IX. Nehéz lépések

Zene: Ellie Goulding - I know you care

~ Anastasia Steele ~

Ahogy lassan végighaladtam az Escala felé vezető sötét utcákon, csak az járt a fejemben hogy Christian biztosan dühös lesz rám, hiszen egész nap nem hívtam és dolgozni sem mentem be. Talán némi bűntudatot is kellett volna éreznem, mert tudom hogy aggódik értem, félt hogy Oliver rám támad, én mégsem bántam hogy kicsit kikapcsolódtam. Olyan sok minden nyomaszt, többek között az hogy Oliver a közelemben van és ha ez nem lenne elég még Christian túlzott irányítási kényszere is kezd az őrületbe kergetni. Unom hogy mindig mindenről tudnia kell, ezért is ráztam le ma délelőtt Taylort miután elvitt Miahoz. Még ezért is kapni fogok....sóhajtok fel, de közben kezdem magam egyre rosszabbul érezni, émelygek és a lábaim is alig bírnak el. Nem kellett volna sokat innom. Egyszerre dorgálom magam és nevetek az egész helyzeten. - Miss Steele, jól érzi magát? - a portás szalad hozzám mikor már az épületben vagyok és a lift ajtónak támaszkodva várom hogy leérjen. - Minden...rendben. - legyintek. - Szóljak Mr. Greynek? - érdeklődik. - Nem! Eszébe se jusson. - nézek rá mérgesen. - Fel tudok menni egyedül is. - pislogok de alig tudom nyitva tartani a szemem. - Ahogy óhajtja Miss Steele. - sétál vissza a helyére és a telefonért nyúl. - Hé! - kiáltok rá. - Tegye azt le. - mutató ujjammal fenyegetően mutogatok felé és vissza teszi a helyére a telefont majd kinyílik a lift ajtó és én beesek rajta. - Bassza meg! - szokásomtól eltérően megengedek magamnak egy kis káromkodást a helyzet miatt miközben feltápászkodok és megnyomom a gombot. A lift mozgása csak ront az állapotomon és kezdem úgy érezni mintha csak pillantok választanának el attól hogy kidobjam a taccsot, azonban sikerül magam visszatartani. Természetesen a kiszállás a liftből ugyanúgy sikerül ahogy a beszállás és a saját lábamban összeesve terülök el Christian lakásának nappalijában. - Hogy az a...- nevetek magamon, most már a felállás is nehezebben megy, de végül sikerül és a hálószobáig is sikeresen eljutok ahol megpillantom Christiant.

Az ágy szélén gondterhelten üldögél. - Haza jöttem. - vigyorgok, neki támaszkodva az ajtónak. - Ana! - ijedten ugrik fel és felém lép. - Hol voltál? Aggódtam érted. - azonnal kérdőre von. - Aggódtál...- ismétlem meg a szavát gúnyosan nevetve. - Inkább csak zavart hogy nem kértem tőled engedélyt hogy elmenjek. - puffogok. - Részeg vagy? - most veszi csak észre. - Egy icipicit. - büszkén vállalom. - Kivel voltál? És hol? - tovább faggat. - Katel reggeliztem, aztán Mia küldött egy smst hogy menjek át hozzá, mint kiderült balesete volt...- kezdek mesélni. - Balesete? - Christian megrémül. - Igen, divatbalesete. - teszem hozzá. - Jézusom Ana. - fogja a fejét, alig hisz a szemének. - Na szóval....elszakadt a kedvenc szoknyája ezért elmentünk vásárolni, el is szaladt az idő. Délután összefutottunk Elliottal és Katel, megbeszéltük hogy elmegyünk bulizni és....egészen idáig ott voltam. - beszélek tovább. - Miért nem hívtál fel? - átkarol és az ágy felé irányít. - Nem akarok leülni. - nyafogok. - Alig állsz a lábadon. - szigorúan néz rám. - Nem érdekel. - lököm le magamról a kezeit és elterülök az ágyon. - Hol vagy Christian? - zavartan kérdezem, miközben a plafont bámulom. - Itt vagyok. - hajol fölém. Látom rajta hogy dühös, mégis próbál kedves maradni velem. - Jól éreztem magam. - mosolygok. - A rohadt életbe Ana. Nézd meg milyen állapotban vagy. Fel kellett volna hívnod. - kezd elfogyni a türelme. - Azért nem hívtalak fel mert tudtam hogy akkor haza rángatsz. Szórakozni akartam...és ha legközelebb szórakozni akarok, akkor is elmegyek. - jelentem ki határozottan. - Oliver csak arra vár hogy a közeledbe férkőzzön...felelőtlenül viselkedsz. - csóválja a fejét rosszallóan, tudtam hogy ez lesz, tudtam. - Nem akarok állandóan Oliver miatt aggódni, igen, félek tőle de nem hagyhatom hogy ez a félelem uraljon egész életemben. - gyűlnek könnyek a szememben, ebben a pillanatban nem a kioktatására lenne szükségem, hanem arra hogy átöleljen, de nem teszi, csak mondja a magáét. - Hányingerem van. - pattanok fel hirtelen és a fürdőszoba felé rohanok, már amennyire ilyen állapotban tudok. Hangos csattanással vágom be magam mögött az ajtót, ezzel Christian tudtára adva hogy ne jöjjön be majd a wc fölé hajolva minden kijön belőlem. - Jól vagy? - Christian lép be, kopogás nélkül. - Úgy nézek ki mint aki jól van? - kérdezek vissza mérgesen, még most sem tudta tiszteletben tartani hogy mit akarok, vagyis hogy maradjon kint. Nem akartam hogy így lásson, de mint mindig ezúttal sem én hoztam a döntést. - Elég volt! - felkarol a földről és betessékel a zuhany alá. - Mit művelsz? - kérdezem kétségbeesetten. - A hideg zuhany majd kitisztítja a fejed. - nyúl a csap felé. - Christian, meg ne merd tenni. - könyörgök neki de hiába, a következő pillanatban hideg víz zúdul rám. - Neee! - sikítok. - Elég! - próbálom elzárni de nem engedi. - Christian. - sikítozok tovább. - Hagyd abba! - követelem. - Soha többet nem iszol alkoholt. - parancsol rám. - Ezt nem te döntöd el. - nézek farkasszemet vele. - De igen, én döntöm el. - zárja el végül a csapot és segít kiszállni a zuhanyzóból, a ruháim, a hajam mindenemből csöpög a víz, teljesen eláztam, szó szerint. - Eressz el. - lököm le magamról a kezeit és egy törölközőt magamhoz véve dühösen indulok meg vissza a szobába. - Elegem van abból hogy folyton parancsolgatsz nekem. - próbálom szárítgatni magam miközben kezdek kijózanodni. - Muszáj parancsolgatnom, ha te egyszerűen rossz döntéseket hozol. - áll meg előttem. - A rossz döntéseimből tanulok. Többek között az is rossz döntés volt hogy ide költöztem. - vágom hozzá a törölközőt. - Jó éjt. - köszönök el tőle, eszem ágában sincs vele aludni. - Ana! - szól rám. - A saját szobámban alszok. - sarkon fordulok és kitrappolok a szobájából. Az ő érdekében bízom benne hogy ezúttal nem jön utánam és nem is teszi, így miután sikeresen átöltözök, bebújok az ágyamba és az álom hamar el is ragad magával.

Reggel borzalmas fejfájással ébredek fel és a tegnap este történtek egymás után játszódnak le a fejemben. Kiráz a hideg attól ahogy Christian minden sajnálat nélkül beállított a hideg zuhany alá. Még most is mérges vagyok, bár tiszta fejjel belátom hogy részben igaza volt. Kimászok a takaróm alól és egy alapos zuhany után, tisztán és frissen felöltözve indulok meg a konyhába, ahol Christian már reggelizik. - Jó reggelt. - köszönök neki. - Jó reggelt. - felel ridegen miközben rám sem néz. - Hogy érzed magad? - érdeklődik, az újságot lapozgatva. - Ha arra vársz hogy bocsánatot kérjek akkor azt hiszem sokáig itt ülsz még. - hamar felkapom a vizet és nem érdekel hogy ez az ő lakása, nem tűröm tovább hogy gyerekként kezeljen. - Nem várok semmit, Ana. - csóválja a fejét higgadtan. - Akkor jó. - vonok vállat és leülök az asztalhoz. - Remélem nem probléma, de ma sem tudok bemenni az irodába. - veszek kezembe egy szelet pirítóst. - Miért? - felkapja a fejét és kíváncsian néz rám. - Össze kell csomagolnom. Haza megyek. - harapok a pirítósba. - Nem kell elmenned. - hirtelen kedvesebb hangot üt meg. - Tudom hogy nem kell de elakarok menni, innen. - ezúttal én vagyok visszautasító. - Ana! - korhol. - Christian. - ejtem ki a nevét, ahogy az előbb ő az enyémet. Nem hagyom, hogy irányítson. - Maradj! Kérlek! - kétségbeesettnek tűnik. - Nem akarok tovább maradni. Ez a te otthonod, a te szabályaiddal, viszont sajnos nekem ezek a szabályok nem felelnek meg, ezért nem is maradok. Hálás vagyok hogy eddig megtűrtél itt, komolyan. - mosolyodok el halványan, sikerül erősnek mutatnom magam, de mélyen legbelül teljesen szét vagyok esve. - Ez már a te otthonod is. - szólal meg ismét. - Csak itt tudlak megvédeni Olivertől. - próbál meggyőzni. - Elég! - szólok rá. - Hányszor kell még elmondanom hogy nincs szükségem ilyen védelemre. Olyan mintha egy börtönben élnék és te minden lépésemet figyeled, vagy Tayloral őriztetsz. Nekem ez sok, Christian. Én ezt...nem akarom. - sütöm le a tekintetem. - A te érdekedben, Ana. - suttogja. - Négy napja vagyok itt de már most...megfulladok. - jelentem ki képletesen és felpattanok az asztaltól, nem bírom tovább. - Nem vagyok gyerek. Két évet kibírtam Oliver mellett, ne tegyünk úgy mintha még nem bántott volna engem. És már ide is bejutott egyszer....semmi és senki nem tud megvédeni tőle, én pedig nem vagyok hajlandó rabként, rettegésben élni. - nézek egyenesen Christian szemeibe. - Nem akarom hogy elmenj. - teszi le az újságot és feláll. - Magam mellett akarlak tudni. Mindig. - közeledik felém, tudom mire készül, tudom hogy megint a közelségével akar levenni a lábamról. A légzésem felgyorsul ahogy egyre közelebb ér hozzám. - Christian. - sóhajtok fel, nem tudom mit tegyek vagy hogy tehetek e még bármit azért hogy megértsen engem. - Maradj itt. - áll meg előttem és kezeit a derekam köré simítva magához von. - Nem. - még képes vagyok ellenállni. - Maradj. - suttogja ajkaimra. - Nem. - egyre nehezebben mondom ki ezt a szót. - Kérlek. - lágyan megcsókol. - Ez nem fair. - csóválom a fejem. - Nem csinálhatod ezt mindig. - lépek ki az öleléséből. - Miért mit csinálok? - kérdez vissza mintha nem tudná miről beszélek. - Irányítasz. Mindig minden lépésemet te irányítod. - kelek ki magamból, de nem akarok veszekedni ezért inkább sarkon fordulok és a szobámba sietek. Minél előbb el kell mennem innen, mert félő hogy ha még sokáig hízeleg akkor képtelen leszek megtenni és akkor örökké ő diktál majd nekem. Amint belépek a szobába az ágyamra dobom a bőröndöm és a ruháimat kezdem bele erőszakolni. - Ana! - a hangja egészen közelről ér el hozzám, nem adott túl sok időt, máris mögöttem áll. - Szükségem van rád. - gyengéden szorít magához, hátam a mellkasához simul és egyik kezével félre tűrve a hajam, a nyakamba csókol. - Christian....- nyögök fel ahogy megérzem egyik kezét lejjebb vándorolni a testemen. - Nem engedem hogy elmenj. - hirtelen mozdulattal fordít maga felé és megcsókol, ezúttal inkább követelőző mintsem gyengéd de én képtelen vagyok neki ellenállni. Lehunyom szemeimet és viszonzom édes csókját. - Nem akarok elmenni. - tör ki belőlem az igazság. - De...az...előbb még...- értetlenül mered rám. 

- Csss! - csitítom, elég volt a beszédből, nem vágyom másra csak hogy megcsókoljon. A tekintetében egy pillanat alatt lobban fel az a tűz ami már az én testemet is uralja egy ideje. Elenged majd a bőröndömmel együtt a ruhák is a földön landolnak így szabad helyet teremtve az ágyon. Mosolyogva nézek rá és megcsókolom. Egy pillanatra megfordul a fejemben hogy talán ez megint csak egy álom, de tetszik és sikerül meggyőznöm magam arról hogy ez a valóság. Csókja édes és tüzes, el sem akarok tőle szakadni még akkor sem amikor finoman az ágyra dönt és fölém magasodik de végül Christian megtöri a csókot, s puha ajkaival lefelé indul a testemen miközben a blúzom gombjait egyesével gombolja ki. Ujjait a combom belső részén csúsztatja végig, s ez izgalommal tölti el testem. Érintése és apró csókjai teljesen megbabonáznak, minden mozdulatára én is rezdülök. Megállás nélkül foszt meg a ruháimtól, türelmetlenséget érezek rajta de nincs ellenemre. Amikor végül teljesen csupaszon fekszek alatta megáll egy pillanatra és alaposan szemügyre vesz. Kissé elszégyenlem magam. - Miért nézel így? - kérdezem halkan, félelem fog el hogy talán nem tetszem neki. - Gyönyörű vagy. - hajol ajkaimra és megcsókol. - Nem tudom hogyan bírtam ki eddig. - suttogja majd gyors mozdulatokkal lehámozza magáról a ruhákat. Nagyot nyelve nézek végig tökéletes testén ami most teljes egészében elém tárul. Kezeim automatikusan mozdulnak, lassan végig simítva mellkasán egészen le a hasa aljáig miközben lassan felülök hogy újra megcsókolhassam. Ahogy a szemeibe nézek szinte ragyog a tekintete a vágytól. - Oh! Ana! - dönt vissza és szinte azonnal meg is érzem őt magamban. Eleinte kicsit bizonytalanul, majd egyre bátrabban és féktelenül mozgunk tökéletes harmóniában. A testünk egy ritmusra jár...

Hatalmas mosollyal ébredek és ahogy az oldalamra fordulok észre veszem hogy Christian nincs mellettem. Gyorsan az órára pillantok ami délelőtt fél tizenegyet mutat. Hamar rájövök hogy csak egy órát aludtam. Nagyot ásítva ülök fel az ágyon, a takarót magam köré tekerve és ekkor veszek észre egy papír lapot a mellettem lévő párnán. " Drága Ana! Sürgősen be kell mennem az irodába, nem akartalak felébreszteni. Olyan nyugodtan aludtál. A cég miatt ne aggódj, pihenj! Taylor és még két testőr vigyáz rád. Sietek vissza. UTI: Nem álmodtál! " Az utolsó sort olvasva elmosolyodok és kissé meg is nyugtat a tudat hogy ezúttal valóság volt ami Christian és köztem történt reggel. Először megfordul a fejemben hogy felhívom Katet de végül inkább úgy döntök hogy meglátogatom és így legalább megnézhetem hol dolgozik. - Taylor. - sietek le a nappaliba. - Igen Miss Steele? - fordul felém kíváncsian. - Fél óra múlva el tudna vinni a Seattle Fashion Time magazin szerkesztőségébe? - kérdezem kedvesen. - Igen, Miss Steele. - bólint. - Köszönöm. - mosolygok rá majd felszaladok a fürdőbe ahol gyorsan lezuhanyzok és átöltözök. Kevesebb mint fél óra múlva már az autóban ülök és Taylor egyenesen Kate munkahelyére visz. Egész úton izgatottan várom hogy beszámolhassak Katenek a történtekről. - Megérkeztünk. - Taylor szól hátra és én rögtön kiszállok. - Köszönöm. - szólok vissza majd a lépcsőkön felszaladva egyenesen a portára indulok ahol egy kedves, vidám kisugárzású, vörös hajú lány fogad. - Jó napot. Isten hozta a Seattle Fashion Time magazin épületében. Rövidítve SFT. Miben segíthetek? - mosolyog. - Jó napot. Én Anastasia Steele vagyok. - mutatkozok be és tátva marad a szája. - Az az Anastasia Steele? Christian Grey barátnője? - döbbenten kérdezi. - Öhm...- zavartan nézek rá. Fogalmam sincs róla hogy honnan tudja. - Igen. - bólintok. - El sem hiszem. - csillog a szeme a boldogságtól, mintha legalább egy hírességgel találkozott volna éppen. - Kate Kavanaght keresem. Ugye bent van? - terelem el gyorsan a témát. - Kate? Igen, persze. Máris szólok neki. - rohan el majd néhány másodperc múlva Kate tűnik fel. - Szia. - ölel át. - Nem is tudtam Kate hogy ismered Christian Grey barátnőjét. - a vörös hajú lány is visszatér. - A neve Ana...és ő a legjobb barátnőm. - Kate szigorúan néz a lányra. - Ő Emma. Az asszisztensem. Tudod már említettem neked. - forgatja a szemeit. - Oh. Igen, tényleg. - jut eszembe és jót mosolygok azon hogy Katenek igaza volt. - Nincs kedved meginni egy kávét? - kérdezem sürgetve mert kezd zavarba ejtő lenni hogy Emma folyamatosan engem bámul. - De, mehetünk. - veszi magához a táskáját. - Kate! - egy magas szőke nő áll meg hirtelen mellettünk. - Sharon? - Kate megdermed. - Ana, ő a főnököm. Sharon ő itt Anastasia Steele. - mutat be minket egymásnak. - Nagyon örülök. - fogok kezet Sharonnal. - A méltán híres Raymond Steele lánya. - alaposan végigmér. - Igen. - bólintok. - Ha jól tudom Christian Grey az üzlettársad, igaz? - letegez ami meglep de nem zavartatom magam emiatt. - Igen. - bólogatok továbbra is. - És a barátnője is egyben. - Emma szólal meg. - Igazán? - Sharon mosolyog de láthatóan csak megjátszott kedvességből. - Éppen kávézni indultunk. Szóval...mennénk is. - Kate próbál kimenteni. - Nincs kedved interjút adni egy fotózás kíséretében? - Sharon úgy tesz mintha Kate nem mondott volna semmit, sőt mintha itt sem lenne és csak rám koncentrál. - Fotózás? - nevetem el magam. - Nem. Köszönöm. - csóválom a fejem. - Kár. Pedig a cikk jót tenne Kate karrierjének. Készíthetné ő az interjút. - tudja hogyan próbáljon meggyőzni. - De miért velem? - kérdezek vissza. - Jelenleg te vagy Seattle legfiatalabb és legbefolyásosabb üzletasszonya. Ezen kívül szoros kapcsolatban vagy Christian Greyel is. - fejti ki röviden az okát annak hogy miért akar engem az újságjában látni. - Akár közös fotók is készülhetnek rólad és Christianról. - ajánlja fel. - Khm...- elkerekedett szemekkel nézek rá, nem tudom hogyan bújhatnék ki ebből a beszélgetésből. - Meggondolom rendben? - kérdezem végül egy halvány mosollyal. - Remek. - csapja össze a kezeit. - Nem is zavarok tovább. Kate azért ne időzz el sokáig, sok a munka. - néz az említettre majd elviharzik. - Nem kell megtenned Ana. Ez a nő kész hírhajhász. Teljesen oda van a Grey családért és minden vágya hogy Christiannal készítsen interjút, de eddig nem sikerült neki. Most rajtad keresztül próbál közelebb jutni hozzá. - meséli Kate miközben már kifelé tartunk az épületből. - Eszem ágában sincs megtenni. - rázom a fejem. - Persze ha te szeretnéd...- nézek Katere várva az őszinte válaszát, mert ha ez valóban segítene neki akkor megtenném. - Nem szertném Ana. Nem akarom hogy az újság ahol dolgozok darabjaira szedje a legjobb barátnőm magánéletét. Én nem ilyen módon akarok feljebb jutni. - karol belém. - El sem tudok képzelni nálad jobb barátot. - mosolygok rá hálásan. - Én vagyok a legjobb. - nevet miközben már a szerkesztőség melletti kávézóba lépünk be. Gyorsan rendelünk elvitelre majd vissza sétálunk az SFT épülete elé és leülünk a lépcsőre. 

- Egyébként van valami különösebb oka annak hogy ide jöttél? - kérdezi Kate, nem hiába ő mindig megérzi a ha mondandóm van számára. - El akartam neked mesélni hogy reggel...öhm...- zavarba jövök. - Ana! - sikít fel mire minden szempár ránk szegeződik az utcán. - Megtörtént? - lök meg gyengéden a vállával. - Igen. - pirulok el teljesen. - És? Milyen volt? - rögtön faggatni kezd. - Nem akarok részleteket mondani de csodálatos volt. Most csak még jobban szeretem Christiant. - vallom be az igazat. - És mikor mondod el neki? - kérdez ismét. - Nem tudom. Félek hogy elijesztem. - hervad le a mosolyom. - Jaj Ana. Nem húzhatod a végtelenségig. Szerelmes vagy belé és ezt tudnia kell. Ha viszont szeret akkor jöhet a tűzijáték meg minden, ha viszont nem szeret amit őszintén kétlek, de ha még is így van akkor legalább tudod hogy mi a helyzet. - biztat. - Tudom hogy igazad van, de tudod milyen bátortalan vagyok. - biggyesztem le ajkaimat. - Aham! Oliver miatt. De előtte egy erős és céltudatos nő voltál, tudtad hogy mit akarsz és nem féltél tenni azért amit akartál. Hol van az az Ana? Látni akarom. - egyenesen a szemembe néz miközben beszél hozzám. - Mi van ha az az Ana már nincs többé? - kérdezek vissza. - Ez hülyeség. Amióta Christiannal vagy már halványan pislákol benned a régi tűz. Ideje olajat önteni rá. - mosolyog, és a hasonlatát hallva én magam is felnevetek. - A szerelem az egyetlen dolog amiért érdemes kockáztatni. Ne félj semmitől. Christian is tudja hogy milyen értékes vagy, bolond lenne elengedni vagy eldobni magától. - Kate szavai egyre több erőt adnak nekem és ez az amire most szükségem van. - Nem tudom mi lenne velem nélküled. - ölelem át szorosan. - Én mindig itt vagyok neked Ana. Ha bármire szükséged van csak szólnod kell. - áll fel hirtelen és magával ránt. - Mit művelsz? - nevetek. - Ideje megmondanod Christiannak hogy szereted. Indulás. - tessékel Taylor és az autó felé. - De! - próbálom húzni az időt. - Nincs semmi de. - csóválja a fejét. - Taylor. Legyen kedves elvinni a főnökéhez, Miss Steelet. - szól oda Taylornak aki mosolyogva bólint. - Oké! Megyek! - adom meg magam majd beszállok a kocsiba. - Sok sikert. - Kate még integet majd szép lassan eltűnik a szemem elől ahogy Taylor kihajt az útra...