31. Rész: Rózsacsokor

Zene: Enya - Only Time

~ Anastasia Steele ~

Az irodámban ülve másra sem tudok gondolni csak a tegnap történtekre. Még most is alig tudom elhinni hogy Connor képes volt engem elvinni arra az estélyre amiről tudta hogy Christian is részt vesz rajta. A tegnap este megalázó volt számomra és egyben össze is tört lelkileg. Látni Christian csalódott arcát és azt a fájdalmat rajta amit én okoztam neki, egyszerűen leírhatatlan. Hazudnék ha azt mondanám hogy nem csalódtam emiatt Connorban. Nem hittem hogy képes ilyesmire csak azért hogy Christiant dühítse. Felhasznált engem hogy elégtételt vegyen, ez az én szememben egy szánalmas húzás volt részéről és ez az ami arra késztetett hogy elgondolkodjak kettőnkről. Valóban szükségem van valakire ahhoz hogy sikeresen tovább lépjek a Christian iránt érzett szerelmemen, de már koránt sem vagyok biztos abban hogy erre Connor a legmegfelelőbb ember. Látva a rivalizálásukat, rájöttem hogy én ennek nem akarok a részese lenni, sem most sem pedig később. Gondolatmenetemet a telefonom csörgése szakítja félbe amit azonnal fel is veszek. - Szia apa. - mosolyogva szólok bele miután megnéztem hogy ki a hívófél. - Szia édesem. - köszön jókedvűen. - Elenaval ma vacsorát adunk a barátainknak és szeretném ha te is eljönnél. - közli gyorsan a hívása okát. Én azonban Elena nevét hallva megborzongok és már tudom is a válaszom a meghívásra. - Én...nem érek ma rá. - hazudok. Rossz érzés hogy apát becsapom, de az igazság tudom hogy jobban fájna neki. - Ugyan már a munka ráér. Olyan keveset látlak mostanában. Hiányzol. - mondja komolyan. - Te is hiányzol nekem apa de én tényleg nem tudok ma átmenni hozzátok. - kitartok amellett hogy jobb nekem ha nem találkozok Elenaval, abból semmi jó nem sülne ki. - Biztos? - apa még reménykedik, de hiába. - Biztos. De majd bepótoljuk, rendben? - kérdezem kedvesen. - Rendben, de ha meggondolod magad vagy mégis szabaddá válik az estéd, gyere. - reménykedve beszél. Valóban jó ideje nem láttam őt, amióta elvette azt a nőt akinek még a nevétől is undorodok, egyszerűen képtelen vagyok meglátogatni apát. Elena az a nő akit a legjobban gyűlölök ezen a világon és pont ő az apám felesége. Borzalmas és elszomorító helyzet ez, de sajnos nem tehetek ellene semmit. - Úgy lesz apa, de most le kell tennem. Szeretlek. - sietve köszönök el tőle. - Én is szeretlek kicsim. - hallom a hangján hogy mosolyog majd egyszerre bontjuk a vonalat. Fáj a szívem amiért hazudok annak az embernek akit a legjobban szeretek, de tényleg nem tehetek mást. Ő nem ismeri úgy Elenat ahogy én és ez jól is van így. Anya emlékét sem akarom meggyalázni. Inkább szenvedjek én életem végéig az igazság terhétől mint sem hogy szomorúnak lássam apát akár csak egy percre is. - Ana! Virágot küldött a lovagod. - Spacey hangjára felkapom a fejem. Az irodám ajtaja csukva van de az üvegajtón át is tisztán hallom a hangját ami azt jelenti hogy az emeleten dolgozók nagy része is. Sietve indulok meg az előtérbe ahol Spacey asztala van. - Látod milyen gyönyörű virágok? - mosolyogva mutat az asztalán elhelyezkedő rózsacsokorra. - Látom! - nézek rá dühösen. - De szerinted a telefont mire találták fel? - vonom kérdőre. Mérges vagyok mert ahelyett hogy belépett volna az irodámba vagy felhívott volna, szinte kiabálva kürtölte szét hogy virágot kaptam. - Most mi rosszat tettem? - értetlenül néz rám. - Christian az irodájában van. Gondolom hallotta. - suttogom Spacey felé aki meg is érti a haragom okát. - Ne haragudj. - bocsánatkérően néz rám miközben átnyújtja a csokorhoz járó kártyát. - Legközelebb moderáld magad. - figyelmeztetem szigorúan majd felbontom a kis borítékot és az abban helyet kapó kis lapot kezdem magamban olvasni: " Kedves Anastasia! Bocsáss meg a tegnap esti viselkedésemért. Remélem nem bántottalak meg. Kérlek vacsorázz ma velem és adj egy esélyt hogy kiengeszteljek. A rózsákat pedig fogadd rajongásom jeléül. Üdvözlettel: Connor Mead. " A lapot elolvasva elmosolyodok majd visszacsúsztatom a borítékba és a csokromat is a kezembe veszem. Spacey csak vigyorogva nézi ahogy a virágokat az irodámba viszem. - Kérlek hozz egy vázát és vizet. - szólok még vissza neki kedvesen. - Azonnal főnök. - nevetve szalad el a szertár felé. Pár percbe telik csupán hogy megjelenjen az irodámban az általam kért vázával amiben immár víz is van. Leteszi az asztalomra majd távozik én pedig belehelyezem a virágokat a vázába. A gyönyörű csokor végül az asztalomon kap helyet. Sajnos nem sokat gyönyörködhetek az ajándékomban ugyanis a munka már szinte betemet a kihagyott egy hónapom miatt. Rengeteg papírmunka és aláírni való. Talán egy óra is eltelik amikor az egyik iratnál elakadok. Az aláírások helyén Christian szignója hiányzik. Felsóhajtok és a kezemben az irattal indulok meg az említett irodája felé. Az ajtó előtt azonban megállok és kopogok. 

- Szabad. - szól ki a már jól ismert hang ami még mindig erős hatással van rám. - Szia. Nem akartalak zavarni, de az egyik szerződésről lemaradt az aláírásod és anélkül nem tudom felküldeni a cég ügyvédeinek áttekintésre. - leteszem elé a lapokat, de ő egy pillantást sem vet rájuk, csak engem néz ami zavarba ejt és a tekintetem el is kapom róla. Inkább az ablakon át nézek le a hatalmas városra. - Boldoggá tesz a lovagod? - teszi fel suttogva a kérdését miközben kezébe vesz egy tollat és az általam hozott iratokat kezdi szignózni. Tudom mire utal. Spacey nevezte így Connort az előbb amikor a csokrot kaptam. - Igen. - vágom rá azonnal és szembe fordulok vele. Hazugság minden szavam ami azt állítja hogy kicsit is érdekel Connor, de Christian nem tudhatja hogy milyen harcokat vívok magammal, ezekben a percekben is. - Meg fog bántani. - jegyzi meg figyelmeztetően. - Legalább ő nem kavar az anyámmal. - vonom meg a vállam gúnyosan. - Ana! - felsóhajt majd feláll és elém sétál. - Évekkel ezelőtt történt. - mondja komolyan. - Én is tudom, de ettől függetlenül még megtörtént. És te csak az anyámat láttad bennem, talán még most is csak őt látod ha rám nézel. - felpillantok a szemeire amik most szomorúságot és feszültséget sugároznak. - Nem tudom hogy képes leszek e együtt dolgozni veled. - elfordul és az ablakhoz lépve a keretnek támaszkodva néz le a városra. - Ez mit akar jelenteni? - vonom kérdőre. - Hiányzol Ana, szeretlek és megőrülök attól hogy minden nap látlak de nem érhetek hozzád. Gyűlölöm a gondolatát is annak hogy Connoral vagy. - őszintén és indulatosan beszél, ez tisztán érezhető a hangján. - Fontolóra vettem hogy eladom a részem. - utal a cégre. - Komolyan beszélsz? - kérdezem elcsukó hangon. Bár tudom hogy már semmi nem lesz közöttünk, most még is megrémít a gondolat hogy nem láthatom őt minden nap. - Igen, Ana. Komolyan beszélek. Nem várhatod el tőlem hogy végig nézzem amint az a senki, teszi azt veled amit nekem kellene. Ő halmoz el ajándékokkal, ő az aki megcsókolhat és ő az aki...- nem fejezi be a mondatot. - Nem történt még semmi olyan. - utalok a szexre. Úgy érzem hogy magyarázkodnom kell Christiannak és ez így nincs rendben. - Még! - emeli ki ezt az egy szót ami nagyon is sokat jelent. - Ez már nem tartozik rád. - kihúzom magam és felöltöm a kemény külsőm. - Tudom. - bólint. - De attól még belepusztulok. - teszi hozzá majd elhal a hangja. Az asztalához lép, felveszi az aláírt iratokat és a kezembe nyomja, ezzel némán utalva arra hogy egyedül akar maradni. Egy meggyötört, elveszett, szomorú embert látok magam előtt ahogy ránézek. Fáj a szívem, mert szeretem őt most azonban még is inkább úgy döntök hogy jobb ha elsétálok, magam mögött hagyva őt. - Spacey ezeket kérlek küld fel. - a titkárnőm asztalához lépek miután Christiant az irodájában hagytam. Spacey csak bólint én pedig a saját irodám takarásába és magányába menekülök hogy végre előtörjenek belőlem az eddig visszafojtott könnyeim. Itt legalább nem láthat senki és nem is zavarnak...