Zene: Birdy ft. Rhodes - Let It All Go
~ Anastasia Steele ~
Az Elenaval közös ebédem óta már több óra telt el. Miután ott hagytam az éttermet azonnal haza jöttem. Tudtam hogy Christian ma sokáig lesz az irodában így egyedül lehetek és átgondolhatom hogy mit fogok neki mondani és persze össze is csomagoltam. A ruháim és a személyes tárgyaim a bőröndjeimbe csomagolva, az autómban várják hogy itt hagyjuk ezt a házat. Az is eszembe jutott hogy egyszerűen csak elmegyek, minden magyarázat nélkül, de aztán rájöttem hogy az gyerekes viselkedés lenne részemről és szembesíteni akarom Christiant azzal amit tett. Válaszokat akarok a kérdésemre amikből tengernyi bolyong a gondolataimban. Dühös vagyok rá és minél távolabb akarom tudni őt magamtól. Hazudnék ha azt mondanám hogy nem szeretem mert ez nem így van. Nagyon szeretem, éppen ezért fáj annyira hogy hazudott nekem. Minden szava hazugság volt és csak azért volt velem mert anyámat látja bennem. Undorodom tőle és magamtól is. Ez nem helyes, ennek nem így kellene történnie. Egy pohár bor és a bizonyítékokat tartalmazó mappa társaságában ülök az étkezőben. Kint már besötétedett, este fél tizet mutat az óra. Már egy boros üveg üresen hever a mosogatóban és érzem is a fejemben a hatását. Fogalmam sincs hogyan fogok ezek után vezetni, de egy biztos, még pedig az hogy ma este elhagyom Christiant és ezt a házat is ami nem rég még az otthonom volt, most viszont már semmi nem köt ide. Ez már nem az én otthonom. - Megjöttem. - hallom meg Christian hangját ahogy belép az ajtón majd a lépései egyenesen az étkezőhöz vezetnek. Nem nézek rá, csak a poharamra meredek. - Ana. - azonnal feltűnik neki hogy valami bajom van. - Kicsim, mi a baj? - kezét a vállamra simítja. - Ne érj hozzám. - rázom le magamról és felállok. - A közelembe se gyere. - könnyes tekintettel nézek rá. - Mi történt? - döbbenten és értetlenül néz rám. - Az történt. - mutatok a mappára. Kérdezés nélkül azonnal felveszi az asztalról és kinyitja. Amint szembesül a tartalmával elsápad. - Elena adta ezt neked? - szólal meg halkan majd összecsapja a mappát és az asztalra dobja. - Nem számít kitől kaptam. A lényegen nem változtat. - jegyzem meg. - Tudom hogy mit gondolsz most de hidd el hogy megbántam az életem azon időszakát. - közeledni kezd felém de én azonnal hátrálok. - Nem érdekel hogy mit bántál meg. És fogalmad sincs hogy mit érzek most. - emelem meg a hangom. - Az anyám veled csalta az apámat. És én...téged szerettelek. - sírok fel fájdalmasan. Mintha a szívemet tépnék ki. - Ana, kérlek nyugodj meg. - próbál csitítani de hiába. Szemeiben fájdalom csillog, de nem tud meghatni vele. - Nem tudok megnyugodni. Tudom hogy csak azért vagy velem mert az anyámra hasonlítok. Bolond voltam hogy beléd szerettem. Az én érzéseim őszinték. - már zokogok, a vállam rázkódik és alig állok a lábamon amit a bornak is köszönhetek. Nem vagyok részeg de érzem az alkohol hatását, intenzívebb minden érzés. - Az én érzéseim is őszinték. Nem azért vagyok veled mert hasonlítasz az édesanyádra, hanem mert szeretlek. - egyenesen a szemembe néz. Hazugság minden szava. Képes a szemembe hazudni. Indulatosan lépek felé és tenyerem keményen csattan az arcán, vörös nyomot hagyva a bőrén. - Ezt megérdemeltem. - kezét a sajgó területre simítja és megmozgatja az állkapcsát. - Akkor még nem ismertelek Ana. Fiatal voltam ami belátom nem mentség a vétkemre, de hinned kell nekem. Szeretlek. - ismét beszélni kezd. - Hogy voltál képes az apám szemébe nézni miközben tudtad...tudtad hogy az anyám veled csalja őt. Milyen ember vagy te? - lehunyom a szemem. Csalódás minden amit megtudtam róla. Fáj hogy elárult, fáj hogy az anyámmal titokban viszonyt folytatott, még is a legnagyobb árulásnak azt érzem amit az apámmal tett. - Akkor még nem voltunk üzlettársak. - magyarázkodik. - De utána azok lettetek. - kiáltok fel. - Szégyenlem Ana. Hidd el. Ezért sem vertem nagydobra. - az állkapcsa megfeszül majd a tekintete megakad az üres boros üvegen. - Te ittál? - von kérdőre. - Ne tereld a témát. És semmi közöd hozzá. Végeztünk Christian. Már nem szólhatsz bele az életembe. - közlöm nagyot sóhajtva. - Már össze is csomagoltam. - teszem hozzá. - Nem mehetsz el. Kérlek. Ne menj el. - könyörgő hangon beszél hozzám és a szemei csillognak. Nem sok tartja hogy elgyengüljek de tartanom kell magam. - Válaszolj őszintén Christian. Engem szeretsz vagy azt hogy hasonlítok az anyámra? - teszem fel neki a kérdést ezzel visszatérve az előző témánkhoz. - Ana! - felsóhajt és feszülten a hajába túr. - Csak válaszolj őszintén. - kérem halkan. - Amikor apád visszavonuló partiján megláttalak el akadt a lélegzetem mert valóban hasonlítasz az édesanyádra. Előtörtek bennem a régi érzések és igen...azért közeledtem feléd mert hasonlítasz Carlara. - végre őszintén beszél. - Szóval...tényleg csak az anyám miatt vagy velem. - elcsuklik a hangom és csak most érzem igazán a fájdalmat amit az igazság okoz. - Nem! - lép felém határozottan. - Azért vagyok veled mert beléd szerettem. Eleinte igen, az anyád miatt akartalak, de megismertelek és teljesen elvarázsoltál. Téged szeretlek Ana, nem az anyádat. - még mindig a szemembe néz.
- Nem tudok hinni neked. - lehunyom a szemem és mély levegőt veszek. -
Nem tudok így tovább veled lenni. Ismerem a múltad ezen részét ami a
családomhoz köt és ez a titok sötét, megfertőzött mindent ami eddig jó
volt. - mondom komolyan. - Ana ne hagyj el kérlek. Ezt is meg tudjuk
oldani. - megfogja a kezem és gyengéden tartja az övéi között. - Nem akarom megoldani. - suttogom és elhúzódok. - Gyűlölöm a gondolatát hogy egy olyan embert szeretek aki ilyen szerepet játszott a családom életében. Gyűlölöm magam amiért azt a férfit szeretem akit egykor az anyám is. - a lehető legtávolabb sétálok tőle és magamhoz veszem a táskám. - Látni sem bírlak. - teszem hozzá halkan. - Összetörtél minden álmot amit valaha kettőnkről dédelgettem. És ebben a pillanatban csak örülni tudok annak hogy a gyermek aki kettőnkből fogant nincs többé. Mert nem tudom hogyan tudnám akkor feldolgozni mindezt. Nem tudom...- zokogva lépek ki az ajtón. Örökre el akarom hagyni ezt a házat és Christiant is. - Ana! - nem hagyja annyiban a dolgot és utánam siet. - Hagyj békén. Örökre. - bevágódok az autómba és gyújtást adok de Christian az autó elé áll. - Menj az utamból. - kiáltok ki neki. - Ana. Ittál és zaklatott vagy, így nem vezethetsz. - nem mozdul előlem én azonban kissé a gázra lépek hogy jelezzem nem tud visszatartani. - Ana! - ismétli a nevem. - Ha meghalok az már nem tartozik rád. - még jobban a gázra lépek így esélye sincs. Elugrik az útból és én szabadon hajtok ki az útra hogy minél messzebb jussak innen. Apám házába nem mehetek, Elena miatt. Kate és Elliot meghitt pillanatait pedig nem akarom zavarni, ezért úgy döntök hogy egyenlőre egy szállodában húzom meg magam a városban...
Szia :)
VálaszTörlésEz a rész szomorú volt. Nagyon sajnátam Ana-t. Elena egy szemét nő, és most tényleg elérte a célját. Ana elment Christiantól. Sajnáltam őket, mert tényleg szeretik egymást, de Ana helyében én is így állnék a dolgokhoz, főleg azok után, ami kiderült. De! Én bízom abban, hogy Ana és Christian hamar ki fognak békülni, hiszen összetartoznak, még ha az elején Ana Christiant Carlara emlékeztette is. Elenanak meg kívánom, hogy pukkadjon meg a saját mérgében! Várom a következő részt, siess vele!
Puszi :)
Sziaaa
VálaszTörlés" Gyűlölöm magam amiért azt a férfit szeretem akit egykor az anyám is. " - szegény Ana, meg tudom érteni hogy ennyire kiborult de akkor is szomorú vagyok amiért szakított Christiannal mert biztos vagyok abban hogy Christian őszintén szereti őt. És Christiant ismerve biztos hogy nem adja fel, harcolni fog Anaért. Izgatottan várom hogy mi lesz. Ezt Imádtam!!! Alig várom hogy hozd a következő részt .♥.♥.♥.
Hali :)
VálaszTörlésElenat egy kanál vízben meg tudnám folytani. Tönkre tette Ana és Christian kapcsolatát pedig már olyan boldogok voltak és tervezgették a közös jövőjüket. Már meg volt nekik a közös ház, az otthonuk. Ahw...utálom Elenat. Anat és Christiant pedig nagyon sajnálom. Remélem hogy Ana meg fog bocsátani Christiannak. Tetszett ez a rész is, várom a következőt. Ezer millió puszi :)
Puszedli :D
VálaszTörlésNagyon sajnáltam Anat ebben a részben és igaza is volt sok mindenben, de Christiant is sajnáltam mert teljesen biztos vagyok benne hogy nem hazudott Ananak, szereti őt mindennél és mindenkinél jobban. Elenat jelenleg a pokolba kívánom mert oda tartozik, az a nő maga az ördög. Szegény Ray meg nem is tudja milyen gonosz nőt vett feleségül. Nagyon, nagyon tetszett és várom a következő részeket is :D
Hi :P
VálaszTörlésIzgalmas rész volt. Én végig szorítottam Christiannak hogy valahogy sikerüljön neki meggyőzni Anat de nem sikerült. Sajnálom hogy szakítottak mert ők egyszerűen összeillenek. Nem tudom őket elképzelni külön, főleg hogy szeretik egymást. Ha Elena nem kavart volna be akkor semmi baj nem lenne. Wow! Alig várom hogy olvassam a következő részt. Kíváncsi vagyok hogy mi lesz ezután. :P
Ciao!
VálaszTörlésTudtam hogy Ana nem nézi ezt el Christiannak és lássuk be hogy volt igazság abban amit mondott. Az egy dolog hogy Christian szereti őt, de eleinte akkor is csak Carla miatt közeledett Ana felé + Rayel is üzleti kapcsolatba kezdett miközben előtte vele csalta Carla. Ez Christian részéről elég nagy hiba volt. Viszont elhiszem hogy megbánta, ezért is drukkolok azért hogy visszanyerje Anat. Tetszett! Alig várom a következő részt. :D
Halihó :P
VálaszTörlésMég mindig alig tudom elhinni hogy Elena mindent tönkre tett, mármint Ana és Christian életében. Olyan szépek voltak együtt és boldogok, de ez a szőke hárpia keresztbetett nekik. Oké persze Christian is hibás de akkor még fiatal volt és akkor még nem ismerte Anat. Beleszeretett Carlaba, na és?! Most csak a jelen fontos és most már Anat szereti. Én nagyon remélem hogy Ana is belátja majd hogy Christian szereti őt és megbánta azt amit a múltban tett. NAGYON TETSZETT!!! Várom a többi részt :P
Szióka...
VálaszTörlés" És ebben a pillanatban csak örülni tudok annak hogy a gyermek aki kettőnkből fogant nincs többé. " - Na azért ez durva megszólalás volt Ana részéről. Hogy mondhatott ilyet?! Te jó ég. Eddig a mondatig sajnáltam őt, aztán rájöttem hogy erősen túlreagálja. Évek teltek el azóta hogy az anyja együtt volt Christiannal. És az anyja már meghalt. Christian pedig Anat szereti. Remélem hogy Ana vissza fog menni Christianhoz mert az ő helyet ott van. Ez a rész is szuper volt. Várom a folytatást ღ ღ ღ
Hello
VálaszTörlésTeljesen jogos Ana kiborulása, valószínűleg a helyében én is ki lennék akadva, de azt se felejtsük el hogy jó néhány év eltelt már azóta hogy Carla és Christian viszonyt folytatott egymással. Persze nem évül el a dolog, de mivel nem friss történet ezért lehetne belátóbb is. Christianak az egy sötét folt a múltjában. Senki sem tökéletes. Christian legalább megközelíti a tökéletest. Nagyon tetszett ez a rész, annak ellenére is hogy szomorú volt. Csak így tovább ;)
Bonjour
VálaszTörlésA szívem szakad meg Anaért. A gifek is nagyon illettek a részhez és a dal is. Nagyon sajnálom hogy elhagyta Christiant mert jó volt őket boldognak látni együtt, de Elena mindent tönkre tett. Az egyetlen vígaszom az hogy ezer százalék hogy Christian ezek után sem fog Elenahoz visszamenni. És remélem hogy Anaval kibékülnek, valamint hogy Ray is rájön hogy Elena milyen romlott, gonosz nő. Tetszett nagyon. Várom a következő részt ★.★.★.★
Szia
VálaszTörlésImádom azt a dalt amit betettél ehhez a részhez és a gifek is szuperek. A rész maga pedig fantasztikus volt és mérhetetlenül szomorú. Én már a vége felé megkönnyeztem mert mind a kettejüket sajnálom. Anat is és Christiant is. Christian nem rossz ember csak követett el hibákat a múltban, de ez nem azt jelenti hogy ettől még ő a hibás mindenért. Carla is hibás volt, Ana őt még sem hibáztatja, csak mert az anyja volt. Ana kicsit túl láthatna a dolgokon. Alig várom hogy hozd a többi részt. Siess! :)
Szió :)
VálaszTörlés" igen...azért közeledtem feléd mert hasonlítasz Carlara. " - huh ez azért meglepett. Nem hittem hogy Christian tényleg azért vetett szemet Anara mert hasonlít Carlara. De megnyugtat a tudat hogy később beleszeretett Anaba vagyis már nem azért van vele mert Carlara hasonlít. Anat most nagyon sajnálom, jobban mint valaha. Reménykedek hogy kibékülnek ha nem is most de idővel. Tetszett ez a rész is. Várom a folytatást <3