33. Rész: Harc

Zene: Sam Smith - Pray

~ Anastasia Steele ~

A tegnapi beszélgetésem Elliottal arra késztetett hogy elgondolkozzak az életemen. Leginkább azon hogy kiknek adjak benne helyet. Christianal továbbra is képtelen vagyok egy helységben meglenni, és most hogy terhes vagyok Connorral is szakítanom kell. Az egyetlen amiben teljesen biztos vagyok hogy a barátaim, Elliot, Kate, Mia és Ethan örökre az életem részei lesznek. - Ana! Ezeket alá kellene írnod. - Spacey nyit be az irodámba. - Oké. - magam elé veszem az iratokat majd gyors mozdulatokkal szignózom is mindet, azonban hamar feltűnik hogy Christian aláírása hiányzik a lapokról. - Christian nem írta alá? - nézek Spaceyre. - Még nem. - csóválja a fejét. - Miért nem? - kérdezek vissza, hiszen Spacey az ő titkárnője is. - Mr. Grey nem jött be dolgozni. - feleli halkan. - És mikor jön? - faggatom tovább. - A héten már nem lesz. Elutazott kikapcsolódni. - kapom meg a választ. - Biztos valami nőcskével van. - csúszik ki a számon. - Ana, én ebbe igazán nem tudok beleszólni és nem is akarok. Ha nem bánod mennék is. - Spacey zavartan áll egy helyben. - Persze és ne haragudj. - bocsánatkérően nézek utána. Teljesen igaza van. Ő itt csak egy alkalmazott. Magam sem tudom hogyan süllyedhettem ilyen mélyre, hogy a titkárnőnk előtt fakadok ki, persze Spacey nagyon jó barátom is, de ez így akkor sem volt helyes. - Spacey! - sietek ki az irodámból az asztalához. - Tessék? - néz fel rám a székén ülve. - Ne haragudj kérlek az előbbi miatt. - ismét bocsánatot kérek. - Ugyan. Semmi baj. - mosolyodik el majd mielőtt még bármit mondhatnék, Kate jelenik meg a liftből kiszállva. Mint mindig, most is vidám, nem tud a tegnap történtekről.

- Ana, drágám. Szia. - ölel magához azonnal. - Szia, Kate. - köszöntöm én is. - Jaj Spacey, szia. - gyors puszit ad az említettnek aki nevetve viszonozza a gesztust. - El sem hiszed mennyire ki vagyok merülve. - sóhajt fel de az állítása kicsit sem látszik rajta. - Annyi dolgom van. Az esküvő, a baba, közben ott van a munkám is. Kész káosz az életem. De látni akartalak. Ezer éve nem találkoztunk. - ölel magához ismét. - Igen, nos elfoglaltak vagyunk mind a ketten. - értek vele egyet. - De ez így nem jó. Ezért arra gondoltam hogy mivel ma kell kiválasztanom az esküvői virágokat, elkísérhetnél. - dobja fel az ötletet. - Nem tudok most elmenni Kate. Ne haragudj, rengeteg dolgom van és Christian nem jött dolgozni sem. Egyedül vagyok a cég élén. - magyarázkodok. - Ugyan már. Pár órába a cég sem hal bele. Kérlek. - szinte már könyörög. - Jól van de csak pár óra. - adom meg végül magam. - Szuper. Akkor induljunk mert elkésünk. - maga után húz. Alig húsz perc elteltével már a virágosnál nézelődünk. - Figyelj csak Ana...- Kate halkan szólít meg, már is rosszat sejtek azzal kapcsolatban amit mondani készül. - Tudom hogy Christian és te most nem vagytok jóban...- kezd hozzá. - Finoman fogalmazol. Szakítottunk. - javítom ki ezzel félbe szakítva. - Oké, de nem ez a lényeg. - sóhajt fel drámaian. - Hallgatlak. - bólogatok ezzel átadva neki a lehetőséget hogy beszéljen. - Az esküvőm szeretném ha tökéletes lenne....és mivel te leszel az én tanúm, Christian pedig Elliot tanúja....kicsit félek. - vallja be őszintén. - Nem vagyok önző Ana...de ez...az én esküvőm lesz. - egyenesen a szemembe néz. - Tudom Kate és nincs mitől tartanod. Felnőtt emberek vagyunk. Azt hiszem pár órát kibírunk egymás társaságában, főleg mivel Christian és én is a legjobbat akarjuk neked és Elliotnak. - próbálom meggyőzni arról hogy nincs mitől félnie. - Rendben. Köszönöm. - mosolyodik el halványan de látom rajta hogy az aggodalma nem szűnt meg. - Mit szólsz a fehér rózsákhoz? - terelem a témát. - Hm....nem is tudom. Az annyira...szokványos. - tűnődik el. Látom hogy tetszik neki de abban is biztos vagyok hogy ennél feltűnőbbet akar. - Kálát akarok tulipánnal. - jelenti ki pár perccel később. Határozott és ebből tudom hogy végleges döntést hozott. - Sárga tulipánokat szeretnék és lila kálákat. Minden ezzel a két virággal legyen díszítve. És ha lehet az asztali díszek is. - az eladóhoz fordul aki máris jegyzetelni kezd. - Sárga és lila? - szólalok meg halkan. - Miért? Nem tetszik? - Kate elbizonytalanodva néz rám. - De, de tetszik. - felelem. - Nem Ana. Igazad van. Inkább a kálák legyenek fehérek. A tulipánok pedig sárgák. - kijavítja magát és az eladó is javítja a feljegyzéseit. Még egy félórás egyeztetés következik ezután ami idő alatt Kate felvázolja hogy milyen díszítést szeretne a helyszínre és pontosan hová akarja azokat.
- Nem fogod elmondani nekem igaz? - szólal meg hirtelen már az utcán sétálva. - Mit? - nevetek fel de a mosolyom azonnal lehervad amikor rá nézek. - Elliot elmondta? - kérdezem a terhességemre utalva. - Nem. De mi? Elliot tudja hogy terhes vagy? - azonnal kérdőre von és egyben mind a ketten össze is zavarodunk. - Igen de ha nem ő mondta akkor honnan tudod? - kérdezem kíváncsian. - Nem érdekes. - vonja meg a vállát. - De nekem fontos ugyanis Elliot az egyetlen akinek elmondtam. - idegesen lépkedek Kate mellett. - Hát ez az. Én vagyok a legjobb barátnőd és még sem nekem mondtad el. - sértetten beszél. - Kérlek Kate nem akarok veszekedni. - sóhajtok fel gondterhelten. - Én sem akarok veszekedni Ana. De már nem tudom ki is vagy. - fakad ki. Hangosabban beszél mint kellene. - Miről beszélsz? - ledöbbenve nézek rá. - Megértem hogy Christianra dühös vagy de ez még nem indok arra hogy a barátaidat ellökd magadtól. Régen sülve főve együtt voltunk, jóban és rosszban. Én most életem legszebb időszakát élem de nem oszthatom meg a legjobb barátnőmmel, veled mert te elmerültél az önsajnálatban. - megállás nélkül beszél és én egyre inkább érzem magam rossz embernek. - Hát tudod Kate, sajnálom hogy nem körülötted forog mindenki élete. - vágok vissza. - Oh hát persze...- gúnyosan felnevet. - Egyszerűbb kitartani az igazad mellett mint hogy inkább bevallanád hogy megváltoztál. Nincs baj Ana, csak akkor én is így állok a dolgokhoz. - mondja komolyan. - Önző vagy Kate. Kibaszottul önző. - idegesen vetem oda neki mire ő csak megtorpan és könnyes szemekkel néz rám. Nem szól semmit, csak sarkon fordul és elindul vissza felé engem faképnél hagyva. - Kate, nem úgy értettem. - kiabálok után. - Sajnálom. - mondom őszintén, tudom hogy túlzásokba estem. - Sajnálhatod is. Van mit. - fordul felém. - Egyébként Christian mondta hogy terhes vagy. - kiált még vissza majd tovább indul. Én azonban lesokkolódva nézek után. Amikor tudatosul bennem hogy mit mondott, sietve indulok utána. - Christian tudja? - futok Kate után ami így magassarkúban nehezen megy de sikerül. - Igen. - bólint. - De honnan? - kérdezem remegő hangon. - A kórházban ő van megadva értesítendőnek ha van veled valami, az orvos elfelejtett neked oda adni valami receptet de nem voltak meg az adataid így Christiant hívta. Akkor tudta meg hogy apa lesz. Szerinted ez így rendben van? Most komolyan Ana, szerinted Christian mit érez most? - szembe fordul velem és fogva tart a tekintetével. - És én? Ki törődik azzal amit én érzek? - fakadok ki ismét. - Mindenki Ana! Mindenki! - kiált rám Kate dühösen. - Csak te nem veszed észre. - elhalkul a hangja. - Beszélnem kell Christiannal. - túrok feszülten a hajamba. - Szerintem is. - bólogat egyetértően. - Otthon van. Miután megtudta hogy apa lesz de te titokban tartod, teljesen összetört. Azért nem ment ma dolgozni sem. - teszi hozzá. - Máris megkeresem. - határozom el magamban. - Köztünk nincs harag ugye? - szólok Katehez miközben leintek egy taxit. - Nincs. - csóválja a fejét majd beszállok a taxiba és Christian címét megadva el is hajunk. Alig tíz perc múlva már a közös házunk előtt szállok ki a járműből. Fizetek és csak a házat nézem, a közös otthont amibe ez a kicsi akit a szívem alatt hordok megszülethetne, amit Christian és én közös otthonnak terveztünk. A keserű szomorúság arra késztet hogy inkább verjem ki mindezt a fejemből. Újra uralma alá vesz a düh és szinte berontok a házba. - Christian. - kiáltom el magam az ajtón belépve. - Mr. Grey az irodájában van. - Taylor lép elém.

- Remek. - sietve indulok meg az említett helyiség felé. Amikor belépek Christiant pillantom meg. Háttal ül nekem és a hatalmas üveg falon bámul ki a semmibe. - Tudom hogy tudod. - szólalok meg. - De nem neked köszönhetően. - feleli halkan, megtörten. - Semmi közünk már egymáshoz. - mondom határozottan. Christian ezt hallva lassan megfordul és rám néz. - Az én gyerekem is. - suttogja. - Nem! - emelem meg a hangom. - Connor az apa? - keserűen teszi fel a kérdését. Elgondolkodok egy pillanatra hogy igennel felelek, de az már túlzás lenne részemről. - Nem. - csóválom a fejem. - Te vagy az apja. - mondom ki az igazságot. - Akarom őt Ana...és téged is. - könnyes tekintete égeti az enyémet. - Felejtsd el. - lobban bennem ismét a düh. - Soha nem engedem a közeledbe. Nincs rád szüksége és nekem sem. - minden haragomat kiadom magamból. - Kegyetlen vagy. - alig értem amit mond. - Nincs jogod megtiltani hogy lássam. - teszi hozzá. - De jogom van. Azok után amit velem tettél nem érdemled meg. - kiállok a döntésem mellett. - Nem tettem ellened semmit. - hirtelen áll fel és a szemembe néz ami ezúttal már dühtől csillog. - Csak te lovagolsz a múltban történteken Ana. És bolond vagy azt hiszed hogy emiatt lemondok a gyerekemről. - közli velem az érzéseit. - Semmi közöd nem lesz a gyerekemhez. - jelentem ki. - Csak magadra gondolsz? Szüksége lesz az apjára. Nem veheted el tőle és tőlem sem őt. - vág vissza. Minden szava fáj, szeretem őt, még mindig és most hogy látom mennyire ragaszkodik a kisbabánkhoz csak méginkább, de képtelen vagyok neki megbocsátani. - De igen. - suttogom. - Akkor azt hiszem jobb lesz ha felkészülsz Ana. - fenyegetően pillant rám. - Mire? - kérdezek vissza. - Nem adom fel harc nélkül. Nem hagyom hogy elszakíts tőle a nevetséges indokaiddal. Hibáztam a múltban amit elismerek, de ez akkor sem fair részedről. Szeretlek Ana az életemnél is jobban és éppen ezért nem hagyom hogy kizárj az életedből. Próbáltalak elfelejteni de nem megy és most hogy tudok a kicsiről, biztos lehetsz benne hogy még kitartóbb leszek. - bólogat a szavaira. - Hát akkor majd meglátjuk hogy ki győz. Te vagy én. - vetem oda neki majd választ sem várva sietve távozok. Mindent megnehezít majd az hogy az ő gyermekét várom de mindent elkövetek majd annak érdekében hogy Christiant kitépjem a szívemből, az életemből és a gyerekünk életéből is. A fájdalom amit érzek, csak arra késztet hogy így cselekdjek. Úgy érzem így helyes...