V. Kísért a múlt

Zene:  Ellie Goulding ft. Major Lazer - Powerful

~ Anastasia Steele ~

A nap hamar eltelt. Kate és a vásárlás teljesen lefoglalt és elvonta a gondolataimat Christianról. Egyik pillanatban még egyik boltból mentünk a másikba, a következő pillanatban pedig már arra eszméltem hogy a Grey háznál vagyunk. Paul hozott el minket, Katet és engem. - Úgy látom Christian is itt van. - mutat Kate egy fekete sport kocsira ami az udvaron parkol. - Remek. - sóhajtok fel majd lassan kiszállok a kocsiból. - Izgulok. - jegyzi meg Kate halkan. - Nincs mitől tartanod, Elliot szülei imádni fognak. - biztatom majd hirtelen Grace és Carrick jelenik meg a lépcsőn. - Isten hozott titeket, drágáim. - ölel át minket Grace. - Jó estét Mrs. Grey. - köszön neki Kate. - Hívj nyugodtan Gracenek. - mosolyog rá. - Gyertek be. - Carrick is üdvözöl minket majd betessékel a házba ahol Mia azonnal a nyakamba veti magát. - Annyira hiányoztál Ana. - ölel szorosan. - Te is nekem. - nevetek fel és csak most veszem észre hogy Christian áll mögötte, de tudomást sem veszek róla. - Sok mindent kell átbeszélnünk. Három év sok idő. - Mia könnyes szemekkel néz rám. - Ígérem hogy mostantól elválaszthatatlanok leszünk, mint régen. - suttogom, engem is meghat hogy hosszú idő után ismét találkozunk. - Ő itt Kate. - mutatom be neki legjobb barátnőmet. - Sokat hallottam már rólad Mia. Örülök hogy megismerhetlek. - nyújt neki kezet Kate, de Mia ügyet sem vetve rá, magához vonja és átöleli. - Én is örülök Kate. - nevet ismét. - Úgy látom a húgom már is megkedvelt. - Elliot lép melléjük és megfogja Kate kezét. - Jó újra látni Steele. Az estélyen nem sokat beszéltünk. - kacsint rám. - Majd bepótoljuk. - kacsintok rá én is, szórakoztató és boldoggá tesz hogy velük lehetek, hiszen szeretem őket. - A vacsora tálalva Mrs. Grey. - jelenik meg Jillian, a házvezetőnő, azonnal megismerem, még gyerekkoromban kezdett el itt dolgozni. - Üdvözlöm Jill. Örülök hogy újra látom. - mosolygok rá kedvesen. - Én is örülök Miss Steele. - jól esik neki hogy őt is üdvözlöm, látom rajta. - Foglaljunk helyet az asztalnál. - Grace tessékel minket az ebédlőbe. - Milyen napotok volt ma? - érdeklődik közben Elliot. - Egész nap vásároltunk. - Kate áradozik. - Nekem miért nem szóltatok? - Mia durcásan ül le mellém. - Legközelebb. - mosolygok rá. - Oké. - vigyorog. - És milyen a közös munka? - Carrick kíváncsian pillant rám majd Christianra, de egyikünk sem szólal meg, egymásra sem nézünk. - Fiam? - Carrick nem adja fel, Christianhoz fordul. - Ana jól végzi a munkáját. Tehetséges. - válaszol röviden. - Ezt eddig is tudtuk. - Grace jegyzi meg halkan. - De jól kijöttök egymással? Tudom gyerekkorotokban nem nagyon találkoztatok, így szinte ismeretlenek vagytok egymásnak. - folytatja. - Jól megértjük egymást a munkában. - felelem. - Ennek örülök. - Grace elégedett és Carrick is bólogat majd hozzá látunk a vacsorának. - Hm. Ez nagyon finom. - Kate dicséri Jill főztjét. - Egyetértek. - helyeslem. Percek telnek el szótlanul, mindenki a vacsorájával van elfoglalva, egészen a desszertig amikor hirtelen rengeteg téma merül fel, a beszélgetés kiterjed a sportra, divatra, a heti hírekre, gazdaságra, Grace munkájára, Elliot új projektjére és még Mia Párizsban töltött idejére is, talán egy órába is beletelik mire az összes téma végére érünk és csak egy-egy pohár bor mellett ülünk az asztalnál. - Ana! - hajol közelebb Mia. - Tessék? - fordulok felé. - Rezeg a táskád. - mosolyog a bambaságomon, én észre sem vettem, de azonnal a mobilomért nyúlok. - Te jó ég. - sápadok el amint elolvasom az smst. - Elnézést....öhm...ki kell...ki kell mennem egy percre. - állok fel, teljesen zavarttá válok és szinte úgy rohanok az udvarra hogy levegőt kapjak. - Ana! - Kate siet ki utánam. - Mi a baj? - kérdezi aggódva. - Oliver, itt van! - zokogok. - Tessék? Hol? - Kate azonnal körbe néz. - Nem! Nem itt! Hanem a városban. - motyogom. - Nézd! - adom át neki a telefonom. - " Szia drágaságom! Nem bújhatsz el előlem. Hozzám tartozol, mi összetartozunk. Utánad jöttem...remélem hiányoztam. De mostantól örökké együtt leszünk. " - olvassa fel Kate az üzenetet, de ettől csak még jobban fojtogat a sírás. - Csss! - ölel magához. - Nem lesz baj. Szólunk apádnak és majd ő...elintézi. - próbál nyugtatni, sikertelenül. - Nem lehet. Nem akarom felzaklatni apámat. Szerinted mit érezne ha megtudná hogy egy erőszakos, vadállattal voltam két évig? - Kate ölelése most a legjobbkor jön mert lehet hogy különben meg sem tudnék állni a lábamon. - Te sem tudtad. Oliver az utolsó pár hétben vált teljesen őrülté. Erről te nem tehetsz. - szorít magához. - Ana! - Christian hangjára kapom fel a fejem. - Mi történt? - siet felém. - Semmi közöd hozzá. - Kate szól rá, Christian arca megfeszül és farkasszemet néz Katel, a legkevésbé sincs szükségem most erre. - Kate! Menj! Elliot már biztos vár. - engedem el. - Biztos? - néz rám megerősítést várva. - Igen. - bólintok, hálásan. - Csak hogy tudd. Nem félek tőled Grey. - veti oda Christiannak amikor elhalad mellette és be megy a házba. - Mi történt? - Christian közelebb lép és kiveszi a telefont a kezemből, pillanatok alatt átfutja a szöveget majd visszaadja a kezembe. - Ki ez? - kérdezi, kemény hangon, ellentmondást nem tűrve. - Oliver Mengoni. Két évig jártam vele és....- csuklik el a hangom. - Félek tőle. - vallom be őszintén és azt hiszem ezzel mindent el is mondtam. 

- Bántott? - Christian arca kifejezéstelen, de a szemeiben düh szikrázik. Nem rám dühös, legalább ezt ki tudom olvasni belőle. - Igen. - felelem szinte hang nélkül. - Hogyan? - újabb kérdést tesz fel. - Számít ez? - nézek fel a szemeibe. - Nekem igen. Megütött? - faggat tovább. - Mit számít ez már? - csóválom a fejem, nem akarok emlékezni. - Csak tudni akarom hogy milyen módon tüntessem el. Azt fogja kapni amit megérdemel. - jelenti ki határozottan. - Tessék? - döbbenek le. - Nem. Neked ehhez semmi közöd. Nem kell megvédened. Nem kell aggódnod, ez az egész nem ront majd a munkámon. - mondom komolyan. - Nem érdekel a munka. Meg akarlak védeni. - lép még közelebb és átölel, annyira hirtelen ér hogy azonnal megdermedek a karjai között. - Sétáljunk. - kienged az ölelésből és megfogja a kezem, összekulcsolva az ujjainkat, nem értem miért érdekli ennyire hogy mi van velem, de jól esik, ezért lassan elindulok mellette a kis kerti tó felé vezető ösvényen. - Mesélj nekem róla. - kéri lágy hangon, most egy újabb Christiant ismerhetek meg a személyében. - Nem akarok emlékezni. - könnyek gördülnek végig az arcomon amit azonnal le is töröl. - Bízz bennem. - suttogja. - A bizalom érdem. Nem tudom csak úgy megadni neked. - felelem. - Okos szavak. De valószínűleg én vagyok az egyetlen aki meg tud védeni, és ahhoz hogy cselekedni tudjak, többet kell tudnom róla. - haladunk el egy kivilágított rózsakert mellett. - Nem kell megvédened. - húzom ki a kezem az övéből. - Meg akarlak védeni. Magam sem tudom miért de...fontos vagy nekem. - fordul szembe velem, nem tudom eldönteni hogy a szavainak örülnöm kellene e vagy sem. - Vettem észre. - vonok vállat. - Megcsókoltál, majd közölted hogy többet nem fordul elő. Nem mintha én akarnám. - csenem ki a zakó zsebéből a díszzsebkendőt és megtörlöm az arcom és a szemem. - Ez bonyolult. Nem lehet kettőnk között semmi de attól még számíthatsz rám. - magyarázza és komolyan gondolja látom a szemében, rosszul esik és nem is hiányzott most ez nekem. - Értem. Ez esetben viszont maradj ki az életemből. Oliver az én gondom. - jelentem ki. - Látom rajtad hogy megvisel az itt léte. - szólal meg ismét miközben a telefonjáért nyúl. - Most kit akarsz hívni? - kérdezem kíváncsian. - Ha te nem beszélsz akkor majd más eszközökhöz folyamodok hogy többet tudjak meg a keresztnevénél. - tárcsáz egy számot. - Luke? Itt Grey. Mindent tudj meg egy Oliver Mengoni férfiról. Olaszországban született és feltehetően a napokban érkezett az országba. - választ sem várva leteszi. - Ki az a Luke? - kérdezem nagyokat pislogva. - A biztonsági emberem. - kapom meg a választ. - Azt hittem hogy az Taylor. - tűrök el egy kósza hajtincset a fülem mögé. - Több biztonsági emberem is van, Taylor a vezetőjük. Luke egy informatikai zseni, bármit feltör és kiderít amit csak kell. - büszkélkedik. - Segíteni akarok neked Ana. - fogja meg ismét a kezem. - Nem tudsz. - elszomorít ahogy visszagondolok arra mit művelt velem Oliver és olyan félelmet ültetett belém ami miatt nem hiszek abban hogy bárki meg tud tőle védeni. - Menjünk vissza a házba. A szüleid és a többiek már biztos aggódnak. - indulok meg, Christian pedig követ. - Kérdezhetek valamit? - szólalok meg. - Természetesen. - sétál mellettem közben felém pillantva. - Azt mondtad hogy nem lehet kettőnk között semmi. - kezdek bele a mondandómba. - Ez nem kérdés volt. - sóhajt. - Tudom. De ezzel kapcsolatos a kérdésem. Szóval...miért nem? - teszem fel végül a kérdésem. - Mint tudod nekem ott van Gigi. - elnevetem magam a válaszát hallva. - Aham. Oké. - gyorsítok a tempón, minél előbb a házban akarok lenni, sőt haza akarok menni, utálom ha hazudnak nekem és még ebben a helyzetben sem képes őszinte lenni velem. - Várj. - szól utánam. - Mégis mire? Ha arra várnék hogy őszintén válaszolj akkor örökké várhatnék itt. - állok meg. - Nem akarok komoly kapcsolatot, soha nem vágytam olyan életre ahol a szerelem az úr, nem akarok házasságot és gyerekeket sem. Gigi olyan lány aki mellett azt tehetek amit akarok, te viszont az a fajta nő vagy aki a többre vágyik és nem éri be annyival amit én adhatok. - meglepően nyíltan beszél velem, ezt talán értékelnem kellene de engem inkább elborzaszt hogy nem vár semmit az élettől, nem vágyik családra. - Megértettem. És igazad van. Nem érem be veled. És nem is akarok tőled semmit. - fordítok neki hátat és ezúttal már szinte futva sietek a házba. - Jól vagy Ana? - Grace és Mia fogad aggódva. - Igen. Csak Christian megmutatta a kertet, még az irodában ígérte meg. - hazudok és egy mosolyt erőltetek magamra. - Akkor jó. - mosolyognak rám. - Viszont sajnos most mennem kell. Holnap korán kelek. - biggyesztem le ajkaimat, szomorúan. - Kate gondolom te még maradsz. - fordulok az említett felé és közben Christian is beér a házba. - Igen, ha nem baj. - kapom meg a választ Katetől. - Dehogy baj. - mosolygok rá. - Akkor további szép estét. - köszönök el. - Haza vigyelek? - Christian ajánlata hirtelen ér, főleg hogy a családja előtt teszi fel. - Köszönöm, de nem szükséges. Paul kint vár. - tetetett kedvességgel válaszolok majd magamhoz veszem a táskám. - Viszlát. - intek a többieknek. - Holnap az irodában. - biccentek Christiannak is majd egyenesen Paulhoz sietek hogy végre haza induljak...