XII. More Than This

+18
Zene: Mikky Ekko - Time

~ Anastasia Steele ~

Gyorsan eltelt az idő amit Christian távol töltött és ahogy megígérte időben visszaért a városba, így együtt indulhattunk el Ethan kiállítására, amit már nagyon vártam. Ahogy belépünk a galériába Ethan fogad minket hatalmas mosollyal az arcán. - Ana! Christian! - futólag megölel majd kezet fog Christiannal aki előveszi legudvariasabb modorát. - Igazán népszerű vagy. - mosolygok Ethanra miközben körbenézek. Egy átalakított raktár épületben vagyunk, sötét barna padló és vörös falak. A hely ki van világítva így Ethan képei még inkább kitűnnek. - Sokan eljöttek. - Ethan büszkén feszít, elegáns öltönyében. - Rengetegen vannak. - nevetek fel ahogy a képeket csodáló, közben pezsgőt kortyolgató vendégek felé nézek. - Jó estét mindenkinek. - egy magas vörös hajú nő lép mellénk. - Jó estét. - biccentek, Christian pedig követi a példám. - Ő itt Mary. A kiállítás szervezője. - mutatja be Ethan a gyönyörű nőt aki közben le sem veszi a tekintetét Christianról. - Örülök hogy megismerhetem, Ana. - fordul felém a nő. - A te képeid a legnépszerűbbek. - mosolyog rám Mary, közben Christian értetlenül mered rám, de úgy teszek mintha nem vettem volna észre, megnyugtat hogy tudom, nem rendez jelenetet nyilvános helyen. - Oh. - rejtem el zavaromat le nem hervadó mosolyom mögé. - Ideje kezdenünk. - fogja meg Ethan kezét. - Később még beszélünk. - siet el Ethan is. - Milyen képekről van szó? - Christian kihasználja hogy ismét kettesben maradtunk. - Semmiség. Néhány kép amin Kate és én bohóckodunk. - vonok vállat majd nagy szerencsémre, mielőtt Christian újra megszólalhatna Mary magára vonja mindenki figyelmét. - Üdvözlöm önöket Ethan Kavanagh kiállításán. Remélem elnyerik tetszésüket a tehetséges fiatal ember munkái. A kiállítás témája " A női szépség ". Szerintem ez remek téma és a képek...nos magukért beszélnek. Kellemes estét mindenkinek. - rövidre fogja a beszédet majd a vendégek ismét a képekre összpontosítanak. - Gyere! Nézzünk körbe. - fogom meg Christian kezét és egyesével haladunk a képek előtt. - Gyönyörűek igaz? - Kate jelenik meg hirtelen mellettünk Elliottal. - Igen. - bólintok. - Az én bátyám. - büszkén mosolyog. - Kate! Csak nem érzékenyültél el? - nevetek, közben félre pillantva látom hogy Elliot és Christian üdvözli egymást. - Talán egy kicsit. - Kate nem szégyenli és nincs is oka szégyellni hogy büszke a testvérére és van is rá oka. - Kate! - Elliot rángatja el tőlem. - Később beszélünk. - sietnek tovább. - Hol vannak a képek Kateről és rólad? - Christian duruzsol a fülembe. - Nem tudom. Keressük meg. - indulunk tovább és pár lépésnyire négy hatalmas kép tárul elénk amin Kate és én nevetve pózolunk. ( LINK1 LINK2 LINK3 LINK4 ) Akaratlanul is mosolyt csal az arcomra, ahogy a képek láttán felrémlik az a nap. Olyan vidámak voltunk, gondtalanok és boldogok. - Még soha nem láttalak olyan vidámnak mint ezeken a képeken. - Christian lenyűgözve nézi. - Azóta sok minden történt velem. Felnőttem. Már nem vagyok az a lány. - mutatok magamra, éppen arra a képre amin fülég érő szájjal nevetek. - Oliver mindent elvett tőlem. - hajtom le szomorúan a fejem. - Nagyon fiatal vagy még Ana. - Christian közelebb lép hozzám és egyik ujját az állam alá csúsztatva kényszerít hogy a szemébe nézzek. - Újra az a lány lehetsz. - csókol meg gyengéden. Hálás vagyok hogy mellettem van és őszintén szólva hiszek is neki, elhiszem hogy mellette ismét régi önmagam lehetek. - Pezsgőt vagy narancslevet? - egy pincér zavar meg minket. - Pezsgőt. - vágom rá rögtön és már nyúlok is a pohárért de Christian kiveszi a kezemből. - Narancslé. - cseréli ki a poharakat. - Nincs alkohol. - csóválja a fejét. - Ma van az egyik barátom nagy napja. Ünnepelni akarok. - nézek rá mérgesen. - Az ünnepléshez nem kell alkoholt innod. - ellenkezik. - Csak egy pohárral. - kezdek alkudozni. - Nem. - feleli majd a pincérre néz és elküldi. - Ez most komoly? - háborodok fel de próbálok a leghalkabban beszélni, ahogy csak tudok. - Ana! - figyelmeztetően néz le rám. - Ah! - nyögök fel de nem megyek bele egy felesleges vitába. A kezébe nyomom a narancslevet majd tovább sétálok, hogy a többi képet is szemügyre vegyem, de ahogy befordulok egy sarkon elém tárulnak azok a fotók amiken csak én vagyok és amiért korábban Ethan engedélyt kért hogy szerepelhessenek a kiállításon. ( LINK1 LINK2 LINK3 ) A vér kifut az arcomból ahogy a képeket nézegetem, majd ahogy többen megcsodálják a vendégek közül, egyszerre minden vér visszaszáll az arcomba és elvörösödve, zavaromban csak meredek előre. - Ana! - Christian utolér de ahogy megpillantja a képeket tátva marad a szája, más esetben elnevetném magam az arckifejezésén de most képtelen vagyok nevetni, sokkal inkább sírni volna kedvem, de visszatartom a könnyeimet. - Ez mi? - néz rám értetlenül. - Ezek...- nem tudom mit mondhatnék, pedig számíthattam volna rá hogy látni fogja őket, hiszen tudtam hogy Ethan kiállítja. - Még Olaszországban készültek amikor Ethan ott volt. - kezdek beszélni. - És úgy érezte hogy joga van közszemlére tenni? - dühösen csillog a szeme. - Tönkre teszem. - szorul ökölbe a keze. - Engedélyt kért tőlem hogy kitegye őket és én megengedtem neki. - kezdek megnyugodni, hiszen nincs ebben semmi szégyellni való. - Szóval engedélyt adtál rá hogy eladja rólad ezeket a képeket. Mint egy...- nem fejezi be a mondatot. - Mit egy? - kérdezek vissza. - Alig van rajtad ruha. - nézi a képeket és elsötétül a tekintete. - Mint egy ribanc? Ezt akartad mondani? - már én is dühös vagyok. - Én ezt nem mondtam. - sarkon fordul majd egyenesen Maryhez és Ethanhoz sétál. Nem rendez jelenetet, halkan beszél de látom rajta hogy majd szét veti a düh. Közelebb sétálok, Ethan kétségbeesetten néz rám. - Christian kérem értse meg hogy az a három kép nem eladó. - Mary győzködi. - Elég volt! - lépek közbe. - Ne haragudj Ethan. Jobb ha most elmegyek. A kiállítás csodálatos. - ölelem át. - Nem akartam hogy a képek miatt Christian kiakadjon. - von félre miközben Mary és Christian tovább egyezkedik. - Nem volt joga tönkre tenni az estédet. És nem tettél semmi rosszat. Mindegyik kép gyönyörű. - mosolyodok el halványan. - Mindenki oda van érted. - mosolyodik el ő is. - De ne aggódj nem eladó egyik kép sem amin te vagy Kate szerepeltek. - próbál megnyugtatni de az igazság az hogy engem az sem zavarna ha eladná őket. - Büszke vagyok rád. - ölelem meg ismét. - Holnap találkozunk? - kérdezi reménykedve. - Igen. - bólintok. - További szép estét és ne szégyellj a hírnév fényében pancsolni. - nevetek fel. - Rendben. - Ethan jó kedve töretlen és ez most nekem elég is ahhoz hogy megnyugodjak, mert ez az ő nagy napja. - Szia. - köszönök el majd egy pillantást sem vetve Christianra elhaladok mellette. A galériából kilépve megcsap Seattle hideg levegője, de ezúttal jó érzés, kitisztítja a gondolataimat. Felsóhajtók és felnézek az égre amin millió csillag ragyog.  - Ana! - Christian kapja el a kezem.

- Ne! Most ne! - rántom ki a kezem az övéből, nem akarok az után veszekedni, ezért szó nélkül beülök az autóba, Christian követ majd Taylor indít. Útközben Christian engem néz de nem szól egy szót sem, ahogy én sem. Tudom hogy mi jár a fejében. Alig várom hogy az Escalahoz érjünk és véget érjen ez a nap. Szerencsére nincs nagy forgalom ezért percek alatt haza érünk. Továbbra sem szólalunk meg, csendben haladunk fel a liftben állva majd a lakásba érve az ablakhoz sétálok és kibámulok rajta. - Dühös vagy? - Christian visszafogottan szólal meg. - Talán nincs rá okom? - fordulok felé. - Lásd be hogy igazam volt. - lép felém. Megdöbbent hogy még most sem látja hogy mit művel. Irányítani próbál és minden lépésemet felülbírálja. - Elfáradtam Christian. - hunyom le a szemem. - Bele fáradtam ebbe. - vonok vállat. - Mielőtt elutaztál arra kértél hogy költözzek ide. De most csak menekülni akarok. - vallom be őszintén. - Menekülni? Tőlem? - kérdezi lágy hangon. - Mindentől ami azzal jár hogy veled vagyok. Érzem hogy elveszítem önmagam. Nem hozhatok döntéseket anélkül hogy ne kellene attól tartanom, hogy te majd mit szólsz hozzá. Mint egy gyerek, nem mehetek el engedély nélkül a barátaimmal. Nem ihatok alkoholt mert te nem engeded. Nem tehetem azt amit akarok. Minden lépésemet figyelteted. Börtönbe zársz. Én csak...szabad akarok lenni. - ömlenek belőlem a szavak. - Nem hagyhatom szó nélkül hogy egy jöttment fotós kiplakátolja a rólad készült félmeztelen fotókat. - a hangja erősen cseng az üres lakásban. - Ethan tehetséges fotós és csodás munkát végzett. - állok ki a véleményem mellett. - Látom hogy néz rád. - forgatja a szemeit. - Úgy beszélsz mint egy megszállott. Rám senki nem nézhet, de az nem zavar hogy ha téged bámulnak meg a nők. - vágok vissza. - Nem érdekel más nő. Csak te. - karolja át a derekam. - Te az enyém vagy Ana! - suttogja. - Christian. - bújok ki a karjaiból. - Tiéd a szívem, a lelkem, a testem. De nem vagyok a tulajdonod. - nézek egyenesen a szemeibe. - Érted a különbséget? - kérdezem. - Nem tekintelek a tulajdonomnak. - teljes komolysággal jelenti ki. - Így nem jutunk sehová. Mintha elbeszélnénk egymás mellett. Fáradt vagyok. Lefekszem. - indulok meg a lépcső felé. - Ana! - szól utánam. - Holnap beszélünk. - nézek vissza rá és láthatja rajtam hogy valóban majd szét esek. - Jó éjt. - köszön el, tudja hogy ezúttal nem az ő szobájában fogom tölteni az éjszakát. A saját szobámba lépve becsukom magam mögött az ajtót majd az ágyamra dőlök, szinte azonnal zokogás kerít hatalmába. Érzem, tudom hogy a kapcsolatunk így nem halad sehová, hiszen egyikünk sem enged a másiknak. Ő nem tudja megállni hogy ne irányítson mindig mindent, én meg képtelen vagyok átadni neki teljesen az akaratom. A féltékenysége pedig az őrületbe kerget. Lassan felállok és a szekrényhez lépve előveszek egy hálóinget és egy gyors zuhany után visszadőlök az ágyamra. A könnyeim nem fogynak, sőt egyre több és több szabadul ki belőlem....

Halk zenére ébredek. Nem tudom mikor nyomott el az álom, de ahogy az órára pillantok látom hogy még csak hajnali négy óra. Kint még sötét van. Kíváncsiság fog el hogy a gyönyörű, ugyanakkor szomorú dallam honnan ered, ezért végül rászánom magam és kimászok az ágyból. Követem a zenét, ami a nappaliba vezet. Sötét van, de a város halvány fénye beszűrődik az ablakon, így homályosan ugyan de látom hogy Christian ül a zongoránál. Megállok és hallgatom, a tekintetem le sem tudom venni róla. - Gyönyörű. - suttogom amikor a végére ér. - Felébresztettelek? - észre vesz és bocsánatkérően néz rám. - Nem baj. - indulok felé. - Nem tudsz aludni? - kérdezem. - Nem, ha nem vagy mellettem. - kapom meg a választ, de erre nem tudok mit felelni, csak szótlanul nézek rá. - Mi  a baj, Ana? - feláll és felém lép. Vállat vonok, próbálom kigondolni hogy mit mondjak neki, hiszen tegnap este a veszekedésünk és minden más túl sok volt nekem. - Mi a baj? - ismétli meg a kérdést miközben megáll előttem és az arcom tanulmányozza. - Én nem vagyok jó neked Christian. - rázom a fejem. - Mi? Miért mondod ezt? - nyög fel rémülten és elkerekedik a szeme a döbbenettől. - Nem vagyok olyan mint az exeid. Nem tudom elviselni hogy minden lépésemet irányítani akarod. Nem vagyok és nem is lehetek mindaz amire szükséged van. - elhal a hangom. - Te vagy minden amire szükségem van. - felsóhajt. - Gigi megtudta adni neked amit én nem. Ő engedelmeskedett minden akaratodnak. Talán, vele kellene együtt lenned. - suttogom. - Mi? Nem. - felém nyúl de ösztönösen hátra lépek. Leejti a kezét. - El akarsz menni? - kérdezi kétségbeesetten, még sosem láttam őt ilyennek. Egy szót sem szólok, próbálom összeszedni a gondolataimat. - Nem teheted. - csóválja a fejét. - Christian én...- keresem a szavakat. - Időre van szükségem. - szólalok meg ismét. - Nem! Nem! - tanácstalanul áll egy helyben. - Nem mehetsz el, Ana. Szeretlek. - látom rajta hogy meg akar érinteni de azok után hogy az előbb elhúzódtam, most nem próbálja meg. - Én is szeretlek, de...- sóhajtok. - Nincs de. Ha szeretsz akkor maradj velem. Ennyire egyszerű. - zihálja. - Annyira különbözőek vagyunk. - mondom ki azt ami nyilvánvaló. - Nem hagyhatsz el. - reményvesztetten néz rám, a szívem majd meg szakad. Soha nem mutatta még ki ennyire őszintén az érzéseit. - Szeretlek. - ismétli és a pillantása egészen a lelkemig hatol. - Nem hagylak el. - ejtem ki végül a szavakat amik hallatán láthatóan megkönnyebbül. - De ideje a kapcsolatunkban meghúzni a határokat. - folytatom. - Ezt hogy érted? - összeráncolja a szemöldökét. - Két hete ismerjük egymást és azt hiszem túl gyorsan haladunk. Biztos vagyok benne hogy rossz ötlet volt ide költöznöm még ha csak ideiglenesen is, de hiba volt. Mielőtt elutaztál azt kérted hogy költözzek ide végleg, ahogy ígértem neked átgondoltam. A válaszom viszont, nem. Nem költözök ide. - csóválom a fejem. - Ezek szerint mégis csak elmész. - úgy mondja mintha még bízna abban hogy meggondolom magam. - Egyenlőre még nem. Ahogy megbeszéltük addig itt maradok amíg az apám vissza nem jön a városba. - suttogom. - Az még legalább két hét. - feleli. - Ezt most úgy mondtad mintha sokallnád. - értetlenül nézek rá. - Pont elég ahhoz hogy meggyőzzelek. - felém lép. - Látod? Erről beszélek. Nem akarom hogy meggyőzz. Ha tetszik ha nem én vissza fogok költözni az apámhoz. - jelentem ki határozottan. - Rendben. - bólint, de tudom hogy csak azért egyezik bele mert nem akar veszekedni, de eszében sincs feladni. - Megértettem. - teszi hozzá majd újabb lépést tesz felém. - Még nem fejeztem be. - hátrálok. - Van még valami? - meglepetten kérdez vissza. - Mostantól nem mondhatod meg nekem hogy mikor, mit csinálok és nem szabhatod meg nekem hogy kivel találkozok. Felnőtt nő vagyok. Önálló döntésekkel. - könnyedén mondom ki amit gondolok, mert itt van már az ideje hogy tisztázzuk az erőviszonyokat és azt hogy nem uralkodhat felettem. - Ezt nem ígérhetem. - von vállat. - De igen Christian, különben most azonnal összecsomagolok és elmegyek. - húzom ki magam, ezzel is mutatva hogy mennyire határozott vagyok. - Most már zsarolsz is? - zavar fut át az arcán. - Én...nem...zsarollak. - egy pillanatra elbizonytalanodok. - Pedig nekem nagyon úgy tűnik. - morogja. - Te kényszerítesz erre. - remeg meg a hangom. - Én kényszerítelek arra hogy érzelmileg zsarolj engem? - a szája kemény vonallá keskenyedik. - Nézd belátom hogy szólnom kellett volna a képekről. Oké? De akkor sem volt jogod...- terelem el a témát mert a helyzet egyre csak romlik, de a mondatom nem tudom befejezni, közbevág. - Nem volt jogom? - emeli meg a hangját. - Nem a féltékenység beszél belőlem és este sem az volt a fő probléma. Fogalmad sincs hogy a döntésed miszerint a képeid szerepelhettek a kiállításon mivel jár. - beszél tovább.

- Hidd el nekem meg fogod bánni. - bólogat a szavaira. - Ezt hogy érted? - összezavar. - Ana, a kiállítás tele volt újságírókkal. Több mint valószínű hogy a mai lapok tele lesznek a képeiddel. - közli aggodalmasan. - De...- szóhoz sem jutok, én erre nem is gondoltam és csak most jövök rá hogy nem én vagyok az akinek ebben az esetben igaza van. - Miért foglalkoznának pont az én képeimmel? - próbálom elhessegetni még a lehetőségét is annak hogy ez igaz lehet. - Te vagy Anastasia Steele akinek az apja történetesen a város egyik legkiemelkedőbb üzletembere. Fiatal vagy, gyönyörű és apád sikereinek köszönhetően minden szem rád szegeződik most hogy átvetted tőle a cég vezetését. - fejti ki bővebben. - Darabokra szednek. - kétségbe esve állok, megsemmisültem, ebben a pillanatban szívem szerint elbújnék a világ elől. - A barátodnak is lehetett volna több esze. - Christian rosszallóan csóválja a fejét. - Ethan erről nem tehet. - hajtom le a fejem szomorúan. - Ebben sem értünk egyet, de jól van. - sóhajt fel majd egy lépéssel átszelve a köztünk lévő távolságot magához von és átölel. - Igazad volt. - bújok hozzá. - Nem számít, Ana. Minden csoda egy napig tart. Apád miatt ne aggódj. Mire haza jön el is felejtik az emberek, a képeket. - simogatja a hátam. - És te? - nézek fel rá. - Mi van velem? - mosolyodik el halványan, de tudom hogy csak meg akar nyugtatni. - A te barátnőd vagyok. Rólad is írni fognak. Nem akarom tönkre tenni a hírneved. - fogom meg a kezét, már nem tudok rá haragudni, hiszen neki volt igaza. - A hírnevem nem az újságoknak köszönhető, hanem az üzleti sikereimnek. Egy lap sem tudja lerombolni. - vonja meg a vállát. - Már látom ahogy az emberek megbámulnak. - sóhajtok fel. - Eddig is megbámultak. - próbál felvidítani. - Nem vicces Christian. - nézek rá morcosan. - Tudom, hogy nem vicces, de kár ezen rágódni. Várjuk ki hogy mi lesz reggel. Most viszont feküdjünk vissza aludni. - indul meg az emeletre, engem is magával húzva. - Rendben. - adom meg magam és követem őt. - Hé! Hová mész? - húz vissza magához amikor elhaladok a szobája előtt és a sajátom felé haladok. - Aludni. - felelem. - Még dühös vagy rám? - kérdezi halkan. - Nem. - rázom meg a fejem. - Akkor eltévesztetted az ajtót. - mosolyog rám és a szobája felé mutat. - Azt hittem hogy...áh mindegy. - lépek be végül a szobájába. - Mit hittél? - kérdezi kíváncsian miközben bebújunk az ágyba és szorosan magához ölel. - Féltem hogy ezúttal te haragszol rám. - hajtom a fejem a mellkasára. - Haragudtam. De már nem. - simogatja a hajam. Válaszra már nincs erőm, érzem ahogy az álom hirtelen magával ragad.

Reggel ismét egyedül ébredek, Christiannak hűlt helye. Felsóhajtva ülök fel az ágyon és az órára pillantva észreveszem hogy már kilenc óra. Kelletlenül mászok ki és a fürdőbe botorkálva neki látok a reggeli rituálémnak. Alig negyven perc elteltével a tükör előtt állva csodálom hogy az elmúlt este és a hajnali ébrenlét ellenére is egészen elfogadhatóan nézek ki. Ez azonban nem csökkenti a bűntudatomat a képek miatt. - Miss Steele. - kopogtat Mrs. Jones majd belép. - Mr. Grey a dolgozó szobában van. Arra kért hogy ezeket hozzam fel önnek. - mosolyog és a kezembe nyom három magazint. - Köszönöm. - bólintok majd mikor Mrs. Jones elmegy, leülök az ágyra és kinyitom az első újságot ami a kezemben van. Megkönnyebbülök amikor látom hogy csak egy kis cikk tesz említést a képeimről és csakis dicsérően emlegetnek, de annak még jobban örülök hogy egyik képem sem szerepel az újságban. Halványan elmosolyodok és a következő magazint is átlapozom, ebben is csak egy apró cikkben szerepel a nevem és kép itt sincs. Egy pillanatra lehunyom a szemem mielőtt a harmadikat is kinyitnám. - Ne legyen kép. - imádkozok magamban majd fellapozom és a tizenkettedik oldalon meg is találom a nevem. " Anastasia Steele neve már közismert hiszen ő korunk egyik legfiatalabb üzletasszonya, nem beszélve apja Raymond Steele sikereiről. Úgy tűnik Mr. Steele nem csak az üzletben sikeres hanem a gyermeknevelésben is. A lánya gyönyörű, felnőtt nővé cseperedett és egy tegnap este rendezett kiállításon megjelent képei alapján már nem is kérdéses hogy Christian Grey miért lett hirtelen örök agglegényből, szerelmes férfivá. " Ahogy a sorok végére érek hatalmas vigyor jelenik meg az arcomon, egyrészt azért mert itt sem jelent meg a cikk mellé kép, másrészt hízelgő volt minden szó amit rólam írtak. Gyorsan magamhoz ölelem az újságokat és egyenesen a dolgozó szobába rohanok.

- Láttad mit írtak? - nevetek Christianra. - Igen. - mosolyogva áll fel az asztaltól és közelebb sétál. - Mr. Grey örök agglegényből szerelmes férfi lett. - kacsintok rá. - Szerelmesebb nem is lehetnék. - karolja át a derekam. - Örömmel hallom Mr. Grey. - csókolom meg, most először azóta hogy összevesztünk. - Ezek szerint kettőnk között minden rendben, igaz? - csókol a nyakamba. - Igen. - simítok végig egyik kezemmel a mellkasán. - És ide költözöl. - suttogja a fülembe. - Christian. - forgatom a szemem. - Ebből az egyből nem engedek. - duruzsol tovább és én teljesen a karjaiba olvadok, hogyan is tudnék neki ellenállni. - Ide...ideköltözök. - dadogom, egy újabb csókra éhezve. - Jó válasz Miss Steele. - adja meg végül amire vágyom, olyan szenvedéllyel csókol hogy a bőröm szinte lángra kap. - Remélem nem terveztél mára semmit. - elenged és az ajtóhoz sétál majd kulcsra zárja. - Ezer dolgom van ma. - játszom az elfoglalt üzletasszonyt, de nem sokáig bírom nevetés nélkül. - Mára szabad napot kap Miss Steele. - magához húz és újra megcsókol majd egy pillanat alatt az ölébe kap, lábaim a dereka köré kulcsolom kezeim pedig a nyakára csúsznak. - Ezek nem kellenek. - söpör le mindent az asztalárról majd lassan rádönt. - Komolyan? Itt? - nevetem el magam. - Talán ellenedre van? - néz rám komoly képet vágva de nem tudja elrejteni a jókedvét. - Nincs ellenemre. - nyúlok a felsője felé, végre nem ing van rajta így nem kell a gombokkal babrálnom és hamar feltárul előttem edzett felsőteste. De nem tudom a tekintetem sokáig rajta tartani mert máris vetkőztetni kezd. Percek alatt meztelenül heverek az asztalon, de az jobban tetszik hogy már rajta sincs ruha. A tekintete perzsel ahogy fölém hajol és lassan belém hatol. - Ah! - nyögök fel. - A lakás minden pontján akarlak. - susogja ajkaimra. - Nem hiszem hogy Mrs. Jones örülne neki. - nevetem el magam. - Nem érdekel. - csókol meg vadul és lassan mozogni kezd. Először csak lassú ütemben majd ahogy telnek a percek egyre gyorsabb, erősebb mozdulatokkal repít a csúcs felé, közben kezeivel egész testem bebarangolja, nyögéseimet pedig csókjaival fojtja belém. A fejem hátravetve, lehunyom a szemem, kezemmel az asztal szélét szorongatva. - Christian - nyögöm ki a nevét majd egy utolsó mozdulattal mind ketten megízleljük a gyönyör mámorító ízét. A légzésem szép lassan lecsillapodik és kinyitom a szemem, Christian engem néz. - Mi az? - ülök fel az asztalon. - Nem tudok betelni veled. - mosolyog és megcsókol. - Észrevettem. - kacsintok rá. - Most viszont felöltözök Mr. Grey. - hajolok le a ruháimért. - Csak egy utolsó pillantás. - látványosan végig néz rajtam. - Christian. Elég legyen. - nevetek rá és gyorsan magamra kapkodom a ruháimat. - Jobb ha ezt Mrs. Jones nem látja. - kezdek pakolászni amíg Christian is felöltözik majd amikor végeztem leülök a székébe. - Mi a további program? - érdeklődök. - Dolgoznom kell. - kapom meg a választ. - Azt hittem ma szabadnapot vettünk ki. - biggyesztem le ajkaimat csalódottan. - Te igen. Én viszont itthon dolgozok. Két óra, nem több, ígérem és a tiéd vagyok. - mosolyog. - Hm...nem tudom hogyan bírom ki. - sóhajtok színpadiasan. - Sietek. - fogja meg a kezem és felhúz a székből. - Oké. Hiányozni fogsz. - csókolom meg. - Nem megyek sehová. - csóválja a fejét mosolyogva. - De nem leszel velem. - engedem el. - Addig felhívhatod a barátod. - ajánlja fel. - Ez engedély? - kérdezek vissza. - Inkább javaslat. Engedélyre nincs szükséged. - ül le a székébe. - Rendben. Szeretlek. - indulok meg az ajtó felé. - Én is szeretlek. - szól utánam majd ahogy kilépek az ajtón be is csukom magam mögött. Nem lehet levakarni a mosolyt az arcomról. A nappali kanapéján terülök el és rögtön a mobilomért nyúlok. Először Ethant hívom és gyorsan megmagyarázom neki a tegnap este történteket, szerencsére eléggé megértő és nem is haragszik. A beszélgetésünk rövid, alig tíz perc múlva már a konyhában ülök és a gyümölcs salátámat eszem. - Miss Steele. - Taylor szólít meg. - Tessék? - fordulok felé mosolyogva. - Miss Kavanagh keresi önt. A nappaliban várja. - közli majd távozik, én pedig azonnal a nappaliba sietek. - Kate? Mit keresel itt? Nem dolgozol? - érdeklődök kedvesen. - Annyira sajnálom Ana. - kétségbeesett a hangja. - De mit? Mi történt? - értetlenül állok előtte. - A képeid...- idegesen túr a hajába és én egyre türelmetlenebbé válok. - Mond már Kate. - sürgetem. - A Seattle Time Magazin holnapi számában megjelennek a képeid. Azok amik Ethan kiállításán voltak. Amikor megláttam, azonnal ide rohantam. - mondja el végre amiért ide jött. - De hogyan? Miért? - pánik fut végig rajtam. - Nekem semmi közöm az egészhez, esküszöm. Sharon tervelte ki az egészet és a cikket is ő írta meg a képekhez. - folytatja. - Mit írt rólam? - kérdezem aggódva. - Nagyon durva dolgokat, Ana. Be akarja mocskolni a neved. - csóválja a fejét rosszallóan. - Mit ártottam én neki? - kérdezem szemforgatva. - Semmit, Ana. Semmit. Sharon ilyen. Mindig akart Christianról egy cikket, de nem volt semmi botrányos amiért írhatott volna róla, Christian pedig nem adott neki interjút. Viszont most itt az alkalom számára, hiszen te vagy Christian barátnője. - hallgatom amit Kate mond és közben egyre jobban félek attól hogy Christian hogyan fogadja majd mindezt. - Most mihez kezdjek? - gyűlnek könnyek a szememben. - Nem tehetsz semmit. - suttogja Kate és átölel. - Fogalmam sincs hogyan mondjam el Christiannak. - tanácstalanul ülök le a kanapéra. - Meg fogja érteni. - Kate is helyet foglal mellettem, jól esik a támogatása. - Te ezt nem érted, Kate. Tegnap összevesztünk a képek miatt és ha ezt most megtudja, nem tudom mi lesz. - sóhajtok fel és eldőlök a kanapén, fejemet Kate ölében pihentetve. - Ezért rohantatok el olyan hamar a kiállításról? - kérdez vissza. - Igen. - suttogom. - De kibékültetek azóta? - érdeklődik tovább.

- Igen. És ma reggel minden olyan csodás volt. Megbeszéltük hogy végleg ide költözök. - mesélek néhány részletet. - Ide költözöl? - teljesen meglepi a dolog. - Igen. Szeretem őt és vele akarok lenni, mindig. - hunyom le a szemem. - Ez érthető. És biztos vagyok benne hogy pontosan azért mert ő is szeret, megértő lesz a képekkel kapcsolatban. - próbál vigasztalni miközben a hajam simogatja. - Dühös lesz rám. - gyűlnek ismét könnyek a szemembe. - Ana! - Kate hangja megkeményedik. - Christian nem olyan mint Oliver. Még ha dühös is lesz, ő soha nem bántana téged. - meglep a véleménye, nem hittem hogy valaha kedvesen beszél majd Christianról. - Tudom. És nem is félek tőle csak attól hogy...csalódást okozok neki. - már nem tudom uralni az érzéseim, csak zokogok. - Ne sírj Ana. - Kate kérlel de nem tudom abba hagyni. - Hé! Mi a baj? - Christian hangja hirtelen ér engem és Katet is, mindketten megszeppenve meredünk az előttünk állóra. - Azt hittem dolgozol. - szipogva nézek fel Christianra. - Hangokat hallottam és gondoltam megnézem hogy kivel beszélgetsz. Szia Kate. - feleli gyorsan majd letérdel mellém. - Szia. - Kate biccent Christiannak. - Elmondod végre hogy mi a baj? - Christian ismét rám néz. - Én...- elakad a szavam, csak sírni tudok. - Kate? - Christian kérdőn néz az említettre. - A kiállításon szerepelt képei miatt sír. Sharon a főnököm, egy cikk kísértében leközli a holnapi lapban. - Kate megadja a választ, de a reakció nem az amire számítottam, Christian elmosolyodik. - Nem vagy dühös? - kérdezem értetlenül. - Nem. - csóválja a fejét. - De Sharon mindent elkövet hogy megalázzon. - felülök és úgy beszélek tovább. - Az lehet hogy mindent elkövet, de nem jár sikerrel. Elintézem. - Christian vállat von és visszasétál a dolgozószobájába. - Te értetted amit mondott? - nézek Katere. - Elintézi. - elmosolyodik és a dolgozószoba felé néz. Percek telnek el, csendben várunk. - Hozhatok valamit? - Mrs. Jones jelenik meg, kedvesen mosolyogva. - Nem köszönöm. - rázom a fejem. - Én egy pohár vizet kérek, köszönöm. - Kate is válaszol majd ahogy Mrs. Jones a konyhába siet, Christian ki jön a dolgozószobából, hatalmas mosollyal az arcán. - Elintéztem. - szólal meg. - De hogyan? - állok fel, el sem hiszem hogy ez igaz lehet. - Az újság tulajdonosa, David sokkal tartozik nekem és amikor megemlítettem neki hogy Sharon mire készül, azonnal intézkedett. A nyomdából hívta vissza a cikket és a képeket. - Kate és én tátott szájjal hallgatjuk Christiant. - És erősen javasoltam neki hogy cserélje le a főszerkesztőt. - teszi hozzá. - Kirúgattad Sharont? - Kate ledöbben. - Ideje volt. - Christian bólint. - Akkor új főnököm lesz? - Kate mosolyog, nyilván ez jó hír számára hiszen Sharon és ő nem jöttek ki túl jól. - Nem lesz új főnököd. Te leszel az új főszerkesztő. - Christian úgy közli Kateel mintha semmiségről lenne szó. - Tessék? - Kate csak pislog, szavakat sem talál. - Elmondtam Davidnak hogy milyen nagyszerű újságíró vagy és hogy Sharon csak elnyomott téged a munkában. Örömmel ad esélyt neked. Sharontól már úgy is meg akart szabadulni. - miközben Christian és Kate megbeszélik a részleteket én csak hallgatok. - Szavakat sem találok. Nagyon köszönöm, Christian. - Kate hirtelen átöleli Christiant amivel alaposan meglepi. - Ezt el kell mondanom Elliotnak. - Kate csak úgy sugárzik a boldogságtól. - Menj csak. Ünnepeljétek meg. - mosolygok rá. - Te rendben leszel? - kérdezi aggódva. - Persze. - bólintok. - Akkor még beszélünk. Sziasztok. - siet a lift felé és Taylor ki is kíséri. - Azt hittem az egész világ összedől körülöttem. - sóhajtok fel, a képekre utalva. - Ha eltudod intézni hogy valami ne jelenjen meg a lapokban, akkor miért aggódtál tegnap a képeim miatt? - kérdezem Christiantól. - A három magazin miatt aggódtam amiket reggel lapoztál át, ugyanis azoknak a megjelenésébe nincs beleszólásom. De szerencsénk volt. - leül mellém és átölel. - Ebbe az újságba miért van beleszólásod? Nem hiszem hogy egy barátság miatt visszavonnak bármit is a nyomdából. - gyanakvóan nézek rá. - Három évvel ezelőtt David a csőd szélén állt és én segítettem neki. Az újság részvényeinek 45%-a az enyém. De David nem akarta hogy bárki megtudja és én sem akartam nagy dobra verni hogy betársultam egy újsághoz ezért csak csendestárs vagyok. - megkapom a választ és ezzel a témát lezártnak tekintem. - És haragszol rám? - bújok hozzá. - Nem. De Katere igen. - komolyodik el. - Miért? - kérdezem kíváncsian. - Mert felzaklatott téged. - hajol közelebb és a még könnyes arcomat simogatja. - Ha nem szólt volna, akkor holnap rosszabb lett volna a helyzet amikor megpillantom a képeimet a címlapon. - sóhajtok fel. - Ez igaz. - csókol meg gyengéden. - Még dolgoznod kell? - kérdezem miközben az ölébe ülök, vele szemben. - El akar csábítani Miss Steele? - mosolyog rám. - Igen. - csókolok a nyakába. - Meggyőzött. Mára nincs több munka. - az ölébe kap és a szobája felé visz. Az egész ház a nevetésemtől hangos...