, meg is ijeszt. - Spacey, kérlek tedd ezeket egy vázába. - fordulok az említett felé. - Hol találok én ekkora vázát? - kérdezi. - Az irodámban találsz. - felelek még neki majd besietek Christian irodájába. - A szabályzat tiltja hogy ügyfelekkel intim kapcsolatot létesíts. - csukja be mögöttem az ajtót. - Tessék? - értetlenül fordulok felé. - Én ilyen szabályról nem tudok és nem is létesítek...intim...kapcsolatot senkivel. - teljesen összezavar. - Connor nem hozzád való Ana. - lép felém. - Csak ugyan? - fonom ölbe a kezeim magam előtt, felháborít hogy még ebbe is beleszól. - Számára a nők csak eszközök. - beszél tovább. - Nem hiszem el hogy ezt pont te mondod. - hitetlenkedve nézek fel rá.
- Ismerem őt, gyerekkorunk óta. - folytatja. - Tudom. És egyik közös pontunk az hogy egyikünk sem kedvel téged. - mondom ki gondolkodás nélkül. - Nem értem miért tekintesz rám ellenségedként, Ana. - haragos a hangja, dühíti hogy ellent mondok neki, megint. - Nem tekintek rád sehogy. Az üzlettársam vagy, de te mégis mindig mindenbe beleszólsz. Hagyj békén és csak akkor keress ha a munkáról van szó. - kerülöm ki és készülök távozni. - Ana. - kapja el a kezem. - Meg ne merd tenni. - figyelmeztetem, látom rajta hogy meg akar csókolni. - Hagyj végre békén. - rántom ki a kezem az övéből és kinyitom az ajtót. - Oh. Itt van Gigi. - elnevetem magam, a helyzet rosszabb nem is lehetne. - Ana. Örülök hogy újra találkozunk. - mosolyog rám. - Szia, édes. - csókolja meg Christiant. - Én is örülök. - bájolgok vele, hamis kedvességgel. - Hogy vagy? - érdeklődik. - Remekül. De sok a dolgom, úgyhogy most el is köszönök. További szép napot nektek. - hagyom őket kettesben és Spaceyhez sétálok. - Kész agyrém. - forgatom a szemeimet. - A csaj? Hát az. - fintorog. - Nem. Nem Gigire gondoltam. - sóhajtok. - Akkor kire? - kíváncsiskodik. - Christian. - suttogom. - Idegesítő hogy mindent ő akar irányítani és nem tehetek semmit anélkül hogy ő bele ne avatkozna. - panaszkodok. - Nem tudom mit esznek rajta a nők. - Spacey csóválja a fejét. - Jóképű, okos, sikeres és még jól is csókol. - gondolkodok hangosan. - Te csókolóztál vele? - szinte felsikít. - Csss! - szólok rá. - Nem akarom hogy megtudják. - mondom komolyan, nem hiányzik hogy kíváncsi tekintetek vegyenek körbe. - De nem zavar hogy Gigi is a képben van? - halkan teszi fel a kérdést. - Nem, mert Christian és köztem soha nem lesz semmi. Ez teljesen biztos. - felelem, teljesen komolyan gondolva. - Te tudod. - von vállat. - Az irodámban leszek. - gyors léptekkel térek vissza az asztalomhoz és kicsit kifújom a levegőt de egy perc szabadidőm sincs, alig pár perccel később kopogás zavar meg. - Tessék? - szólok ki. - Elnézést hogy zavarom Miss Steele. - Taylor lép be az ajtón. - Nem zavar. - mosolygok rá. - Mr. Grey kért információkat egy bizonyos Oliver Mengoniról, az ön volt barátjáról és sok aggasztó dolog derült ki róla. - kezd bele. - Mr. Grey foglalkozzon végre a saját dolgával. - csattanok fel. - Nem kívánja átnézni? - egy dossziét tesz az asztalomra. - Ne haragudjon Taylor, nem önre vagyok dühös. - enyhülök meg és kezembe veszem a papírokat. - Oliver Mengoni, született Olaszország, Róma. Többszörös visszaeső bűnöző, háromszor indult ellene eljárás testi sértés és erőszak vádjával de mindegyiket ejtették mert a hölgyek visszavonták a feljelentést. - Taylor foglalja össze röviden. - Ez borzasztó. - félelem fog el. - Mr. Grey arra kért hogy helyezzek ki ön mellé testőröket. - közli. - Nem, köszönöm. Nekem ott van Paul, ő vigyáz rám. - ellenkezek. - Mr. Grey parancsa. - Taylor sem enged. - Mr. Grey ellen ha így folytatja távoltartási végzést fogok kérni. És ezt meg is mondhatja neki. - adom vissza Taylornak a papírokat. - Oliver az én gondom, nem az övé. - jelentem ki határozottan. - De hölgyem, nem tudjuk hogy hol van. Keressük de egyenlőre semmi eredmény. - meglep amit hallok. - Keresik? De...- szavakat nem találok. - Tudja mit? Christian csináljon amit akar. Engem már nem érdekel. - adom fel, úgy sem nyerhetek. - Akkor küldöm a két testőrt. - indul az ajtó felé. - Nem! Testőr nem kell, ebből nem engedek. - szólok utána. - De...- próbálna meggyőzni de közbe vágok. - Elég volt. Az én szavam az utolsó. - ellentmondást nem tűrve nézek vele farkasszemet. - Igenis, Miss Steele. - ezúttal ő adja meg magát. - Viszlát Taylor. - köszönök el majd távozik is....

Késő este érek haza, kezemben a hatalmas rózsacsokorral amit Connortól kaptam. A ház már sötét, a személyzet alszik, Kate az éjszakát Elliottal tölti, Apa pedig ma délután utazott el Londonba hogy egy kicsit pihenjen, egy hónapig lesz távol de már most hiányzik. Lassu léptekkel indulok meg fel a lépcsőn de amint a szobámban felkapcsolom a villanyt egy halk sikoly szalad ki a számon és még a rózsák is kiesnek a kezemből. - Oliver. - csuklik el a hangom és hirtelen pánik kerít hatalmába. - Ana. Annyira hiányoztál. - közelít felém. - Kérlek ne gyere a közelembe. - sírva könyörgök neki. - Ne félj tőlem. Nem bántalak. - egyre közelebb ér. - Ne! - hátrálok. - Ana! - feldühíti hogy a kérése ellenére is próbálok tőle távol maradni. Elkap és az ágyamra lök.

- Kitől kaptad ezeket? - veszi észre a földön heverő rózsákat. - Csak egy ügyféltől a cégnél. - dadogom majd kezébe veszi a kísérőkártyát. - Nekem nem úgy tűnik hogy csak egy ügyfél. - vádlón pillant rám. - Te az enyém vagy Ana, hát nem érted? - teljesen elborult elmével emeli felém a kezét. Egy pillanatra megrémülök hogy megüt de csak megsimogat. - Te reszketsz. - meglepi hogy így van. - Kérlek menj el. - suttogom. - Mi már szakítottunk. - teszem hozzá. - Nem! - erőszakos mozdulattal ránt magához. - Vissza jössz velem Olaszországba. - parancsol rám és egyre erősebben szorítja a csuklóm. - Oliver ez fáj. - rogyok térdre előtte amikor már elviselhetetlen a fájdalom. - Látod mit teszel velem? Miattad van ez az egész. - néz le rám. - Mi összetartozunk. - ismételgeti egyfolytában. - Már nem érzek irántad semmit, csak félelmet. - őszintén mondok minden szót ami csak még jobban felhergeli és ezúttal meg is üt. Neki esek az ágy szélének és ahogy egyik kezem a számhoz emelem megpillantom az ujjam végén a vérem. - Bocsáss meg. Nem akartalak bántani. - bűnbánóan térdel mellém. - Kérlek menj el. - kérem őt ismét. - Szükségem van rád Ana. - néz a szemembe de egy csepp érzést sem vált ki belőlem. - Takarodj! - kiáltok rá és ekkor lép be a szobába Paul. - Miss Steele. - elszörnyedve néz rám. - Ki maga? Hívom a rendőrséget. - fordul Oliver felé, aki a rendőrség szót meghallva azonnal elmenekül. - Ne hívjon senkit Paul. - szólalok meg. - De Miss Steele. - próbál ellenkezni miközben felsegít a földről. - Nem hiányzik hogy a sajtó megtudja hogy Ray Steele lányát zaklatja az erőszakos exe. Kérem Paul. Ne szóljon erről senkinek. Ígérje meg. - várom a válaszát. - Rendben. - bólint rá, nem is tehet mást. - Ha megkérdezik mi történt...elestem a lépcsőn. - gyorsan kiötlök egy jó magyarázatot arra hogy miért lesz lila a csuklóm és miért van felrepedve a szám ami holnapra igencsak szembetűnő lesz. - Igenis Miss Steele. - bólogat. - Köszönöm Paul. Nem tudom mi lett volna ha ön nem jön. - gyűlnek könnyek ismét a szememben. - Előbb kellett volna jönnöm, de csak most hallottam meg a kiabálást. - magát okolja. - Ez nem az ön hibája. - mondom komolyan. - Menjen, feküdjön vissza aludni nyugodtan. - mosolygok rá félszegen de fel is szisszenek, ahogy húzódik a seb. - Előbb körül nézek kint. - fordul meg és kisiet az udvarra. Szerencsére Oliver már elmenekült, fél a rendőröktől amit nem is csodálok. Még mindig hevesen zakatol a szívem, fáj minden porcikám de leginkább a szám és a csuklóm és legszívesebben reggelig zokognék. Még mindig félek és már az is csoda hogy eddig nem borultam ki. Eldőlök az ágyamon és a párnámat magamhoz szorítva sírom álomba magam....

Reggel a tükör előtt elborzadva nézem magamat. A szám feldagadt, a szemem vörös a sírástól és a csuklóm...a lila, a kék és a zöld árnyalataiban pompázik. Szerencsére Kate nincs itthon így nem kell magyarázkodnom neki és hazudnom sem kell, mert az biztos hogy nem mondom el neki az igazat. Gyorsan felöltözök és lesietek az udvarra ahol Paul már vár. - Jó reggelt Miss Steele. Jól érzi magát? - udvariasan érdeklődik. - Nem Paul. Borzalmasan érzem magam. - sóhajtok. - Sajnálom. - szomorú szemekkel néz rám. - Köszönöm. - hálásan pillantok rá majd beszállok a kocsiba és meg sem állunk az irodáig. - Uram Isten Ana! Mi történt veled? - Spacey hangjától zeng a folyosó amire persze Christian is kiront az irodájából. - Elestem. - hazudok. - De...- Spacey szavakat sem talál. - Ana! Kérlek gyere be az irodámba. - Christian kedvesen hív magához és most először szólít a keresztnevemen az itt dolgozók előtt. - Sok dolgom van. - próbálom kikerülni. - Kérlek. - szinte könyörög, nem tudok ellenállni, így rögtön az ő irodájába veszem az irányt. - Nem estél el. - jelenti ki miközben becsukja az ajtót. - De, igen. - próbálok tovább hazudni. - Ezek nem esés nyomai. Csak az egyik csuklód van feldagadva és az ott egy kéz nyom. A szád pedig...- be sem fejezi a mondatot. - Oliver volt. - suttogom, felesleges lenne neki tovább hazudnom. - Megölöm. - szorítja ökölbe a kezét. - Jól vagyok Christian és ez különben sem a te dolgod. - vonok vállat. - Ha elfogadtad volna a testőröket, ez nem történt volna meg. - mérgelődik. - Christian! - szólok rá. - Nincs kedvem veszekedni. - fáradtan nézek a szemébe. - Kate hol volt és az apád? - kérdéseket tesz fel. - Kate mostanában sok időt tölt Elliottal ami érthető is. Az apám pedig Londonba utazott egy hónapra. - válaszolok. - Akkor ma hozzám költözöl. - jelenti ki. - Tessék? - nevetek fel amibe bele is fájdul a szám. - Nem költözöm hozzád. - csóválom a fejem. - Csak ott tudlak megvédeni. - próbál meggyőzni. - Miért akarsz ennyire megvédeni? Hm? - ezúttal én kérdezek. - Mert fontos vagy nekem Ana. A közelemben akarlak tudni. - fakad ki és ez meglep. - Eddig nem úgy tűnt, de mindegy is. Gigi mit szólna ha hirtelen beköltöznék hozzád? És nem akarok zavarni sem. - egy percre eljátszok a gondolattal hogy milyen lenne Christiannal együtt élni, de végül elhessegetem ezt a lehetőséget. - Gigi nem érdekel, érted? Ha azt mondod hogy ma hozzám költözöl, azonnal felhívom és vége. - lép közelebb hozzám. - De azt mondtad hogy közöttünk nem...nem lehet semmi. - összezavar teljesen. - Tudom mit mondtam de most hogy látom mit tett veled az a szemét, nem akarlak egyedül hagyni és még magam sem tudom hogyan alakulnak majd a dolgok. - látom rajta hogy ő is pont olyan zavart mint én. - Akkor sem költözhetek hozzád. -  képtelenség már maga az ötlet is. - Csak amíg Ray haza nem jön Londonból. - nem adja fel, tovább győzköd. - Biztonságban akarlak tudni. - fogja meg a kezem, azt amelyiket még tegnap Oliver szorongatta, de Christian olyan gyengéden ér hozzám hogy nem is fáj. - De Katet sem hagyhatom egyedül. - próbálok valami jó indokot találni ami elég nyomos érv lehet a költözés ellen. - Ő tegnap sem  veled. Ott lett volna a helye de nem volt veled. - érezhetően nem kedveli Katet. - Nem az ő hibája. - csóválom a fejem. - Rendben. Akkor beszélek Elliottal, Kate majd nála lakik, így is mindig együtt vannak. - ajánlja fel. - Jó, rendben. - adom meg magam végül. - De tényleg csak addig amíg apa távol van, vagy Oliver el nem tűnik. - sóhajtok. - Ne aggódj. Oliver el fog tűnni. Erről magam gondoskodok. - veszi két keze közé az arcom. - Mit akarsz tenni vele? - kérdezem. - Először megtalálom, aztán teszek róla hogy többet ne bánthasson téged. - simogatja az arcom miközben beszél, mellette tényleg biztonságban érzem magam. - De...- ismét ellenkezésre nyitom a szám de félbeszakít. - Mindenről tudni fogsz. - ígéri és én hiszek neki. - Oké. - bólintok. - Végre egyetértünk valamiben. - mosolyog rám. El sem hiszem hogy még csak öt napja vagyok itt és máris sikerült a hatása alá kerülnöm. De most már nem bánom és nem is ellenkezek, szükségem van rá, vonz engem és akarom őt. - Haza telefonálok hogy csomagoljanak be nekem néhány holmit és este...átköltözök...hozzád. - beszélek szaggatottan mert még magam sem hiszem el. - Szeretném ha minél előbb nálam lennél, telefonálj haza hogy egy óra múlva megyünk a holmidért, én addig felhívom Gigit. Mára szabadnapot veszünk ki. - adja ki az utasítást, mintha az nem lenne jó ahogy én mondtam. De nem ellenkezek, hagyom hogy irányítson, egyenlőre. - Bűntudatom van. - fordulok vissza hirtelen az ajtóból. - Miért? - értetlenül néz rám. - Gigi miatt. - vallom be őszintén. - Talán még sem jó ötlet ez az egész. - utalok a kettőnk dolgára. - Gigi tudja hogy a kapcsolatunk nem komoly, bármikor véget érhet. És most véget is ér. Nem miattad. Miattam. - próbálja megmagyarázni. - Jól van. - hunyom le a szemem egy pillanatra majd átsétálok az irodámba. - Hallo? Angela? - szólok bele a telefonba miután tárcsáztam az otthonom. - Igen, Miss Steele? - csilingel a hangja. - Kérem pakoljon össze a szobámban mindent. A haza érkezésem óta még nem nagyon csomagoltam ki, úgy hogy könnyű dolga lesz, csak mindent pakoljon vissza a bőröndökbe. - adom ki az utasítást. - Elutazik? - ijedten kérdezi. - Nem, Angela. Csak egy hónapig Mr. Greyhez az üzlettársamhoz költözök. - felelem és egy percig nem is kapok választ, valószínűleg lesokkolta amit mondtam és nem érti mi folyik itt, ahogy persze én sem. - Rendben. - szólal meg végül. - Köszönöm. - teszem le a telefont és vissza sietek Christianhoz aki még telefonál. - Nem érdekel! Vége, Gigi. Érted? - kiabál a telefonba. - Nem! Nem Ana az oka. - folytatja, sajnos azt nem hallom amit Gigi mond de így is borzalmas fül és szemtanúnak lenni. - Rendben. Szia. - csapja le a telefont és ekkor veszi észre hogy őt nézem. - Nem akartam hallgatózni. - szégyenlem el magam. - Semmi baj. - mosolyog rám, hirtelen hangulat váltás. - Mehetünk? - kérdezi. - Mit mondott Gigi? - érdeklődök. - Valami boszorkány szöveget hogy átok rám és ilyesmi. - nevet fel. - De nem sajnálod őt? - számomra ez olyan hihetetlen és meg is rémít, nem lehet ennyire érzéketlen. - Tudta hogy ez előbb vagy utóbb bekövetkezik. - von vállat. - Igen, de...- fordulok felé. - Ana! Ne beszéljünk erről többet. - szakít félbe. Nehezen de megállom és lezártnak tekintem a témát. - Menjünk el a holmidért, utána körbe vezetlek a lakásomban. - kacsint rám, megnevettet. - Várj! Paul lent vár rám. - jut eszembe. - Nem baj. Velem jössz, ő meg követ majd minket. Megfelel? - fogja meg a kezem. - Igen. - indulok meg mellette majd kilépve az irodából továbbra sem engedi el a kezem, mindenki megbámul minket. - Spacey! - szólok oda a titkárnőmnek. - Mára végeztem, te is menj haza nyugodtan. - mosolygok rá. - Köszönöm. - mosolyog de közben elkerekedett szemekkel figyel. - Mr. Grey. Ma több fontos megbeszélés is vár önre. - Michelle fontoskodik körülöttünk, süt róla a féltékenység. - Mondja le mindegyiket. Majd holnap. - legyint neki Christian de közben rá sem néz. - Taylor hol van? - meglep hogy amikor a parkolóba érünk Christian készül a vezető ülést elfoglalni. - Olivert keresi ahogy az emberei is. - kapom meg a választ. - Értem. - ülök be mellé majd megcsörren a telefonom. - Ana! Elköltözöl? - Kate csiripelő hangját hallom amikor felveszem. - Csak egy hónapra. Oliver miatt. - próbálom megmagyarázni de szinte szóhoz sem hagy jutni. - De pont Christianhoz? - szinte magam előtt látom ahogy fintorog. - Így te és Elliot is többet lehettek együtt. - jegyzem meg. - De ugye találkozunk minden nap? - kétségbe van esve. - Persze. - nevetek. - Akkor jó. - hallhatóan megkönnyebbül. - Most leteszem. Szeretlek. - köszönök el. - Én is téged. - mosolyog a hangja majd egyszerre tesszük le a telefont. - Kate? - Christian fintorog. - Igen. - bólintok és többet nem is szólok, indulunk is haza, mögöttünk pedig szorosan Paul követ minket....