32. Rész: Baráti támasz

Egy héttel később...


Zene: Ed Sheeran - Perfect

~ Anastasia Steele ~

- Ms. Steele ön nem beteg, azonban az állapota megkívánja hogy vigyázzon az egészségére. - közli az orvos én azonban egy szavát sem értem. Néhány napja szédülés, émelygés és fáradékonyság gyötör ezért úgy döntöttem hogy eljövök egy alapos kivizsgálásra. Aggódom hogy valami bajom van és most ebben az orvos zavaros, érthetetlen beszéde sem segít. - Nem értem doktorúr. Mire akar ezzel célozni? - kérdezek vissza. - Ön állapotos Ms. Steele. - közli kedvesen én viszont ledermedek. Azt hiszem még a szám is tátva marad a döbbenettől és csak arra tudok gondolni hogy mihez is kezdjek most ezzel az információval. Azonnal felrémlenek a képek előttem amikor elveszítettem az első babámat, a szívem összeszorul és bánat tölti el egész lényemet. - Minden rendben Ms. Steele? - aggódva teszi fel a kérdést az orvos. - Igen. Csak váratlanul ért a hír. - mondom komolyan. - Mennyi idős terhes vagyok? - érdeklődök kíváncsian. - A harmadik hónapban jár. - feleli segítőkészen. - Oh. Köszönöm. - bólogatok. - Az édesapa nem jött el önnel? - teszi fel ezúttal a kérdést. - Nem. Ő nem tudott eljönni. - hazudok, hiszen a gyermekem apja Christian akivel időközben szétváltunk. Fogalmam sincs hogyan is rendezzem ezt az egészet. Connor és köztem még nem történt semmi komoly de ezek után úgy fair ha szakítok vele, hiszen más férfi gyermekét hordom a szívem alatt. Emlékszem amikor elveszítettem a babámat és Christianal megegyeztünk hogy a sorsra bízzuk mikor jön a következő, nos most bizonyossá vált hogy a sors furcsa meglepetésekre képes. - Akkor felírhatom önt a terhesség alatti kötelező vizsgálatokra? - gondolataimból ismét az orvos szakít ki. - Igen, természetesen. - bólogatok hiszen eszemben sincs elvetetni a gyermekem. Egyedül is képes leszek felnevelni őt. Nincs szükségem Christianra, azt akarom hogy ne is tudjon arról hogy ez a gyermek az övé. Jobb lesz így mindenkinek. - Akkor jövőhéten várom Ms. Steele. - a doktor a kezembe nyom egy papírt majd gyorsan elköszönök és távozok is a rendelőből. A gondolatok cikáznak a fejemben és nem tudom eldönteni hogy magamban tartsam egy ideig még az én kis titkom vagy legalább Katenek elmondjam. Tudom hogy ő Christiant pártolja és alapos fejmosásban részesítene azt illetően hogy egy gyereknek apára is szüksége van, amit persze én is tudok, de képtelen vagyok megbocsátani Christiannak. Folyton őt látom magam előtt ahogy az anyámmal enyelgett azokon a képeken. Könnyeim már fojtogatnak mikor megszólal a telefonom. A kijelzőn Elliot képe villog, nem habozok azonnal felveszem. - Szia. - szólok bele gyenge hangon. - Szia Ana. Minden rendben? - kérdezi aggódva. - Persze...- a hangom ismét megremeg. - Ez nem volt valami meggyőző. - sóhajt fel aggodalmasan. - Én csak...most...most tudtam meg valamit. - hebegem zavartan. - Mit? - Elliot kíváncsisága utat tör magának. - Nem telefontéma és nem akarom hogy kitudódjon. Egyenlőre még nem. - próbálom kicsit összeszedni magam. - Na jó. Mondom mi a terv. Menj haza, negyed óra múlva ott vagyok és szépen mindent elmesélsz. Oké? - utasít azonnal. - De Elliot...- próbálok ellenkezni de félbeszakít. - Nincs semmi de. Ana! Gyerekkorunk óta ismerlek, az egyik legjobb barátom vagy és szeretlek. Tudom hogy most valami nagyon nincs rendben veled, segíteni akarok. Rendben? Nem szólok senkinek. Katenek sem ha nem akarod. Csak beszéljünk. - hadarja a szavakat. - Oké. - nyögök ki csupán ennyit. - Sietek törpilla. - gyerekkori becenevemen szólít, ahogy még ő hívott akkor majd bontja a vonalat. Azonnal elindulok haza, azonban a friss és váratlan hírtől még mindig kóvályog a fejem. A lakásomhoz érve a folyosón már Elliot vár rám. Elmosolyodok ahogy ránézek, jól esik hogy itt van és támogat. - Mi a helyzet? - kérdezi miközben szoros ölelésébe zár. - Terhes vagyok. - zokogok fel és kétségbeesetten ölelem őt magamhoz. Szükségem van most rá. - Connor? - kérdez csupán ennyit. - Nem, dehogy. Connor és köztem semmi nem volt. - mondom őszintén. - Akkor Chris az apa...- suttogja. - Igen. - remegek meg ismét a gondolattól hogy Christian gyermekét hordom a szívem alatt. - Tudnia kell. Ana hidd el hogy Chris jó apa lenne. Adj neki még egy esélyt. - Elliot győzködni kezd. - Nem. - tiltakozok azonnal. - Ana kérlek lásd be hogy a gyereknek szüksége lesz az apjára is. - érvel tovább. - Nem! Nem! Nem! - a fejemet fogva ismételgetem ez az egy szót. - Ana! - Elliot nyúl felém de ellököm a kezét, kiborított ez a nap. 

- Viszonya volt az anyámmal...sosem bocsátok meg neki. Érted? Soha! - a falnak döntöm a hátam és a földre csúszok. - Nyugodj meg Ana. - Elliot is leül és úgy néz rám. - Ígérem hogy nem mondom el senkinek, de kérlek te is ígérj meg valamit. - ajánlja fel. - Mit? - kérdezem kíváncsian. - Gondold át ezt az egészet. Christian szeret téged és tudom hogy te is szereted őt most pedig gyereketek lesz. Ezt akár isteni jelnek is vehetnéd. Boldog család lehetnétek...- magyarázza elszántan. - Állj le Elliot. - szakítom félbe. - Tudom mit érzek, de jelenleg a harag nagyobb a szívemben a szerelemnél Christian iránt. És nem tartom valószínűnek hogy ez valaha változni fog. Majd kitalálok valamit. De addig is értékelném ha valóban megtartanád a titkom. - kérem lágy hangon a megértését. - Lakat van a számon Ana. - ígéri ezzel a diszkrécióját amiért hálásabb nem is lehetnék. - Tudod...- kezdek ismét beszélni de szinte csak suttogva. - Felfordul a gyomrom ha csak belegondolok abba hogy a családunk hogyan is kapcsolódik egymáshoz....Christianak viszonya volt az anyámmal aki apa élete szerelme volt, és viszonya volt Elenaval is aki apám mostani felesége....gondolj csak ebbe bele Elliot. Hogyan nézhetnék apám szemébe ha mindezek tudatában is Christianal lennék. - sóhajtok fel a mondandóm végén. - Szóval csak apád miatt nem tudsz megbocsátani Christiannak? - kérdez vissza. - Nem csak apám miatt, de valóban nagyban közrejátszik ez is. Egyszerűen én csak csalódtam Christianban. Érted? - szomorúan nézek Elliotra egy kis megértést várva. - Megértem Ana. De kérlek ne zárj ki mindenkit. Kate és én is itt vagyunk neked. Szeretünk. Fontos vagy nekünk. - közelebb csúszik hozzám és átölel. - Tudom és én is szeretlek titeket. - halványan elmosolyodok. - Köszönök mindent Elliot. - bújok hozzá szorosan. - Nincs mit. Bármikor és bármiben számíthatsz ránk. - suttogja majd néma csendbe temetkezve, összebújva támogat és én megkönnyebbülök...