Egy héttel később...
Zene:
Little Mix - DNA
~ Anastasia Steele ~
Soha nem éreztem magam még ennyire egyedül. Miután elhagytam Christiant egy éjszakát töltöttem az egyik neves hotelben. Azon az éjszakán egy percet sem tudtam aludni. A gondolataim megállíthatatlanul cikáztak a fejemben. Érvek és ellenérvek csaptak össze bennem. A szívem harcolt az eszem ellen és úgy éreztem hogy ebbe bele őrülök. Nem tudtam elképzelni hogy ezek után hogyan fogok Christian közelében lenni. Felmerült a kérdés bennem hogy mi lesz így a közös vállalkozásunkkal. Túl sok volt ez nekem. El kellett menekülnöm. Előle, az érzéseim elől, elbújni egy kicsit a magányba. Ezért döntöttem úgy hogy egy időre elutazok. Ennek egy hete, azóta itt vagyok Londonban. Mindig is szerettem ezt a várost. Anya hozott el ide először. Emlékszem, hét éves lehettem amikor egy kávézóban ülve néztük az esőt, ami erre felé már megszokott tényező. Azt mondta hogy az eső cseppek az ég könnyei. Eddig mindig szeretettel, sőt örömmel gondoltam vissza édesanyámra és a vele töltött időkre, de most hogy tudom nem olyan volt amilyennek ismertem őt, fáj és csalódott vagyok ha eszembe jut. Még mindig nem akarom elhinni hogy ez velem történt meg. Gondolataimból a telefonom csipogása zökkent ki és ahogy kezembe veszem a készüléket Kate képe mosolyog rám. Azonnal fogadom a hívását.

- Szia. - szólok bele kedvesen. - Szia. Mi van veled? Hogy vagy? Egy hete elmentél de azóta nem is jelentkeztél. - hadarja megállás nélkül. Kate tudja az igazságot és rajta kívül még Elliot ismeri Christian múltját ami anyámhoz köti. Mint kiderült Elliot mindig is tudta. Bevallom rosszul esett hiszen Elliot gyerekkorunk óta a barátom, de meg is értem őt. Christian a testvére és nem árulta el őt. Ezt tiszteletben is tartom ezért nem is haragszom rá. - Jól vagyok Kate. - felelem röviden. - Mikor jössz haza? - kérdezi visszafogottabban. - Nem tudom. Még pár hetet biztos hogy maradok. Kell egy kis idő. - vonom meg a vállam. - Pár hét? - szinte felkiált. - Igen Kate. Te is tudod hogy nem csak pár napra jöttem ide. - magyarázkodok. - Tudom, de azt hittem hogy maximum egy vagy két hét. De ezek szerint akár egy hónap is lehet. - hallom a hangján hogy elszomorítja a tény hogy még jó ideig nem megyek haza. - Igen, valószínűleg egy hónap. - sóhajtok fel. - És a céggel mi lesz? Christian egyedül viszi az ügyeket? - érdeklődik de meglep hogy erről engem kérdez. - Apa átvette a helyem amíg távol vagyok. De nem értem Kate, miért kérdezed? Találkozol Christiannal. - zavartan nézek magam elé miközben a telefonomba beszélek. - Viccelsz velem? Azok után amit veled tett, szóba sem állok vele. Megmondtam Elliotnak is hogy látni sem akarom azt a szemétládát. - jelenti ki határozottan. Haragszok Christianra de nem várom el Katetől hogy ő is így tegyen, főleg Elliot miatt. Kate és Christian egyébként is nehezen barátkozott össze, most pedig a jó kapcsolatuknak is vége. - Értékelem hogy támogatsz Kate, de legalább Elliot miatt viseld el Christiant. - kérem lágy hangon. - De nem tudom elviselni. Látnád azt a bűnbánatos képét. Elegem van belőle. Ő bántott meg téged, de úgy tesz mint akinek kitépték a szívét. Találkoztam Spaceyvel, azt mondta hogy Christian újra a régi zsarnok főnök. Mindenkivel bunkó és állandóan rettegniük kell a dolgozóknak. Azt mondta simán felszámolja az egész céget. - Kate megállás nélkül beszél és engem meglep minden szó amit mond. - Tessék? Felszámolni a céget? Megőrült? - háborodok fel azonnal. - Elliot beszélt vele, de Christian teljesen kifordult önmagából. Semmi nem érdekli, főleg nem a cég. Kikészítette hogy te elmentél. Sőt mostanában az alkoholt sem veti meg. - Kate újabb információkat közöl velem. A szívem egyre hevesebben dobog mert szeretem Christiant és rossz érzéssel tölt el hogy így alakult. - Kérlek ha megint találkozol Spaceyvel mond meg neki hogy nyugtassa meg a dolgozókat. Christian nem számolhatja fel a céget az én beleegyezésem nélkül. A cég 50%-a még mindig az enyém és én nem hagyom hogy a vállalkozás valamint a dolgozók rovására menjen az ami kettőnk között történt. - mondom komolyan. - Oké. De Ana. Ha vissza jössz, hogyan dolgozol majd vele együtt? Lehet hogy tényleg jobb lenne a céget is eladnotok. - Kate halkan beszél de így is tisztán értem. Feldühít amit mond. - Az apám évtizedek óta keményen dolgozott azon hogy ez a cég a csúcsra jusson és most hogy ott van, nem hagyom hogy apám munkája kárba vesszen. Majd megoldom. Felnőtt nő vagyok. Most kell egy kis idő hogy felejtsek de utána újult erővel vetem bele magam a munkába. - eldőlök az ágyamon miközben mondom a magamét. - Ana! Biztos hogy valaha túl leszel Christianon? - aggódva teszi fel a kérdést. - Nem tudom. - sóhajtok fel. - De a céget nem hagyom veszni. - teszem hozzá. - Rendben ahogy gondolod. - Kate feladja az akadékoskodást aminek most szívből örülök. - Most le kell tennem Kate. Szia. - sietve köszönök el és mielőtt még bármit mondana bontom is a vonalat. Sok volt ez most nekem egyszerre. Azért jöttem ide hogy elfelejtsem Christiant, ami nem igazán megy zökkenő mentesen, nincs szükségem arra hogy még Kate is ezzel nyaggasson. - Miss Steele. - kopogtat az egyik szállodai dolgozó Bonnie aki az itt tartózkodásom alatt mellettem sündörög. - Tessék? - mosolyogva fogadom. - A szobájában kíván ebédelni vagy az étkezőnkben? - érdeklődik kedvesen. - Most az étkezőben. Köszönöm. - biccentek felé és ő távozik is. Amióta itt vagyok legtöbbször a szobámba kértem a reggelit, az ebédet és a vacsorát is, de most ideje kicsit kimozdulnom. Magamra veszem cipőimet és már indulok is le a szálloda éttermébe. Rengeteg vendég van, ami persze nem lep meg hiszen ez egy öt csillagos szálloda. Kitűnő kiszolgálás és remek szakács is erősíti a hely fényét. - Az asztala Miss Steele. - Bonnie vezet az egyik asztalhoz ahol helyet foglalok és máris az étlapot kezdem nézegetni. - Nehéz döntés. - nézek fel a lányra aki csak egyetértően mosolyog. - Legyen egy olivás zöld saláta és roston sült csirkemell. - választom ki végül ami megtetszik. - Előételt nem kér? - Bonnie érdeklődik. Mindig azon van hogy tökéletes kiszolgálásban legyen részem. - Nem kérek. És desszertet sem. Köszönöm. Oh és Bonnie. Egy üveg fehér bort is kérek, a legjobból. - szólok még neki és távozik is.

- Anastasia. Micsoda meglepetés. - hirtelen egy férfi áll meg az asztalom mellett. Elsőre nem ismerős de ahogy felnézek rá máris tudom kivel állok szemben. - Mr. Mead. Örülök hogy látom. - mosolyodok el. - Csak szólítson Connorak ha kérhetem. - felém nyújtja a kezét és amint belehelyezem az enyémet lágy csókot hint a kézfejemre. - Rendben. - bólogatok. - Egyedül van? - érdeklődik. - Igen. - felelem határozottan. - Csatlakozik hozzám? - mutatok a velem szemben lévő székre. - Ezer örömmel. - azonnal le is ül és int a pincérnek. Gyorsan leadja a saját rendelését majd tekintetét rám szegezi. - Mi járatban itt Anastasia? - kérdezi megkezdve a beszélgetésünket. - Pihenek. - vonom meg a vállam. - És ön? - terelem rá a témát. - Üzleti ügy. - válaszol könnyedén. - Rég nem láttam. De mit sem veszített a szépségéből. - bókol és a furcsa az hogy jól is esik. - Köszönöm. - elpirulva nézek rá. - Tegeződhetnénk. - ajánlja fel. - Igen. - helyeselem. - Úgy hallottam foglalt a szíved. Sajnálattal tölt el. - jegyzi meg. - Öhm...Christianra célzol? - kérdezem meglepetten. - Igen. A legutóbbi találkozásunkkor még nem kedvelted, ezért is lepett meg annyira amikor megtudtam hogy együtt is életek már. - fejti ki bővebben a véleményét. - Már nem vagyunk együtt. Az első megérzésemre kellett volna hallgatnom. Christian és én nem illettünk össze. Azért vagyok most itt hogy a szakítás fáradalmait kipihenjem. - vonom meg a vállam. - Valóban? - felcsillan a szeme. - Meddig leszel itt? - kérdezi kíváncsian. - Még pár hétig biztos. - informálom. - Ez remek. Én is itt leszek még pár hetet, találkozhatnánk. - javasolja és tetszik az ötlet. Connor rendes fickónak tűnik és nem kedveli Christiant. Tökéletes. - Az remek lenne. - mosolygok szüntelenül. Majd meghozzák a rendelésünket és miközben neki látunk tovább beszélgetünk.
Szióka...
VálaszTörlésNahát erre nem számítottam. Ana megint csak menekül, pedig mindegy hol van akkor is szereti Christiant. Sajnálom hogy szakítottak de még mindig reménykedek abban hogy kibékülnek. Most viszont Connor megjelenése is meglepett. Örülök neki de remélem hogy Ana nem vele fog vígasztalódni. Tetszett! Várom az új részt ღ ღ ღ
Hali :)
VálaszTörlésNagyon tetszett ez a rész is. Ana felelősségteljes és ez tetszik, fontos neki a cég amit az apja kemény munkával épített fel. Christian állapota viszont meglepett, eddig mindig az alkohol ellen volt most meg kiderült hogy már ő is iszik, bár persze érthető hiszen Ana elhagyta, szerelmi bánata van. Connort jó volt újra látni. Imádtam ezt a részt. Várom a következőt! Ezer millió puszi :)
Hello
VálaszTörlésTetszett hogy Kate igazi barátként viselkedett ebben a részben is. Mindenben támogatja Anat és ez fontos. Ana elutazása várható volt szerintem, sejtettem hogy a történtek után nem tud majd Christian közelében maradni, de azt becsülöm benne hogy a cég ügyei még így is fontosak neki és persze a dolgozók is. Connor feltűnése nem éppen jókor jött, látszik rajta hogy Ana tetszik neki és jelenleg lehet hogy Ana is kapható lenne vele egy kapcsolatra azok után hogy el akarja felejteni Christiant. Tetszett ez a rész is, csak így tovább ;)
Ciao!
VálaszTörlésHát szóval Ana lelépett. Engem ez meglepett de leginkább az hogy Christian nem ment utána. Szegényt sajnálom mind a kettejüket végülis mert külön szenvednek de együtt is lehetnének. Megértem Anat de még mindig úgy gondolom hogy a múlt megtörtént nem lehet változtatni rajta de Christian tényleg szereti őt. Connor meg remélem hogy nem kavar be és nem csábítja el Anat. Tetszett. Alig várom a következő részeket :D
Puszedli :D
VálaszTörlésNeeee csak Connort ne!!! Ő egy szexi kísértés lesz most Ananak, ne máár. Én imádom Christiant és azt szeretném ha Ana vissza menne hozzá, de így hogy most meg már Connor is képben van tuti hogy nem lesz olyan egyszerű. Huh de izgis. Nagyon, nagyon tetszett és várom a következő részeket is :D
Bonjour
VálaszTörlésÉn örülök annak hogy Ana kicsit elment és kipiheni a szakítást. Talán így át is tudja gondolni azt ami történt és remélhetőleg belátja hogy elhamarkodottan döntött. Az ő helye még mindig Christian mellett van szerintem és az univerzum szerint is :D Connor meg csak hagyja Anat, keressen magának más lányt. Nagyon tetszett és várom a következőt ★.★.★.★
Sziaaa
VálaszTörlésMár vártam hogy Connor mikor bukkan fel ismét. A legjobbkor jött be a képbe és tuti hogy Anara fáj a foga. De Christiant ismerve nem fogja hagyni hogy Ana mással legyen. Na meg persze Ana is szereti Christiant úgy hogy remélem nem csinál hülyeséget és nem fog összejönni Connorral. Szupi rész volt. Gyorsan hozd a következő részt. Puszi ❤
Szió :)
VálaszTörlésNem értem Anat. Szereti Christiant nem? Akkor miért nem tud megbocsátani neki? Christian már számtalanszor bizonyította a szerelmét, Ananak el kellene hinnie és azok után amit Kate mondott, hogy Christian szenved Ana hiánya miatt, még inkább hinnie kellene az érzéseiben. Connornak örültem. Gondolom most majd sokat szerepel majd. Tetszett a rész és várom a kövit <3
Hi :P
VálaszTörlésOh de jóóó! Úgy örülök Connornak, el sem tudom mondani mennyire. Már a színész ( Matt Bomer ) is nagy kedvencem és Connor jó pasi szóval alap hogy imádom. Viszont azt nem szeretném ha elnyerné Ana szívét, mert az Christiant illeti. Kíváncsi vagyok mi lesz ezek után. Ana új életet kezd vagy vissza megy Christianhoz?! Ez a rész is szuper lett, tetszett. Siess a következővel :P
Szia
VálaszTörlésKate nagyon jó barátnő. Christian megbánotta Anat ezért most már ő sem beszél vele. Ugyanakkor Ananak igaza van abban hogy Kate tekintettel lehetne arra hogy Christian nem más mint Elliot testvére. Na mindegy. Ana utazása meglepett és Connor felbukkanása is. Izgatottan várom hogyan alakul tovább a sztori. Nagyon tetszett ez a rész és alig várom hogy hozd a többit. Siess! :)
Halihó :P
VálaszTörlésKlassz rész lett ismét. Ana megérdemli a pihenést de azért remélem valahogy majd visszatalál Christianhoz mert ők még mindig összeillenek. Ezen kívül Connor jelenléte is kiszínezte ezt a részt, egy részem örül hogy újra látom mert lássuk be elég jó pasi, de egy másik részem nem örül neki mert tudom hogy Anat akarja. Hát kíváncsian várom mi lesz és hogyan folytatódik a történet. Szuper rész volt, várom a többit :P
Szia :)
VálaszTörlésNagyon haragszom Christianra! Mi az, hogy a pohár fenekére néz naponta többször, és Ana bele egyezése nélkül akarja felszámolni a közös cégüket? Meg a dolgozókkal is bunkó. Egyszerűen felháborító! Kate nagyon rendes, legjobb barátnője Ananak, amért ezekről a dolgokról beszámolt, de a barátságukat Christiannal azért sajnálom. Anara meg ráfér egy kis egyedüllét a messzi-messzi Londonban Christian nélkül, de annak azért örültem, hogy most az étkezőbe fogyasztotta el az ételt, ráadásul társasággal. Mr. Connor helyes pasi, kíváncsi leszek arra mi lesz ezután. Siess a következő résszel!
Puszi :)