kl

kl

2016. október 24., hétfő

30. Rész: What the heart wants


~ Anastasia Steele ~

Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy eleget tegyek Connor kérésének és csinosan öltözzek fel, de bármennyire próbáltam időben elkészülni, lehetetlen feladat volt. Már a ruha választásával is több idő ment el, mint azt terveztem, mert egyszerűen képtelen voltam eldönteni, melyik lenne a legjobb választás. Még Kate sem tudott segíteni rajtam, hiába mondta több ruhára is, hogy szerinte megfelel, nekem nem volt jó. A tökéletest akartam megtalálni. Kate az egyetlen aki tudja hogy Connoral járok és reményeim szerint ez még egy jó ideig így is marad. Kate az akiben megbízok hiszen ő a legjobb barátnőm. A mai randin pedig semminek nem szabad rossznak lennie. Semminek. Nem vagyok szerelmes de Connor megérdemel egy esélyt és a mai vitám után ami Christian és köztem zajlott, úgy érzem hogy eddig én voltam az aki miatt a Connoral való kapcsolatom nem tudott fejlődni. De eljött az ideje hogy elengedjem a múltam és teljesen neki szenteljem magam. Connor már percek óta lent vár a nappaliban, és csak abban bízok, hogy nem gondolja meg magát és lép le. Utolsó reményemként egy fekete ruhát választottam hozzá illő magassarkúval és az egyszínű szettemet arany árnyalatú kiegészítőkkel dobtam fel amivel így már teljes volt az öltözékem. A hajamra szánt időmet sikerült teljesen elbénáznom, ezért egyszerűen hagytam, hogy a vállamra omoljon. Egy sóhajtás kíséretében léptem ki a szobám ajtaján, hogy végre megjelenjek Connor előtt és elindulhassunk. Bűntudatom volt, amiért megvárakoztattam, hiszen ő pontosan érkezett, mint mindig. Még az sem segített a közérzetemen, hogy nagyon ideges voltam a mai nap miatt, tekintettel arra, amire készültem. A szám szélét rágva sétáltam le a lépcsőn, egyre csak azon kattogott az agyam, hogy jó-e, amit csinálok. Próbáltam észben tartani, amit Kate tanácsolt, de nehéz volt. Képtelen voltam kikapcsolni az agyamat. Connor az érkezésemre felém kapta a fejét, aztán a bizonytalanságomat látva bátorítóan elmosolyodott. - Sajnálom, hogy megvárakoztattalak – nézek rá bocsánatkérően. - Semmi baj. Erre megérte várni - mér végig tetőtől talpig, amibe természetesen belepirulok, és gondolatban vállon veregetem magamat, amiért sikerült olyan ruhát választanom, ami az ő tetszését is elnyerte. - Indulhatunk? - kérdezem kedvesen. - Természetesen. - kezembe adja a táskám majd egyik kezét a derekamra téve kísér ki az autójához ahol udvariasan kinyitja nekem az ajtót ahová be is szállok. Mind a ketten hátra ülünk, míg a sofőr a vezető ülésen helyezkedik el. - Gyönyörű vagy Anastasia. - bókol már útközben. Az autóban a térelválasztó fel van húzva így kettesben beszélgethetünk. - Köszönöm. - elpirulva nézek rá. - Szabad? - ajkaim felé hajol, én csak egy bólintással adom meg a néma választ a kérdésére és nem is kell várnom, azonnal megcsókol. Gyengéden még is szenvedélyesen. Viszonzom a csókot de kissé meglep amikor egyik kezét megérzem a csupasz combomon végig simítani. Minden izmom megfeszül a testemben. - Connor. - a nevét suttogva tolom el magamtól. - Ne haragudj. - azonnal elveszi a kezét de én megragadom és összefonom ujjainkat. - Úgy érzem hogy készen állok arra hogy a kapcsolatunkat egy újabb szintre emeljük. - mondom halkan. Ez az amire egész nap készülök és emiatt félek és egyben izgulok is. Christianért dobog a szívem, őt akarom és tudom hogy képtelen leszek túllépni rajta ha nem adom át teljesen magamat Connornak. - Biztos? - szabad kezével végig simít az arcomon. - Igen. - bólintok bizonytalanul. Connor nem felel semmit csak újra csókolni kezd és én ismét viszonzom. Érzem rajta hogy bár azt mutatta eddig hogy türelmes, most még is élvezi a helyzetet és örül hogy megkapja amit akart, engem. - Először egy estélyre megyünk. - elhúzódik tőlem hogy közölje a ma esti programot amit eddig nem tudtam, csak azt hogy csinosan kell felöltöznöm. - Aztán hozzád. - hajolok ajkaihoz és egy lágy csókot lehelek rá. - Nálam alszol? - mosolyodik el. - Szeretnék. - nevetek fel halkan. - Én is ezt szeretném. - újabb csókot lop majd az autó lassít és mi megérkezünk a estély helyszínére. - Bármi történik, ne legyél dühös rám. - suttogja a fülembe amikor kisegít az autóból és befelé tartunk. - Miért lennék dühös? - meglepetten és félve nézek rá de válaszolnia sem kell, mert ahogy belépünk a terembe azonnal észre veszem hogy Christian is itt van az egész családjával. Mia, Ethan, Kate és Elliot a pultnál nevetgélnek, míg Christian a szüleivel beszélget az egyik asztalnál. Kate segített ruhát választani, de biztos vagyok benne ha tudta volna hogy ide készülök akkor szólt volna nekem, de még én magam sem tudtam hogy Connor erre készül. A terem tele van emberekkel, fontos személyek. - Hogy tehetted ezt? - csalódottan nézek Connora. - Itt kell lennem Ana. Ez egy fontos esemény és te az én barátnőm vagy, mellettem a helyed. - Connor komolyan beszél, de engem nem érdekel egyetlen szava sem. - De itt van Christian is. - fordulok Connoral szembe. - Hozzá már semmi közöd. - jelenti ki határozottan. Ezt az énjét még nem ismerem, de egyáltalán nem is tetszik. - Connor. Válaszolj őszintén. Csak azért vagy velem hogy Christianak bizonyíts? - kérdezem félve a válaszától. - Az első perctől kezdve akartalak magamnak. De persze ő ismét beelőzött és megszerzett. Nem Ana, nem csak Christian miatt vagyok veled, de valóban elégtétel számomra hogy szenvedni láthatom. - gúnyosan pillant az említett felé aki éppen ekkor néz felénk és az amit az arcán látok, összetöri a szívemet. Meglepettség, csalódottság és fájdalom egyvelege ül ki az arcára. Connor elvigyorodik majd magához von és megcsókol. Nem tiltakozok ellene, de nem is tudnék. - Azt hittem hogy te ennél jobb vagy. - szólalok meg ismét miután elenged. - Nála jobb vagyok. - mutat Christian felé aki még mindig feszülten figyel minket a távolból. - Te csak azt hiszed. - jegyzem meg majd faképnél hagyva kisétálok a kertbe. Legszívesebben utat engednék a könnyeimnek de nem teszem. Erős maradok, annak kell maradnom. Csalódtam Connorban de nem tagadhatom hogy eddig is sejtettem hogy a Christian iránt érzett gyűlölete mindennél erősebb. Gyerekkoruk óta versenyeznek, akkor még az iskolában, mostanra viszont az üzleti életben, és nem kérdés hogy Christian a sikeresebb így Connor jogosan féltékeny rá. - Ana. - egy túlságosan ismerős hang szólal meg mögöttem és ahogy megfordulok szemben találom magam Christiannal. - Szóval igaz. Van valakid. - szomorúan néz rám. A szívem már is hevesebben kezd el dobogni. Meg akarom ölelni, csókolni de nem teszem, nem tehetem meg. - Sajnálom. - suttogom, de képtelen vagyok a szemébe nézni. Szégyenlem magam. - Pont ő? Pont Connor? - Christian életkedve egy pillanat alatt illant el és most egy összetört férfi áll előttem. - Sajnálom Christian. Nem tudok mást mondani. - kikerülöm őt és vissza sietek a terembe. Nem jön utánam és tudom is az okát, megbántottam őt. - Anastasia. - Connor kapja el a kezem amikor éppen távoznék. - Nekem ennyi elég volt a ma estéből. - nézek fel rá. - De csak most jöttünk. - szinte kérdőre von. - Egy csepp együttérzés sincs benned? - kérdezem dühösen. - Christianal szemben? - nevet fel. - Nincs. - jelenti ki határozottan. - És velem szemben? - nézek fel rá, egyenesen a szemeibe. - Rendben. Ha menni akarsz, menjünk. - bólint és megfogja a kezem. - Köszönöm. - sóhajtok fel megkönnyebbülve. Dühös vagyok Connora, de még mindig úgy érzem hogy ő kell ahhoz hogy Christiant elfelejtsem. Az autóban néma csendben telik az út amíg megérkezünk hozzá. - Sajnálom a ma estét. - szólal meg mikor belépünk a lakásába de hallom a hangján hogy nem őszinte. Nem felelek semmit csak magamhoz vonom és megcsókolom. Gyűlölöm magam amiért ezt teszem, de nem akarok tovább szenvedni. Ki akarom űzni a fejemből és a szívemből is Christiant. El kell őt felejtenem. Connor viszonozza a csókom és már is a ruhám cipzára után kutat a kezével amit könnyedén megtalál és le is húzza rólam a ruhám. Úgy érzem magam ezekben a pecekben mint amikor Oliverel voltam. Szerelem nélkül nincs értelme egyetlen kapcsolatnak sem, én még is hajszolom magam egy olyan férfi oldalán akit bármennyire is próbálom tagadni, tudom hogy soha nem fogok szeretni. - Connor, várj. - tolom el magamtól hirtelen amikor már csak fehérneműben állok előtte. - Nekem ez...még...nem megy. - vallom be őszintén. - Te mondtad hogy ezt akarod. - magához von és szájon csókol. - Meggondoltam magam. - elfordítom a fejem, nem kívánom sem őt, sem a csókjait. - Az este történtek miatt? - kérdezi feszülten. - Részben igen. - bólintok. - Ahogy akarod. - megvonja a vállát majd lehajol és felveszi a ruhám amit végül a kezembe nyom. - Azért még itt maradsz? - mosolyodik el. - Jobb ha megyek. - gyors mozdulatokkal öltözök fel majd a táskámat magamhoz véve indulok meg az ajtó felé. - A sofőröm haza visz. - Connor siet utánam és kinyitja a bejárati ajtót. - Rendben, köszönöm. - nézek fel rá. - Fontos vagy nekem Ana. - mutató ujját az állam alá simítja hogy kissé meg emelje a fejem majd egy lágy csókban részesít. - Jó éjt. - elenged, én nem szólok semmit csak beszállok a sofőr mellé és már indulunk is. Úgy érzem most helyes döntést hoztam. Nem álltam még készen testi kapcsolatra Connoral, talán majd idővel...

12 megjegyzés:

  1. Szióka...
    Hát nem számítottam arra hogy Connor ekkora egy szemétláda. A rész elején még tök cuki volt ahogy eddig is szokott, aztán amikor megérkeztek az esélyre teljesen megváltozott a viselkedése. Direkt akart fájdalmat okozni Christiannak és sikerült is neki. Ana-t nem is értem. Christiant szereti még is magára erőlteti a kapcsolatot Connoral amit nem is akar. Mondjuk annak örülök hogy vágül még sem feküdt le vele. Tetszett! Várom az új részt ღ ღ ღ

    VálaszTörlés
  2. Hali
    Nagyon tetszett ez a rész is. Jó volt Anat ismét jó kedvűnek látni a rész elején és aranyos volt ahogy készülődött a randijára Connoral, de aztán minden romba dőlt. Sejtettem hogy Connor előbb utóbb eléri a célját és Christian tudtára adja hogy Ana már vele van. Ez egy aljas húzás volt tőle és így már nem is annyira szimpi. Ana meg egy idióta hogy ezek után is Connoral maradt. Szegény Christiant nagyon sajnálom. Imádtam ezt a részt. Várom a következőt! Ezer millió puszi :)

    VálaszTörlés
  3. Hello
    Ana tipikusan az a fajta nő aki szeret szenvedni, legalábbis nekem így jön le a viselkedéséből. Szerelmes Christianba de szakított vele és inkább egy olyan emberrel van aki Oliverhez hasonlóan szintén semmibe veszi őt. Connor tudta hogy Ana nem akarja még hogy Christian megtudja hogy járnak de csak azért is elvitte arra a helyre ahol tudta hogy Christian is ott lesz. Ezek után egyáltalán nem kedvelem Connort és remélem hogy megjön Ana esze és vissza megy Christianhoz. Tetszett ez a rész is, csak így tovább ;)

    VálaszTörlés
  4. Ciao!
    Jujj de utálom most Connort és egy kicsit Anat is mert összetörték Christian szívét. Elképzeltem Christian ábrázatát amikor meglátta Anat és Connort együtt és a szívem szakadt meg érte. Annyira szereti Anat, nem értem hogy miért nem tud megbocsátani egy több éves bűnt neki. Ana néha nagyon makacs tud lenni és rossz döntéseket hoz. Ebben a részben az egyetlen amit jól tett az az hogy nem feküdt le Connoral. Christian az aki megérdemli őt, nem Connor. Tetszett. Alig várom a következő részeket :D

    VálaszTörlés
  5. Puszedli :D
    Hát én eddig imádtam Connort mert kedves volt és persze szexi félisten, de ebben a részben megmutatta hogy gonosz is tud lenni és ez nem tetszik benne. Már szinte megszállottan akarja Christian bukását minden féle módon látni. Ezek után nehéz elhinnem hogy valóban azért van Anaval mert kedveli. Sokkal inkább tűnik úgy hogy ezzel is Christiannak akar ártani, lelkileg. Remélem hogy Christian hű lesz önmagához és tudja kezelni ezt a helyzetet valamint azt is remélem hogy visszaszerzi Anat. Nagyon, nagyon tetszett és várom a következő részeket is :D

    VálaszTörlés
  6. Szió :)
    Nem értem Anat. Szereti Christiant nem? Akkor miért nem tud megbocsátani neki?! Inkább van Connoral akit nem is szeret és aki egy méretes seggfej amiről tanúbizonyságot is tett ebben a részben. Utálom Connort és ezek után nem is akarom Ana közelében látni. Borzalmas érzés lehetett Christiannak látni a szerelmét ( Ana-t ) az ellensége és egyben riválisa ( Connor ) oldalán. Ana a rész végén viszont jó döntést hozott. Féltem hogy hülyeséget csinál de szerencsére nem feküdt össze Connoral. Tetszett a rész és várom a kövit <3

    VálaszTörlés
  7. Bonjour
    Nem hittem hogy Connorban ilyen erős gyűlölet lakozik Christian iránt. Hihetetlen hogy gyerekkoruk óta versengenek mindenben és Connor ezt már szinte hobbi szinten csinálja. Biztos vagyok abban hogy Anat is csak azért környékezte meg hogy Christian ellen tegyen. De bármit is tesz Connor, az én szememben akkor is Christian a legjobb és ő az aki megérdemli Ana szerelmét és össze is illenek. Kitartás Christian!!! Nagyon tetszett és várom a következőt ★.★.★.★

    VálaszTörlés
  8. Sziaaa
    " - Nála jobb vagyok. - mutat Christian felé aki még mindig feszülten figyel minket a távolból. - Te csak azt hiszed. - jegyzem meg..." - tetszett Ana beszólása amit Connornak címzett. Connorban most ebben a részben nagyot csalódtam. Ő egyáltalán nem olyan jófej mint amilyennek eddig mutatta magát. Kétszínű, öntelt seggfej. Christian sokkal jobb nála ezért is bízom abban hogy Ana rövidesen észheztér és belátja hogy Christian számára az igazi megbocsát neki mindent. Szupi rész volt. Gyorsan hozd a következő részt. Puszi ❤

    VálaszTörlés
  9. Hi :P
    Hát Ana ebben a részben megismerhette Connor rosszabbik énjét, és persze mi is. Nem tudom mit gondoljak most Connoról. Anaval kedves és látszólag tényleg tetszik neki a lány, de a Christian iránt érzett gyűlölete teljesen elvakítja és elrontja az esélyeit Ananal. Ana azonban még mindig vakon van de nagyon, Christian számára az igazi. Remélem visszamegy hozzá. Ez a rész is szuper lett, tetszett. Siess a következővel :P

    VálaszTörlés
  10. Szia
    Connor csak megmutatta vágre hogy milyen is ő valójában. Eddig kedveltem, de most elásta magát a szememben. Christiant nagyon sajnáltam, nem ezt érdemelte Anatól, aki meg egy hülye p*csaként viselkedik. Szereti Christiant és tudja hogy Christian is szereti őt, a múlt meg már megtörtént nem lehet rajta változtatni. Boldogok lehetnének együtt és remélem hogy hamarosan azok is lesznek. Nagyon tetszett ez a rész és alig várom hogy hozd a többit. Siess! :)

    VálaszTörlés
  11. Halihó :P
    Klassz rész lett ismét. Tetszett a bevezetés, ahogy Ana készülődött a randira és az ajánlott zene is szuper választás. Connorol egyébként változott a véleményem, eddig oda voltam érte és még az is megfordult a fejemben hogy Ananak jobb dolga van mellette, de ez után a rész után ismét Christian fan vagyok jobban mint valaha. Már csak Ananak kell látnia a valóságot és értékelnie Christian érzéseit. Szuper rész volt, várom a többit :P

    VálaszTörlés
  12. Szia :)
    Huh de leütném most Connort! Hogy lehtett képes ilyen seggej módra viselkedbni Ana előtt, és pluszba Christian előtt? Szemét egy alak! Ana nem jó emberrel kezdett ahhoz, hogy elfelejtse Christiant, hiába gondolja azt, hogy megtalálta a célszemélt. Connor nem az az ember. Sajnáltam ebben a részben Anat és Christiant. Annak meg örültem, hogy Ana végül hazament Connortól, és nem töltötte nála az éjszakát. Várom a következő részt, siess vele!
    Puszi :)

    VálaszTörlés