XVII. Rész: Make You Feel My Love

Zene: Adele - Make You Feel My Love

Három nappal később...

~ Anastasia Steele ~

Három napja érkeztünk meg Aspenbe. Christiannal azóta sem békültünk ki, ő ugyan próbálkozott vele de én még mindig úgy érzem hogy nekem volt igazam. Külön szobában alszok, még szerencse hogy ez a ház hatalmas. Szó szerint egy igazi Aspeni palota. A szobám is gyönyörű, az elmúlt három napban szinte ki sem mozdultam innen. Nem akarom tönkre tenni a többiek szórakozását hiszen azért jöttünk hogy kikapcsolódjunk, én azonban még mosolyogni sem tudok őszintén. Nem megy. Kedvtelen vagyok és már-már azt mondanám hogy depressziós, de nem azért amit Oliver tett velem hanem mert úgy gondolom hogy Christian már csak sajnálatból van velem és napról napra egyre jobban elhiszem hogy így van még ha tagadja is. Valamilyen szinten magamat okolom emiatt, mert elveszítettem a babánkat, a testem nem volt elég erős ahhoz hogy megvédjem azt a pici életet ami kettőnkből jött létre.

És el is érkeztem ahhoz a ponthoz ami a leginkább gyötör. A meg nem született gyermekem elvesztése. Hogyan mosolyoghatnék? Hogyan élhetnék egyáltalán tovább úgy hogy nem gondolok rá a nap huszonnégy órájában. El kellett őt engednem és igen, nem tudtam hogy létezett csak amikor már nem volt, de akkor is én voltam az anyukája és valahányszor eszembe jut zokogás tör rám, ahogy most is. Arcom a párnámba temetem és utat engedek a könnyeimnek. A szívem sajog ahogy a lelkem is és nem kíván mást csak azt hogy a múlt bárcsak soha ne történt volna meg. De ez lehetetlen kérés, mert megtörtént és én még most is gyászolom az elvesztett kisbabám. Hihetetlen hogy egykor két szív dobogott a testemben, mostanra viszont már csak egy...a sajátom és egy-egy kétségbeesett pillanatomban azt kívánom hogy bárcsak ez sem dobogna, bárcsak én is meghaltam volna. - Ana. - egy mély simogató hang zökkent ki a gondolataimból. Észre sem vettem amikor Christian bejött, most az ágyam szélén ül, egyik keze a hátamat simogatja miközben én megállíthatatlanul zokogok. - Hagyj békén. - rázom le magamról a kezét. - Ne csináld ezt Ana. A frászt hozod ránk. Mi a baj? Mond el. - kérlel elgyötört hangon. - Csak...hagyjatok békén. - arcom ismét a párnára hajtom és lehunyom a szemem, most már csak néma könnyek folynak végig az arcomon. - Nem hagylak békén mert aggódom érted. Nem eszel, ki sem mozdulsz a szobából. Elzárkózol és sírsz...minden ok nélkül sírsz. - mondja komolyan. - Minden ok nélkül? - kérdezek vissza miközben meg emelem a hangom is. - Meghalt a gyerekem. Elég ok ez neked? - kiabálok vele pedig most inkább az ölelésére lenne szükségem. - Ő nem csak a te gyereked volt. És bár nem született meg és soha nem ismerhettük, szerettem. Nincs jogod kételkedni ebben. - mérgesen néz rám, sikeresen feldühítettem pedig nem ez volt a szándékom. - Egy szóval sem mondtam hogy kételkedek. De úgy látszik hogy te már túl vagy rajta. Nekem nem megy ilyen könnyen. Nem tehetek róla. Hiányzik belőlem egy darab amióta elveszítettem. - újra sírni kezdek. - Ana! Ezer halált haltam amíg te a műtőben voltál. Nekem sem volt könnyű, de igen tovább léptem. És tudod hogy miért? Miattad. Soha még csak eszembe sem jutott eddigi életem során hogy megállapodjak és családot alapítsak de amióta együtt vagyunk, máson sem járnak a gondolataim mint hogy hogyan tehetnélek boldoggá. Te vagy az egyetlen nő akit valaha szerettem, te vagy az egyetlen akitől gyereket akarok. De te...napról napra elveszettebb vagy. Nem haltál meg, még is néha olyan érzésem van mintha...már nem lennél. Teljesen elzárkózol. - nyugodtan beszél, megérintenek a szavai és fontos számomra hogy ennyire aggódik értem, de nem értheti, senki nem értheti hogy mit érzek. - Jobb lenne ha meghaltam volna. - suttogom. - Ezt meg sem hallottam. - mordul fel Christian. - Miért ne? Talán bepótolom, talán ha megölöm magam mindannyian jól járunk. - kezdek el hangosan gondolkodni. Christian szörnyülködve hallgatja végig a mondandóm. - Fejezd be! - üvölt rám mire még levegőt is elfelejtek venni. - Hogy mondhatsz ilyet? Hogyan járna jól bárki is azzal ha meghalsz? Önző vagy. Csak magadra gondolsz. Mit érezne az apád ha megtudná hogy az egyetlen lánya meghalt? Vagy Kate? És én? Rám nem gondolsz? Mi még itt vagyunk neked. - vissza vesz a hangerőből de még mindig hangosan beszél, dühös és meg tudom érteni. - Még itt vagy. - sóhajtok fel. - De mihez kezdek ha már te sem leszel velem? - nézek fel rá könnyes tekintettel. - Miért ne lennék? - enyhül meg és leül az ágy szélére. - Ha elhagysz...ha az ami köztünk van véget ér. Mi lesz akkor? A világom már összedőlt és csak te vagy nekem Christian. Megrémít a gondolat hogy te vagy az egyetlen ami még életben tart. - újabb sírógörcs tör rám. - Soha nem hagylak el Ana és az ami köztünk van nem ér véget. A világ nem dőlt össze csak össze kell szedned magad. Te egy erős nő vagy, képes vagy felállni és haladni tovább az úton a közös életünk felé. Kérlek. Könyörgök neked hogy térj észhez. - megfogja a kezem és összekulcsolja ujjainkat. - Miért? - emelem rá a tekintetem. - Mit miért? - értetlenül kérdez vissza. - Miért küzdesz értem? Annyi nő volt már az életedben és biztos vagyok benne hogy akadna más is aki szívesen lenne veled. - suttogom a szavakat. - Biztos van olyan nő aki szívesen lenne velem, sőt sok ilyen nő van, de tudod mit? Nekem egyik sem kell. Csak te. - gyengéden végig simít az arcomon, letörölve a könnyeimet. Arcomat meleg tenyerébe hajtom és lehunyom a szemem. - Nem érdemellek meg Christian. Talán keresned kellene mást. - szólalok meg ismét. - Az előbb még azt mondtad nem tudod mi lenne veled ha elhagynálak, most meg arra kérsz hogy keressek mást? - hitetlenkedve néz rám. - Fáj belegondolnom hogy mi lenne velem ha elhagynál, de biztos vagyok benne hogy jobb életed lenne nélkülem. Valld be hogy könnyebb volt amíg nem ismertél. - ismét kezdem ugyan azt amin három nappal ezelőtt összevesztünk. - Nem vallok be semmit és ezt nem hallgatom tovább. Nem keresek mást. Nem hagylak el. - idegesen áll fel. - Christian. - sóhajtok fel. - Kérlek Ana. Szedd össze magad. - reménykedve néz rám majd kisétál a szobából, azonban nem sok magányt kapok ugyanis az ajtón Kate és Mia sétál be.

- Hallottuk hogy Christian kiabált. Mi történt? - aggódva ülnek le mellém. - Igaza volt. Azt mondtam neki hogy talán jobb lenne ha meghalnék. - mesélem röviden. - Megőrültél? Ugye ez most nem komoly? Ugye nem kell azon aggódnunk hogy mikor kísérelsz meg öngyilkos lenni? - Kate kétségbeesetten néz rám. - Basszus Ana. Padlón vagy de nagyon. - teszi hozzá Mia. - Nem leszek öngyilkos. Ne aggódjatok értem, majd összeszedem magam. - erőltetek magamra egy mosolyt. - Ne nekem akarj hazudni. - szólal fel Kate. - És nekem se. Kislány korunk óta ismerlek. - mondja Mia. - Születésünk óta ismersz. - pillantok Miara aki csak szemforgatva leint. - Nem tudom mit vártok tőlem. - csóválom a fejem. - Azt hogy a régi legyél. - Kate simít végig a karomon. - Az nem olyan könnyű. - vonom meg a vállam. Hogy is gondolhatják hogy egyik napról a másikra képes vagyok túl tenni magam a történteken. - Nem akarlak még ezzel is terhelni, de fogalmad sincs róla hogy Christian milyen állapotban van. Amióta alig beszélsz vele, ő is ugyanúgy bezárkózik mint te, csak ő legalább a nappaliba ahol mi próbálunk belé lelket önteni. - meséli Mia, de Kate oldalba böki. - Christian megkért hogy ezt ne mondjuk el neki. - suttogja de úgy hogy én is hallom. - Nem vagyok süket. - csattanok fel. - Szóval Christian miattam szomorú? - kíváncsiskodok. - Szerinted? Miattad szervezte ezt az egész utazást. Szeretné ha boldog lennél. Ismerem a bátyámat és hidd el nekem hogy még egyetlen lány sem volt ilyen hatással rá. Szeret téged, nagyon. Attól félek hogy bele betegszik ha elveszít téged. Kérlek Ana, legalább miatta próbálj meg a régi lenni. - Mia kedvesen közli amit Kate bólogatása kísér. - Nem hittem hogy Christian ilyen érzékeny tud lenni. Egy seggfej volt régen, most meg olyan aranyos. - dicséri Kate amin elmosolyodok.- Megtennétek hogy magamra hagytok? - nézek rájuk kérdőn. - Ana! - sóhajtanak fel egyszerre. - És szólnátok Christiannak hogy később beszélni szeretnék vele? - teszem hozzá. - Persze. - Mia vidáman pattan fel az ágyról és Kate is követi. - Kérem a régi Anamat. - megpuszil és Mia után ő is kimegy a szobából én pedig eldőlök az ágyamon és a gondolataimba merülök. Ideje tisztáznom magamban hogy mit akarok és megpróbálni elengedni a múltat...