kl

kl

2016. május 29., vasárnap

19. Rész: Tökéletes és gyönyörü


~ Anastasia Steele ~

Pilláim ólomsúlyúnak tűnnek, álmosan figyelem az ablakon visszaverődő fényt. Kezem az ő kezében pihen, ujjai szinte égetik a bőrömet. A reggeli fény könnyed játékot játszik a falon, aprócska árnyakat rajzolva a bútorokon. A múlt éjszakát már egy szobában töltöttem Christiannal és sokkal jobban is aludtam így, hogy ő mellettem van. Megnyugtat a jelenléte. Óvatosan fordulok felé, gyengéd szorítása egy percre sem hagy alább. Kezét derekamra csúsztatva húz közelebb magához, minden egyes lélegzetvétele nyakam vonalán simít végig. Halvány mosollyal az arcomon túrok bele rendezetlen, sötét tincseibe, apró puszikkal elhalmozva arcát.
- Még korán van - mély hangjától a melegség hullámként söpör végig testemen, szám halvány mosolyra görbül. - Nem tudok aludni. - vallom be őszintén miközben lassan ülő helyzetbe tornázom magam. - És akkor most engem sem hagysz aludni? - kérdésére nem válaszolok, csak mellkasomból halk nevetés tör fel. Szemei csukva maradnak, ajkait halvány mosolyra húzza. Némán túr bele hajamba, homlokomat ajkához emelve lágy csókot lehel arra. Jól esően megborzongok minden egyes érintésétől, minden csókja olyan akár az első. Mámoros érzés, amitől egy pillanat alatt elveszítem a fejem. Keze derekam vonalára csúszik, közelebb vonva magához, majd egy apró mozdulattal magára rántva nézünk farkasszemet. Huncut mosoly terül szét arcán, tenyere arcomat közrefogva simul hozzám. Ujjai lassan szántanak végig bőrömön, égető nyomot hagyva maguk után, majd ajkaimon végigvándorolva apró csókkal jutalmaz. Óvatosan húzza el fejét, mire hezitálva kapok utána. Nem akarom őt elengedni, azt akarom hogy ne eresszen el. Érezni akarom a csókját, az illatát, a szorítását, ujjaim lassan szántanak végig mellkasán. Halkan nyög csókunkba, mely egyre hevesebb és hevesebb, maga alá gyűrve olvad egybe tekintetünk. Zihálva merülök el a szürke íriszekben. Egy pillanatra megáll, tekintete mohón mér végig. Látom a vágyat a szemében. - Nem lehet, még nem. - hezitálva húzódik el tőlem és ismét a hátára fekszik, nagyot fújtatva pillant a hófehér plafonra. Ajkaim hitetlenkedve válnak el egymástól. Akarom őt, mindennél jobban, ő mégis eltaszít magától. - Miért nem lehet? - kérdezem halkan. Egyszerűen nem értem miért nem kíván engem, az este sem történt semmi, csak aludtunk. Tekintve hogy ő Christian Grey aki régen falta a nőket, ez a viselkedés nagyon szokatlan tőle és megrémít a gondolat hogy talán csak én vagyok az aki nem kell neki. - Ezt már megbeszéltük Ana. Hidd el én is akarom de talán még várnunk kellene. - az oldalára fordul és a szemembe néz. - Három hét telt el azóta. - utalok a velem történtekre. - Igen, még csak három hét. - suttogja. - És meddig akarsz várni? - érdeklődök nyugodt beszélgetést folytatva vele. - Nem tudom. Ameddig kell. - vonja meg a vállát, de feldühít a válasza hiszen az orvos csak két hétre tiltott el a szextől ami már lejárt, és én is készen állok rá és akarom őt, tehát semmi akadálya nem lenne. - Értem. - bólintok ezzel feladva az egészet. Nem akarok veszekedni, tudom, hogy óvni akar, de ez még is csak túlzás. - Nem erőltetem. - szomorú mosoly jelenik meg az arcomon miközben kimászok az ágyból. - Ana. - sóhajt fel és látom rajta hogy tudja hogy mit gondolok és érzek ebben a pillanatban. - Lezuhanyzok. - magamhoz veszem a törölközőm és a fürdőbe sétálok. A ruhámtól megszabadulva azonnal a zuhany alá állok. A kellemes meleg víztől várok megnyugvást. A fejemet hátra hajtom, a hosszú hajam nehezebb lesz ahogy a víz elárasztja. Szemeimet lehunyom és a gondolataimba merülök. Rossz érzés hogy miközben mindenki azt várja el tőlem hogy tovább lépjek, valami emlékeztet a történtekre. Christian elutasítása a maradék önbecsülésemet is kiöli belőlem. Szeretném újra érezni hogy nő vagyok, egy egészséges, fiatal nő akire minden pillanatban vágyik az általa szeretett férfi. Christian aggódása már az őrületbe kerget és közben bűntudatom is van. A könnyeim liba sorban követik egymást és elvegyülnek a rám zúduló vízcseppekkel. Próbálom megnyugtatni magam ami hosszú percek alatt sikerül csupán annyira hogy legalább a sírás abba maradjon. Elzárom a csapot és kilépek a zuhanykabinból. A váltó ruháimat a figyelmetlenségemnek köszönhetően a szobában felejtettem így a törölközővel áttörölöm a hajam majd a testem köré tekerem. A mellkasom előtt szorosan összefogva a fehér anyagot, kilépek a szobába ahol Christian még mindig az ágyban fekszik. Amikor megpillant a tekintete ellágyul, én viszont hátat fordítva neki a szekrényhez lépek és a ruháim között kezdek válogatni. A mozdulataim azonban abba maradnak amikor hátulról két kéz fonódik a derekam köré és a hátam egy mellkashoz simul, tudom hogy ő az.
- Christian. - kezem a csípőmön pihenő kezére simítom. - Ne haragudj az előbbi miatt. - gyengéden a nyakamba csókol. - Miért haragudnék? Mert elutasítottad a közeledésem? Ugyan már. - a végére elcsuklik a hangom. - Tudod hogy szeretek mindent az irányításom alatt tartani és hajlamos vagyok azt gondolni hogy én jobban tudok mindent másnál. De tudom hogy te tudod hogy mi a jó neked és nem kellene ennyire aggódnom. Sajnálom. - szembefordít magával és mélyen a szemembe néz. - Semmi baj. - mosolyodok el halványan. - Biztos? - kérdezi miközben két keze közé fogja az arcomat. - Megint túl aggódod a dolgot. - nevetek fel és erre már ő is elmosolyodik. - Szeretlek, ugye tudod? - szorosan még is gyengéden von magához. - Én is szeretlek. - lábujjhegyre állva egy csókot lopok tőle majd kikerülöm őt és az ágyhoz sétálok. Christian megfordul és a tekintetét ismét rám szegezi. Huncut mosollyal az arcomon nézek egyenesen a szemeibe miközben egyik kezemmel megszabadulok a testemet fedő törölközőtől. Talán nem játszom tisztességesen, de kész vagyok bármit megtenni azért hogy elcsábítsam. A kezdeti magabiztosságom azonban elillan amikor észreveszem hogy Christian a testemen halványan kirajzolódó hegnek szenteli a figyelmét, amit még Oliver lövése okozott. Egyik kezemmel azonnal oda kapok és eltakarom magam előle majd el is fordulok, de mielőtt bármi mást tehetnék Christian közelebb sétál hozzám és egyik kezét az én kezemre simítja. - Még mindig tökéletes vagy. - suttogja. - Sosem voltam az. - nem tudok a szemébe nézni ezért inkább a tekintetem a padlóra szegezem. - Nekem tökéletes vagy. - mutatóujját az állam alá simítja így kényszerítve hogy a szemébe nézzek. - Tökéletes és gyönyörű. - gyengéden csókol meg amit azonnal viszonzok is. A szavai melengetik a szívem és egyúttal biztosít is arról hogy még mindig ugyan úgy tekint rám mint Oliver támadása előtt. A mellkasom gyorsan emelkedik és bátorságot gyűjtök, nem engedhetem hogy ismét elutasítson. Az ágyra dőlök és Christian kezébe kapaszkodva húzom őt magamra. Nem ellenkezik aminek most szívből örülök. Teljesen átadom magam ajkai kényeztetésének, ahogyan lefelé halad a testemen. A köldökömbe csókol, én mocorogni kezdek, és a mosolyát a hasam bőrén érzem meg. Lepillantok rá, a szürke tekintete csillog. Lenyúlok, a hajába túrok, és felhúzom magamhoz, míg egyik keze a lábaim közé kúszik, és simogatni kezd. Kezeim önkényesen csúsznak végig a hátán majd lassan felülök és segítek neki megszabadulni a boxerétől ami a padlón köt ki. A csókunk egy pillanatra sem szakad meg. Lábaimmal több helyet adok neki, míg ő a fejem mellett támaszkodik meg, s a nyelvével végigszánt a számon. Őrülten kívánom, a szívem türelmetlen tempót jár, és a józan gondolataim régen hátat fordítottak nekem. - Biztos vagy benne? - szakad el tőlem hirtelen. - Igen. - bólintok határozottan. Nem szól többet és pillanatok alatt teljesen eggyé válunk. Lassan mozog miközben szenvedélyesen csókol, úgy ahogy már régóta nem, a forróság teljesen felemészt, ahogyan Christian minden lágy érintése is. Boldog vagyok hiszen már magam sem tudom mikor voltunk utoljára így együtt és hiányzott. Christian rezdülései pedig arról árulkodnak hogy már ő is nehezen bírta. Egy kapcsolatban fontos a testi kapcsolat is és talán ennek hiánya miatt voltunk mind a ketten ennyire feszültek mostanában, most viszont egymásba temetkezve élvezzük az együtt töltött időt...

*****


- Ana. Ébredj. - Kate hangjára ébredek, ezek szerint vissza aludtam. Álmosan nyitom ki a szemem és fordulok a barátnőm felé aki mellettem ül. - Hol van Christian? - kérdezem halkan. - Na szép. Nem is örülsz nekem. - mosolyog rám Kate. - De örülök, csak érdekel hogy hol van a férfi aki nem rég még mellettem aludt. - nevetek fel. - Elliot és Christian lementek a tóhoz horgászni. Pasis program. Mia pedig Ethanel bement a városba. Unatkoztam hát itt vagyok. - eldől az ágyon és hozzám bújik, úgy ahogy régen. Hiányzott már a bolondos Kate. - Mostanában úgy érzem hogy eltávolodtunk. Hiányzol Ana. - sóhajt fel. - Tudom. De most már rendben vagyok. - ölelem át. - És tényleg örülök hogy kisbabád lesz. - jegyzem meg halkan. - Ne beszéljünk erről. - tiltakozik. - Miért? - értetlenkedve nézek rá. - Mert tudom hogy rosszul esik neked. - szomorúan néz a szemembe. - Nem. Kate ez nem igaz. - tiltakozok azonnal. - Te vagy a legjobb barátnőm és tudom hogy jó anya leszel. Ahogy egy nap majd én is. - mosolygok rá őszintén. - Biztos hogy nem zavar? Megértem ha igen. - a tekintete még mindig komoly, nehezen hisz nekem és meg tudom érteni hiszen mostanában őrülten viselkedtem. - Biztos. És remélem hogy én leszek a keresztanyja. - reménykedve várom Kate válaszát. - Nem is lehetne más a keresztanyja, csak is a te. - boldogan ölel magához. - Akkor ideje hogy kiöntsd nekem a lelked. - szólalok meg ismét. - Ezt hogy érted? - lassan felül és én követem a példáját. - Ismerlek Kate. Tudom hogy lelkes vagy, úgyhogy hallgatlak. Kislányt vagy kisfiút szeretnél? Milyen nevek tetszenek? És ilyenek, tudod. - lököm meg játékosan. - Hát...végülis mindegy hogy kislány vagy kisfiú csak egészséges legyen. - vonja meg a vállát. - Kislányt szeretnél igaz? - kérdezek rá de tudom is a válaszát amit egy bólintással igazol. - És a nevek? - faggatom tovább. - Nem is tudom...ha kisfiú lesz akkor talán Mason, Daniel, Dylan vagy William. Ha kislány akkor...Amelia, Ava, Sophie vagy még a Kaylee is tetszik. - ahogy Kate beszél egyre lelkesebb lesz és imádom hogy ilyen. - Neked melyik tetszik? - érdeklődik. - Hm, a fiú nevek közül a Mason, a lány nevek közül pedig talán a Kaylee. - adom meg neki a választ. - A Mason Grey jól hangzik, ugye? - mosolyog. - Igen. - bólogatok hevesen. - Na de most váltsunk témát mert engem is foglalkoztat valami. - szemei felcsillannak és már tudom is hogy kényes témát fog felhozni. - Hallgatlak. - vigyorgok rá.
- Christian reggel amikor lejött igazán jó kedvében volt. Felmerült bennem hogy esetleg te vidítottad fel. - a mondata végét elneveti. - A szexre célozgatok. - suttogja. - Igen, sejtettem hogy arra gondolsz. - eldőlök az ágyon és a hasamat fogva nevetek. Kate mindig is nagy szex szakértő volt és valamilyen rejtélyes okból kifolyólag mindig érdekelte a nemi életem, na persze ezt mindig azzal magyarázta hogy mivel barátok vagyunk ezért jót akar nekem és tudom hogy így is van. - Szóval? - sürget türelmetlenül. - Igen, valószínűleg az volt az oka. - bólintok. - És gondolom akkor most rajta vagytok a baba projekten. - beszél tovább. - Nem. Megegyeztünk abban hogy az még korai lenne. - vonom meg a vállam. - Akkor védekeztek? - egyre kíváncsibb de nem tudok rá haragudni emiatt és jól is esik hogy hosszú idő után most végre ismét csajos beszélgetést folytathatunk. - Nem. - rázom a fejem. - Akkor nem értem. - eldől és egyik kezén megtámaszkodva bámul rám. - A sorsra bízzuk. - vonom meg a vállam. - Helyes. - bólogat egyetértően. - Most viszont kelj fel és öltözz. - feláll és kihúz az ágyból. - Miért? - kezdek a szekrényemben ruhát keresni miután Kate sikeresen oda lökdös. - Nézzük meg a fiúkat. És jó idő van. - a válasza meggyőző és hiányzik is Christian ezért gyorsan kapkodom magamra a ruháimat majd Kate belém karol és elindulunk a tó partra. Alig tíz perc séta az oda vezető út, és kellemes a firss levegő. - Elliot. - Kate integet az említettnek aki azonnal a szerelme felé indul. Christian arcán is felragyog egy mosoly amikor megpillant engem. - Hiányoztál. - ölel magához amikor közel érek hozzá. - Te is nekem. - csókot lopok tőle majd el is szakad tőlem. - Fogtatok halat? - kérdezi Kate miközben Elliot mellett csatlakoznak hozzánk. - Igen. - válaszol Elliot büszkén. - És hol vannak? - nézelődök körbe. - Christian visszaengedte őket. - vádlón tekint a mellettem állóra. - Miért? - szegezi Kate Christiannak a kérdését aki csak szégyenlősen elmosolyodik, nem értem miért. - Christian már gyerekkorunkban is ezt csinálta. Amikor elmentünk apával horgászni, Christian minden halat visszaengedett. Lelkes állatvédő. - Elliot nevetve meséli. - De cuki. - Kate mosolyog Christianra, én viszont csodálattal nézek a szerelmemre, napról napra több okot ad arra hogy szeressem őt. Nincs nála jobb ember és ezt nem gondoltam volna az első nap amikor megismertem őt. - Nem kell kiröhögni. Inkább menjünk haza. Éhes vagyok. - Christian Elliotnak címezi a szavait majd megfogja a kezem és elindulunk vissza a házhoz. - Hé haver! A felszereléssel mi lesz? - Elliot még mindig nevetve szól utánunk. - Te vagy a nagy horgász. Hozd te. - int vissza neki Christian miközben már ő is nevet. - Segíts neki. - kérem halkan mire Christian megáll. - Na jó, de csak a kedvedért. - lehajol és megcsókol. - Köszönöm. - nézem ahogy visszalép Elliot mellé és pakolni kezd. Jó érzés ahogy végig nézek a kis csapatunkon. Most tényleg boldog vagyok, hiszen ők itt vannak nekem és ez ad erőt, de főleg Christian...

12 megjegyzés:

  1. Sziaaa
    Huha ez a rész is szuper volt. Örülök hogy Ana és Christian ismét áldoznak a testi élvezetek oltárán. És örülök hogy megint boldogok. Jót tett nekik ez a kis utazás. A gifek és a zene is tetszik. Kate megjegyzései meg már hiányoztak: "- Christian reggel amikor lejött igazán jó kedvében volt. Felmerült bennem hogy esetleg te vidítottad fel. " - IMÁDTAM!!! Alig várom hogy hozd a következő részt .♥.♥.♥.

    VálaszTörlés
  2. Szia :)
    Christian és Ana párosát még mindig szeretem, örülök neki, hogy..hogy is mondjam: "levezették a feszültséget" :D Kate pedig nagyon jó fej, vidám csajszi, tetszik a stílusa, és az is,ahogy kettesben beszélgettek a baba nevekről meg a szexről Ana-val.A horgászós rész is jó volt. Várom a következő részt, siess vele!
    Puszi :)

    VálaszTörlés
  3. Hali :)
    Nagyon tetszett ez a rész. Aminek a legjobban örülök az az hogy Ana és Christian újra boldogok. Megérdemlik már hogy nyugodtan folytassák az életüket. Ana és Kate barátságának is örülök, egykor erős volt és biztos vagyok benne hogy sikerül nekik ismét szorosabbra fűzni a kapcsolatukat. Egy szó mint száz, tetszett ez a rész és a várom a következőt. Ezer millió puszi :)

    VálaszTörlés
  4. Puszedli :D
    Fantasztikus volt ez a rész. Tetszett Ana és Christian reggele, szépen kezdted a részt, tartalmas és részletes volt és szívből örülök hogy Ana végre megkapta amit akart vagyis Christian (testét) olyan szépek együtt. Az ő párosuk a legjobb példa az igaz szerelemre. A horgászós rész is tetszett. Christian nagyon cuki. Nagyon, nagyon tetszett és várom a következő részeket is ♡♡♡

    VálaszTörlés
  5. Hi :P
    Jó kis rész lett, nagyon élveztem minden sorát. Anat megint sajnáltam amikor Christian elutasította a közeledését és érthető hogy ezek után elszállt minden önbizalma. Christian részéről helyes döntés volt hogy végül még is csak engedett Ana csábításának és éreztette vele hogy gyönyörű és tökéletes a számára. Romantikus volt. Tetszett. Siess a következővel :P

    VálaszTörlés
  6. Ciao
    Szeretem ahogy írsz. Perfect rész lett. Ana és Christian gyönyörű páros és mind a ketten jó hatással vannak egymásra. Christian sokkal érzelmesebb és figyelmesebb lett amióta Anaval van, Ana pedig boldog hiszen Christian mindent megtesz azért hogy ez így legyen. Kate és Ana beszélgetése is tetszett. Alig várom a következő részt. :D

    VálaszTörlés
  7. Bonjour
    Király lett ez a rész is. Ana végre kilépett a depresszióból és újra élvezi az életet Christian és a barátaik mellett. Aranyos volt tőle hogy örült Kate boldogságának és a babának, sőt még a saját veszteségét félretéve képes volt Kate-el osztozni a lelekesedésén. Nagyon várom a következő részt ★.★.★.★

    VálaszTörlés
  8. Szia
    Csodálatos rész lett. Az elején tetszett ahogy Ana ébresztette Christiant " Halvány mosollyal az arcomon túrok bele rendezetlen, sötét tincseibe, apró puszikkal elhalmozva arcát. " - szeretem amikor ilyen romantikus részeket írsz, megható és imádom, ahogy most ezt az részt is. Kate és Ana jó barátságának is örültem. Alig várom hogy hozd a többi részt. Siess! :)

    VálaszTörlés
  9. Szió :)
    " - Christian már gyerekkorunkban is ezt csinálta. Amikor elmentünk apával horgászni, Christian minden halat visszaengedett. " - Katenek igazat kell adnom, Christian tényleg cuki. Nagyon tetszett ez a rész több okból is. Az egyik az hogy Ana és Christian között minden rendben, a másik ok hogy Ana és Kate között is minden rendben és a haramdik ok hogy Ana újra boldog. Alig várom a folytatást <3

    VálaszTörlés
  10. Halihó :P
    El sem hiszem hogy Ana végre újra boldog, annyira örülök neki. Megérdemli végre a nyugodt életet, de téged ismerve biztos vagyok benne hogy tartogatsz még meglepetéseket. Annyira izgatott vagyok hogyan alakul tovább a történet és hogy még mi minden vár a szereplőkre. NAGYON TETSZETT!!! Várom a többi részt :P

    VálaszTörlés
  11. Szióka...
    " - Nekem tökéletes vagy. - mutatóujját az állam alá simítja így kényszerítve hogy a szemébe nézzek. - Tökéletes és gyönyörű. " - Na most már szabadon mondhatom hogy én egyre szerelmesebb vagyok Christianba. Mindig meg tud lepni a kedvességével és annyira jól áll neki a szerelem. Örülök hogy boldoggá teszi Anát. Összeillenek és szépségesek együtt. Várom a folytatást ღ ღ ღ

    VálaszTörlés
  12. Hello
    Már régóta vártam hogy Ana és Christian boldogsága visszatérjen mert ők boldogan annyira szuper párost alkotnak hogy öröm nézni őket. Kate és Elliot párosa is egyre szimpatikusabb és jó hogy Ana is elfogadta hogy Kate anya lesz, sőt támogatja őt mindenben. Tetszett. Hozd a következőt ;)

    VálaszTörlés