40. Rész: I give you all of me...

Zene: John Legend - All of Me

~ Anastasia Steele ~

Azt sem tudom, hogy hol áll a fejem. Kapkodok és mindent túl aggódok. Kate igyekszik nyugtatni, ahogyan Mia is. A ruhám, a hajam, minden tökéletes még is úgy érzem, hogy valami hiányzik. Az esküvőm napja van, az amire kislány korom óta vágytam, de leginkább azóta hogy megismertem Christiant és beleszerettem. Ennek kellene lennie életem legboldogabb napjának, bennem még is van egy kis keserűség hiszen az apám még csak egy hónapja halt meg....Fáj hogy most nem lehet itt és nem vezethet az oltárhoz, pedig mindig is arról álmodoztam hogy egy nap majd apa vezet életem szerelméhez. Sajnos a sors nem így akarta, így ma végül Elliot kísér majd a sorok között, hiszen ő a legjobb barátom. Rengetegen hemzsegnek már a kertünkben, amely vörös és fehér színekkel van feldíszítve. A szervezésben Kate és Mia volt a segítségemre. Talán ennek is köszönhető az hogy ma valóban minden csodálatos és tökéletes. - Ide figyelj Ana! - szól rám Mia. - Bocsánat - rázom meg a fejemet és az ablakról elvezetem a tekintetem. Kicsit elkalandoztam miközben a kertben gyülekező tömeget figyelem. - Mit is mondtál? - kérdezem kedvesen, azt tudom hogy valamit mondott csak az nem maradt meg bennem hogy miről is beszélt. - Azt, hogy ideje a fátylat is feltenni. - feleli mosolyogva. - Ó, igen. Kicsit késésben vagyok. - bólintok és hátat fordítok neki, majd a barna tincseimre helyezi a könnyed anyagot. - Csodálatos vagy. Ha meglát Christian, biztos vagyok benne, hogy eláll a lélegzete is. - szólal meg Kate is elismerően. - Semmi újat nem fog látni - nevetek fel. - Lehetséges, de hivatalosan is az övé leszel - mosolyog rám Mia. - Hát igen, soha nem gondoltam volna, hogy a bátyám valamikor is megnősül. De őszintén mondom, hogy örülök, amiért téged választott. - teszi hozzá elérzékenyülve. - Mia, mindjárt elsírom magam, kérlek. - ölelem meg. - Ma nem sír senki! - szól ránk Kate. - Indulnod kell, mindenki elfoglalta már a helyét. - figyelmeztet Mia. - Izgulok. - vallom be őszintén. - Christian vár az oltárnál, a többiekkel meg ne foglalkozz. - kacsint rám Kate és Miaval már el is hagyják a szobát hogy ők is elfoglalják a helyüket. Mélyen felsóhajtok és még egyszer a tükörben végig nézek magamon. Majd megfogom a vörös rózsákból készült virágcsokromat és elindulok kifelé a hátsó kert ajtó irányába, amely előtt Elliot már vár és ahogy meglát felém nyújtja a kezét. - Csinos vagy. - jegyzi meg halkan. - Köszönöm. - mosolygok rá miközben belé karolok. Kilépek az ajtón és a dallamok felcsendülnek. Elliot és én pedig elindulunk a sorok között. A tekintetem rátalál Christianéra és egyre hevesebben kezd verni a szívem ahogy közeledek felé. A kezeim remegnek és ezt Elliot is észreveszi így a karján pihenő kezemre simítja az övét megnyugtatásképpen. Rápillantok hálásan, aztán újra előre nézek az oltár irányába. Pár perc csupán míg a sorok között az oltárhoz érünk ahol Elliot átad Christiannak és a helyére áll, hiszen ő Christian tanúja, míg az enyém Kate. - Gyönyörű vagy. - suttogja Christian és a szemében látom az érzéseit, szerelmet és büszkeséget olvasok le az arcáról. Tudom hogy valóban szeret és azt is tudom hogy ez a nap számára is fontos. Elkezdődik a ceremónia. A csokromat átnyújtom Katenek amikor a gyűrűk felhúzására kerül a sor. Szinte fel sem fogom az atya szavait, a figyelmemet teljesen leköti Christian látványa. Annyira jól áll neki az öltöny, persze a munka ruhája is az de ez most más...ezúttal teljesem más. - Megcsókolhatod a feleséged. - közli az atya a ceremónia lezárásaként, Christian pedig megcsókol, édesen, lágyan, és mégis szenvedélyesen. - Mrs. Grey. - mosolyog ajkaimra. - Szeretlek. - mondom őszinte szerelemmel a hangomban. - Boldoggá teszel, szeretlek Ana. - ismét megcsókol de nem tart sokáig hiszen a vendégeink mindennek a szemtanúi. Christian összefonja ujjainkat és elindulunk a terem felé ahol az esküvői vacsorát tartjuk. Az estélyre felfogadott pincérek elkezdik feltálalni először az italokat majd a vacsorát is, amit szintén Kate és Mia segítségével együtt választottunk ki. Az este tökéletesen alakul és minden úgy történik ahogy elterveztük. Minden vendég jól szórakozik, táncolunk, eszünk és aki teheti természetesen iszik is, én az állapotom miatt csak narancslevet kortyolgatok. A pillanatok órákká válnak és gyorsan telnek, a mulatság pedig a végére ér hajnali fél kettőkor. A vendégek elmennek és csak Christian és én maradunk a kivilágított teremben. - Örökre az enyém vagy. - magához von és a még halkan szóló lágy dallamokra ringatni kezd. - Már semmi nem választhat el tőled. - suttogom miközben hozzá simulva táncolunk. - Nem vagyok egy érzelgős tipus...de amikor ma megláttalak ahogy jöttél felém az oltárhoz...- nagyot nyel és elhallgat, de tudom mit akar mondani. - Boldoggá teszel Ana. Mindent megtennék érted. Teljes szívemből szeretlek. - vallja be érzéseit amivel sikerül olyan hatást gyakorolnia rám, hogy a könnyeim csak úgy végig gördülnek az arcomon. 

- Én is szeretlek Christian. - húzom magamhoz és megcsókolom amit viszonoz majd a kezemet megfogja és maga után húz egyenesen az emeletre a hálószobánkba. A szobába lépve Christian megválik a zakójától és a cipőjétől is megszabadul. Elém áll, én pedig kibújok a magassarkú cipőmből. Ujjai ügyesen fogják meg a hajamban lévő hajtűket és lassan leemeli a fátylamat amit a fotelra dob. Ezt követően mögém lép, aztán a fűzőt kezdi el kibontani lassan, egészen addig, amíg a lábaim köré nem esik a nehéz ruha. Végigsimít az oldalamon, majd engem fordít magával szembe és csókol meg hevesen. Ezúttal az én ujjaim kezdenek el ügyeskedni és megszabadítani őt a ruháitól. Amint már csak egy bokszerben áll előttem, a combjaimnál fogva az ölébe kap és a hatalmas ágyon dönt végig. Hajába túrok miközben ő csókjaival kényezteti egész testemet és az apró bugyit lehúzza rólam, így már teljesen meztelenül fekszem alatta. Lenyúlok és letolom róla a már feleslegessé vált ruhadarabot. Megcirógatja az arcomat, miközben végig a szemeimbe néz. Puszit nyom a számra, a lábaimat a csípője köré fonom és lassan belém temetkezik. Ez most más, sokkal másabb. Az utóbbi időkben nem igazán volt időnk egymásra, hiszen rengeteg rossz dolog történt velünk mostanában, talán ezért is volt most annyira fenséges ez a kapcsolat. Lassan mozgott, szinte már kínzóan lassan, míg végig a számat csókolja és a testemet simogatja. Hiányzott már nagyon. Szorosan ölelem és a nevét sóhajtozom. A fülembe suttog csodás bókokat, a percek gyorsan telnek mégis élvezet minden pillanat, én pedig pillanatok alatt szétesem alatta. Mellém gördül és rám pillant. - Ígérd meg hogy mindig velem leszel. - szólalok meg halkan miközben szorosan hozzábújok. - Ígérem. - lágy csókot hint a számra miközben átölel és egyik kezét gyengéden a hasamra simítja amin már kissé látszik a terhességem hiszen már az ötödik hónapban járok. - És vigyázni fogok a családunkra. - apró puszikkal halmoz el és tudom hogy valóban így lesz. Tudom hogy Christian vigyázni fog rám és a gyermekünkre is. Boldog család leszünk és ez az ami megtölti a szívemet is boldogsággal...

The End...

39. Rész: Végakarat

Zene: Sam Smith - Too Good At Goodbyes

~ Anastasia Steele ~

A temetőben állva a tekintetem az összegyűlt tömegre telepedett. Képtelen voltam a koporsóra nézni mert tudtam hogy akkor valószínűleg ájultan dőlök el. Christian kezében pihen a kezem és ez most plusz erőt ad nekem. Felrémlenek az emlékek még anyám temetéséről  aki szintén itt nyugszik.  Emlékszem apa fájdalmas arcára amikor anyát örök nyugalomra helyeztük. Szerette őt haláláig és most őt temetjük. Remegni kezdek és nagyot nyelve kapok levegőért. - Rosszul vagy? - Christian suttogja aggódva. - Nem. - hazudom. - Ana. - simít végig a kezemen. - Kicsit. - javítom ki magam. - Ülj le. - ellent mondást nem tűrve vezet a szék sorokhoz ahol Elena is ül. Pont miatta nem akartam oda menni. - Megvisel a temetés? - Elena pillant rám megvetően. Ő persze még nem tudja hogy terhes vagyok így fogalma sem lehet arról hogy most éppen a szívem alatt növekvő pici élet miatt és a neki ártó stressz miatt vagyok rosszul. - Csak hányingerem van, ami téged látva nem lep meg. - szólok vissza neki. Undorodom attól hogy mellette kell ülnöm, gyűlölöm őt úgy ahogy még senkit ezen a földön. De nem pazarolok rá több időt. Christian a másik oldalamra ül és gyengéden megfogja a kezem. - Mindjárt vége drágám. - bíztat és igaza is van. A tiszteletes a ceremónia végére ér, apát pedig végleg nyugalomra helyezik. A könnyeim záporoznak amiket egy fehér zsebkendővel próbálok meggátolni sikertelenül. Aztán egy halk mégis angyali zene kíséretében az összegyűltek mind részvétet nyilvánítanak. Többségük csak nekem, Elena színjátékát mások sem hiszik el ahogy én sem. - Ana drágám, őszinte részvétünk. - Christian szülei jelennek meg előttünk. Grace majd Carrick is átölel és biztosítanak arról hogy a családjuk része vagyok és őket valóban érdekli mit érzek és szerették, tisztelték az apámat. Utánuk Spacey, Ethan, Mia, Elliot és Kate is részvétet nyilvánítanak. Ők a barátaim akik szintén a családot jelentik számomra és mint mindig most is mellettem állnak. Spacey bár a titkárnőmként kezdte nem is olyan régen, mostanra barátomnak nevezhetem. A többieket pedig mondhatni ezer éve ismerem és szeretem. - Gyere csak ide Ana. - hallom meg Elena hangját. - Mit akarsz? - kérdezem gyűlölettel a hangomban. - Az ügyvéd úr vár minket. - utal apa végrendeletére. - Jól van megyek. - bólintok de ő nem hagyja ennyiben. - Remélem a csőcseléket nem hozod magaddal. - utal a barátaimra. - És Christiannak sincs ott keresni valója. - teszi hozzá. Tudom mit akar. Hogy egyedül legyek és sebezhetőnek lásson. Szánalmas egy nő aki hamarosan nagyon nagyot fog csalódni. - Én Ana mellett maradok ha tetszik neked ha nem. - Christian néz farkasszemet Elenaval. - Ha jól tudom már nem vagytok kapcsolatban, nincs közöd hozzá. - Elena gúnyolódik. - A helyzet az hogy most több közöm van Anahoz mint valaha. - Christian sem hagyja annyiban a dolgot, míg én csak csendben figyelek. - Megtudhatom miről beszélsz? - Elena nyávogó hangja már az agyamra megy. - Újra együtt vagyunk, hamarosan gyermekünk születik és feleségül veszem. - Christian sorolja az érveit amik jól esnek bár az utolsó miszerint feleségül vesz engem is meglep. - Terhes vagy? - Elena döbbenten emeli a tekintetét rám majd a hasamra. - Igen. - bólintok. - Nem sikerült elszakítanod tőlem Christiant. - mosolygok rá elégedetten. Most hogy látom megtörni kicsit jobban érzem magam. Elveszítette Christiant már rég és most ezt már el kell fogadnia. Nem szólal meg azt hiszem nem is tud mit mondani ebben a helyzetben. Kocsiba száll és elindul. 

- Feleségül veszel? - fordulok Christianhoz mosolyogva. Valahogy ha ránézek minden életkedvem visszatér belém és hirtelen a világ sem olyan sötét hely számomra mint amilyen valójában. - Egyértelműen igen. - lágyan megcsókol majd kézen fog és besegít az autójába majd ő is beszáll. - Az ügyvédnél kérlek ne csatázz Elenaval. A babért és értem, tedd meg kérlek hogy nem foglalkozol vele. - kér lágy hangon. - Rendben. - egyezek bele őszintén. Alig fél órával később ismét Elena mellett ülök most már az ügyvéd irodájában aki velünk szemben foglal helyet a kezében egy borítékkal, míg Christian mellettem áll és egyik keze a vállamon pihen. - Nos, azt hiszem nem lesz nehéz közölnöm Mr. Steele végrendeletét - jegyzi meg az ügyvéd. - Ezt hogy érti? - Elena kérdez vissza. - Mr. Steele a halálakor nem birtokolt semmit. Így nem volt miről rendelkeznie. Egyikük sem örököl, hiszen nincs mit. - közli az ügyvéd és látom Elenat ahogy elsápad. - De hiszen gazdag volt. - idegesen pattan fel és magából kikelve üvölt. - Nézze asszonyom, Mr. Steele amikor megtudta hogy beteg mindent a lánya nevére iratott. Egyszerű ajándékozási szerződéssel ami jogerős. - az ügyvéd erősíti meg a szavait. - Te szemét kis cafka. - ezúttal rám néz Elena még mindig idegesen. - Pontosan olyan vagy mint az anyád. - mondja sértésnek szánva. - És én ennek nagyon örülök. - állok fel teljesen nyugodtan. - Azt hiszem mindenki megkapta amit akart és amit érdemelt. Köszönjük ügyvédúr. - mondom kedvesen az említettnek majd Christianhoz bújva indulok meg ki az irodából. - Tönkre teszlek, még hallani fogsz rólam. - kiabál Elena utánam kétségbe esetten fenyegetve. - Te már sosem érsz fel addig hogy ártani tudj nekem. - szólok vissza neki finoman és tudja miről beszélek, hiszen tisztában van vele hogy számára a gazdagok fényűző élete véget ért. Ő már egy senki...számomra is....

38. Rész: Go In Peace

Zene: Westlife - I'll See You Again

Egy héttel később...

~ Anastasia Steele ~

- Christian! - a sötétben botorkálok a konyhában, csak a kintről beszűrődő éjjeli városi fény ad egy kis fényt. De nem bánom, így legalább nem látszik a meggyötört arcom. Napok óta csak sírok és sírok. Amióta apa meghalt, ki sem mozdultam itthonról. Azt hiszem Christian ismét bizonyította hogy tengernyi türelme van, velem szemben biztosan. Igazi élő halottnak érzem magam, utoljára akkor éreztem magam így amikor Oliver miatt elveszítettem a kisbabámat. - Itt vagyok. - hallom meg végül Christian hangját ami most csak halkan cseng. Éjjel három óra, rajtunk kívül mindenki alszik a még a személyzet is. Christian a konyha pultnál ül az egyik magas széken így könnyedén a közelébe léphetek. - Ne haragudj. - borulok a vállára. - Nincs miért bocsánatt kérned. - suttogja miközben végig simít a hajamon. - A napokban....nem voltam túl...jól. - hebegem hiszen bűntudatom van amiért Christiant egyedül hagytam, ő szervezte meg egy maga az én apám temetését amit nekem kellett volna mind e mellett pedig a céget is egymaga vezette. - Most sem vagy jól és ez így van rendben. Meghalt az édesapád. Ez mindannyiunknak nagy csapás, de leginkább neked. Ana én itt vagyok, melletted vagyok. Mindenben számíthatsz rám. - mondja komolyan. - Tudom. - sóhajtok fel. - Ma lesz apa temetése. - szólalok meg ismét. - Ugye eljössz velem? - kérdezem bár tudom a válaszát. - Persze hogy elmegyek. - bólint. - Szeretlek Christian. Te vagy az életem. Csak te maradtál nekem. - borulok ismét a vállára. - És a kisbabánk. - teszi hozzá suttogva. - Igen. - felelem határozottan. - Mi....mi már összetartozunk. Mi hárman. - beszélek tovább. - Mi hárman. - ismétli miközben egyik kezét a hasamra simítja gyengéden. - Csak az dühít hogy nem tudtam kitiltatni Elenat a temetésről. - jegyzi meg mérgesen. - Ő volt apám felesége. Tudom hogy ott lesz. Büszkén feszít majd a koporsó mellett, abban a hitben hogy megnyerte a főnyereményt. - mondom undorodva az egésztől. - Hogy érted ezt? - érdeklődik Christian. - Elena nem szerette apát, neki te kellesz még mindig és ezt apa tudta. Elena csak a pénzért volt vele, és a törvény szerint apa minden vagyona Elenat illeti. - vonom meg a vállam. - Sajnálom édesem. Ez ellen nem tudunk tenni. A törvény az törvény. - Christian szomorúan néz a szemembe. - Nem érdekel a pénz Christian. De azt tudnod kell hogy Elena holnap megtudja az igazságot ami neki úgy fog fájni mintha a nem létező szívét tépnék ki. - gúnyos mosolyra húzom a szám. Apám elvesztése még mindig földbetipor engem, de a tény hogy Elena nem kapja meg amit akar kissé meg is nyugtat. - Nem értelek Ana. - Christian rázza a fejét. - Apa mindent a nevemre íratott. Vagyis amikor meghalt nem volt semmi a nevén. Elena semmit nem kap. Nem vár rá a hatalmas vagyon, csak a szegénység és kérlek Christian ne ítélj el ezért de első sorból akarom végig nézni ahogy az a nő megsemmisül. Teszek róla hogy olyan mélyre kerüljön ahonnan már nem tud vissza mászni. Lehetetlenné teszem az életét, minden egyes percet. Azt akarom hogy szenvedjen úgy ahogy apa szenvedett mellette és miatta. - mondom bosszú szomjasan.

- Ana, engedd el a múltat. - Christian próbál megnyugtatni. - Nem! Bosszút állok rajta mindenért amit tett. Megfizet mindenért. - szorítom ökölbe a kezem. - Aztán ha végig néztem a bukását, nyugodtan élhetek. - mondom végül. - Butaságokat beszélsz Ana. Terhes vagy és csak a bosszún töröd a fejed ami téged is felemészt. A stressz nem tesz jót a babának és neked sem. Kérlek gondold ezt végig. Komolyan ér neked ennyi kockázatot az hogy Elenat lásd elbukni? - kérdezi halkan. - Én...- elakad a szavam ahogy belegondolok abba amit Christian mondott. - Egy gyereket már elveszítettünk. Nem akarom ugyan azt átélni ezúttal Elena miatt. - mondja komolyan. - Én sem akarom. - sóhajtok fel. - Gyere, menjünk aludni. Pár óra pihenés még ránk fér. - kézen fog és a hálóba vezet ahol végül összebújva alszunk vissza. - Ana. - Christian hangjára ébredek és ahogy az órára pillantok az délelőtt tíz órát mutat. - Készülődnünk kell. - utal a temetésre és én azonnal fel is ülök. - Megyek lezuhanyzom. - jelentem be majd megyek is a fürdőbe ahol egy gyors zuhany után a fekete ruhámat öltöm magamra amit már előre kikészítettem tegnap este. A hajamat feltűzöm, sminket viszont ma nem fogok viselni, úgy is csak szét folyna az arcomon. - Kész vagyok. - állok Christian elé aki már szintén készen áll, fekete öltönyében ül az ágyunkon. - Menjünk szívem. - ölel át majd a kocsihoz sietünk és indulunk is a temetésre. A temető alig tíz percre van autóval így hamar oda érünk ahol már gyülekezik a tömeg. - Sokan eljöttek. - jegyzem meg. - Sokan szerették az apádat. - feleli Christian miközben kisegít az autóból, majd megpillantom Elenat aki egy zsebkendőt szorongat a kezében mintha sírna. - Ezt a színjátékot. - szólalok meg hangosan. - Ana. - Christian gyengéden megragad és maga felé fordít. - Azért vagyunk itt hogy méltó búcsút vegyünk az apádtól. Az ő tiszteletére vagyunk itt, nem azért hogy Elena nevetséges színjátékával foglalkozzunk. Te csak koncentrálj arra hogy éppen az apádat temetjük. - mondja komolyan. Kicsit nyers és lényegretörően beszél mégis igazat adok neki. Elena most nem számít csak is apa...

37. Rész: Praying

Zene: Kesha - Praying

~ Anastasia Steele ~

A kórház folyosóján sétálgatok. Apa már negyed órája bent van és én egyre idegesebb vagyok ahogy telnek a percek. Még mindig képtelen vagyok felfogni hogy talán előbb veszítem el őt mint kellene. Az élet kegyetlen tud lenni, a sors egyszerűen kifürkészhetetlen. Sosem tudhatja az ember hogy mikor omlik össze az élete. Csak arra tudok gondolni hogy ez az én hibám és istenem annyi mindent kellett volna még átélnünk együtt apával...Vajon tudja hogy szeretem? Teszem fel magamnak a kérdést, mérhetetlen önváddal a szívemben. Nem mondtam elégszer hogy szeretem, hogy mennyire hálás vagyok neki amiért felnevelt. Ő az egész életét rám építette, míg én éveket éltem tőle távol és elszakítottam magam tőle. Felnőtt nőként, önálló életre vágytam egész életemben...és most hogy esély van arra hogy apa meghal...csak egyet akarok...mégpedig gyerek lenni. Vissza akarok menni a gyerekkoromba amikor még mindent együtt csináltunk, amikor nem kellett félnem semmitől mert tudtam hogy ő ott van mellettem. Szükségem van rá... Levegő után kapkodok, pánik fut végig egész testemen és csak sírni tudok. Az ablakon bámulok ki a nagyvárosra amit innen tökéletesen belátni. Hatalmas ez a világ és én elveszettebb nem is lehetnék most ebben a pillanatban. Egyik kezem a hasamra simítom és a bennem fejlődő kis életre gondolok...talán sosem ismeri majd a nagyapját. Ez a gondolat csak még inkább kétségbeejt. - Ana! - hallom meg a nevem egy ismerős, megnyugtató mély hang szólít a távolból. Oldalra fordulok, a folyosó végén Christian áll. Alig több mint tíz méter lehet közöttünk de én még ezt a távolságot is túl soknak érzem ebben a pillanatban. - Christian. - zokogok fel miközben ő sietősen közelít felém. De nem bírom megvárni míg közelebb ér. Futni kezdek felé míg végül teljesen szétesve a karjaiba vetem magam. Csak sírok és sírok míg ő szeretettel ölel magához. - Mond el mi a baj? - kéri halk hangon. - Apa...rákos. - elcsuklik a hangom. Gyűlölöm kimondani az igazságot. - Minden rendben lesz. Megkeressük a legjobb orvosokat neki. Igérem. - próbál megnyugtatni, de érzem a hangján hogy ő is aggódik apámért. Christian nem olyan rossz ember mint amilyennek látni akartam őt, talán ezért is szeretem ennyire. - Szükségem van rád Christian. - kétségbeesetten ölelem még mindig. - Melletted leszek. - végig simít a hajamon majd egy lágy csókot lehel a homlokomra. - Szeretlek. - sóhajtok fel. - Én is szeretlek. - halványan elmosolyodik. - Melletted akarom leélni az életem. Együtt akarom felnevelni veled a gyermekünket. Christian én...nem tudok...nélküled élni. - egyre inkább érzem hogy elnyel a bánat. Ezer felé szakad a szívem. Aggódok apa miatt miközben a Christianal való kapcsolaomért is küzdök. Nem adom fel, egyiket sem. - Csss! Ana, ezt ráérünk megbeszélni. Most koncentráljunk apádra. - ismét átölel és én megnyugszom. - Velem maradsz? - kérdezem remegő hangon. - Örökké! - suttogja a választ ami egyértelmű célzás arra hogy ő is azt akarja amit én. Osztozni a közös életünkön. - Ana, kicsim. - apa jelenik meg majd fáradt mosolyra húzza száját amint megpillantja mellettem Christiant. - Köszönöm hogy itt vagy fiam. - nyújtja kezét Christian felé. - Nincs mit Ray. - Christian tisztelettel fogadja a kézfogást. - Mit mondott az orvos? - faggatom apámat azonnal. - Szívem valamit nem mondtam el. - sóhajt fel apa bűnbánóan. - Mit? - türelmetlenkedve várom a választát. - Azért jöttem ma ide mert még ma megműtenek. - vallja be és én azonnal összeomlok. - De...apa. - keresem a szavakat. - Kapok egy szobát, két óra múlva pedig betolnak a műtőbe. Aztán már csak istenen múlik hogy mi lesz a sorsom. - félelem fut át az arcán így inkább úgy döntök most nem vonom kérdőre amiért nem mondta korábban hogy ma már meg is műtik. - Itt maradok veled. - jelentem ki. - Nem, Ana. Christian haza visz és pihensz. A te állapotodban már ez is túl sok volt neked. - apa ellenkezik azonnal. - Itt akarok lenni veled. - csóválom a fejem. Fáradt vagyok ugyan de ez most mellékes. Apa mellett akarok lenni végig. Hogy tudja, nincs egyedül. - Christian kérlek vidd haza és vigyázz rá. - ezúttal apa az említett felé fordul. - Úgy lesz Ray. - bólint Christian. - Mondom nem megyek haza. - kelek ki magamból ami túlzás de ideges vagyok és ezen nem segít az sem hogy magára kell hagynom apát. - Ana kérlek. Ne kelljen érted is aggódnom. - apa szomorúan néz rám és én rögtön rájövök hogy igaza van. Nem lehetek önző. Ha neki az kell a nyugalomhoz hogy engem biztonságban tudjon akkor meg kell adnom neki ezt. - Rendben. Haza megyek. - egyezek bele végül. - Köszönöm szívem. - apa átölel. - Szeretlek. Ezt sose felejtsd el. - máris búcsúzkodik. - Találkozunk még apa. - elcsuklik a hangom ahogy újabb könnycseppek gördülnek végig az arcomon. - Szeretlek Ana. - ismétli meg. - Én is szeretlek apa. - mondom miközben az ölelésébe olvadok. - Vigyázz rá Christian. Ő az egyetlen kincs az életemben. - apa ezúttal Christianhoz beszél, rám utalva. - Biztos lehetsz benne Ray, hogy az életemnél is jobban vigyázok majd rá. - Christian őszintén beszél. - Biztos vagyok benne és tudom hogy a legjobb kezekben hagyom. Te vagy számára az a férfi aki mellett szívesen hagyom a lányom. - apa Christianhoz intézi szavait és tudom hogy búcsúnak szánja és egy fajta megbocsátsnak is. Még egyszer megölel majd elsétál..- Menjünk haza. - Christian átölel és a kijárat felé vezet. - Fáradt vagyok. - jegyzem meg még mindig a könnyeimet törölgetve. - Otthon lepihensz. Rendben? - kérdezi kedvesen amire csak egy bólintással felelek.

Alig fél órával később pedig már a nappalinkban ülök a kanapén. A közös házunkban amit még együtt választottunk. - Kérsz egy teát vagy bármit? - kérdezi Christian aggódva. - Nem, köszönöm. - felelem. - Csak ülj le mellém és ölelj át. - megpaskolom magam mellett a helyet és ő máris leül mellém. - Szeretlek Ana. - átölel még én a fejemet a mellkasára hajtom. - Én is szeretlek. - lehunyom a szemem és próbálok megnyugodni. - Ugye rendben lesz? - utalok apára. - Remélem igen. - feleli halkan. - Nem bírom ki ha elveszítem. - jelentem ki határozottan. - De igen. Ki fogod bírni ha esetleg még is úgy alakul. Nem magad miatt és nem is miattam hanem a lányunk miatt. Tovább éled majd az életed. Úgy ahogy azt apád is szeretné. - halkan beszél szinte suttogva. - Apa azt akarja hogy boldog legyek. - sóhajtok fel. - Az is leszel. Idővel. - a hajamat cirógatja és ezzel teljesen elllazít. Érzem hogy a fáradtság átveszi felettem az irányítást és álomba merülök. Talán percek, de az is lehet hogy órák telnek el míg fel nem riadok a telefonom csörgésére. - Igen, tessék? - álmosan szólok bele miközben Christianra nézek aki még mindig mellettem ül. Az órára pillantok este hét órát mutat, vagyis több órán át aludtam. - Miss Steele? - egy hivatalos hang szólal meg. - Igen. - felelem. - Sajnálattal közlöm de az édesapja műtétje során komplikációk merültek fel. Nem tudtunk már segíteni rajta. - közlik és én összeomlok. - Ez...mit jelent? - képtelen vagyok felfogni amit hallok de a könnyeim már utat törnek maguknak. - Az édesapja elhunyt. - kapom meg a választ. - Nem!!! Nem!!! - üvöltök már magamból kikelve. - Az nem lehet. - zokogok míg végül Christian veszi át tölem a telefont és tovább beszél az orvossal. Percek telnek el mikor bontja a vonalat. - Be kell mennünk a kórházba. Elintézni a papirokat meg ilyesmi. - Christian lágy hangon szól hozzám. - Nem halt meg. - a szemeibe nézve hitegetem magam. - Sajnálom Ana. - már Christian szemei is könnyektől csillognak. - Nem! - zokogva vetem magam a karjaiba, megnyugvást keresve, de nem megy. Az apám halott...

36. Rész: Máshogy látom a világot

Zene: Calum Scott - You are the reason

~ Anastasia Steele ~

A percek óráknak tűnnek míg apával várakozunk. A folyosón ülünk arra várva hogy őt szólítják. A kezét kétségbeesetten szorongatom, nem akarom elengedi ahogy őt sem. Nem halhat meg, csak arra tudok gondolni hogy túl kell élnie. - Kérlek szívem, ne idegeskedj. A te állapotodban nem tesz jót. - suttog halkan. - Nem kérheted hogy ne idegeskedjek. Aggódok érted. - felelem halkan, sírástól remegő hangon. - Tudom, de ha eljött az időm akkor nincs mit tenni. - mondja reményvesztetten. Azt hiszem ő maga sem hisz abban hogy még valaha egészséges lesz. Ez egy komoly betegség, mondhatni a gyógyulásának esélye egyenlő a nullával. - Meg fogsz gyógyulni. - próbálom tartani benne a lelket. - Ahhoz csoda kellene. - sóhajt fel. - Nem adhatod fel apa, így ilyen könnyen nem. - ellenkezek azonnal. - Nem adtam fel Ana, azért ülök itt. De nem vagyok naív, nem hitegetem magam. Csak azt sajnálom hogy ha meghalok te egyedül maradsz. - mondja komolyan. - De nem halsz meg. - jelentem ki ellenvetést nem tűrve. - Christian jó ember. Ha melletted lenne akkor nyugodtan távoznék a másvilágra. - jegyzi meg. - Hagyjuk most Christiant. - legyintek, nem akarok most erről beszélni. - De mi történt köztetek? Nem szereted? - csak azért is belemerül a témába és én most túlságosan sajnálom őt ahhoz hogy ellenkezzek. - De szeretem. - bólintok. - Akkor? - sürget, kíváncsian. - Ez bonyolult apa. Sajnos Christian nem olyan mint amilyennek hittem. A múltban olyat tette amit nem tudok neki megbocsátani. - vonom meg a vállam. Nem akarom konkrétan elmondani miről is beszélek hiszen apa szíve akkor meghasadna. - Azt hiszem tudom miről van szó. - sóhajt fel de én csak a fejem csóválom. - Biztos hogy nem tudod. - vitatom le. - A viszonyáról anyáddal már régóta tudtam...- suttogja, mire én csak megdermedve nézek a szemeibe. A szívem kihagy egy ütemet és képtelen vagyok felfogni hogy mit is mondott az imént. - Te...te...tudod? - döbbenten ülök mellette. - Amikor feleségül vettem Elenat, megtaláltam a mappákat amikben képek és adatok voltak anyádról és Christianról...- kezd mesélni. - Azokat adta át végül nekem. - vágok közbe, de apa tovább beszél. - Amikor elolvastam amiket a nyomozó összegyűjtött és láttam a képeket dühös lettem és azt hiszem kicsit össze is törtem, aztán visszagondoltam arra az időszakra. Édesanyáddal a vége felé már nem volt az igazi a házzaságunk, nem volt boldog és ez fájt a legjobban. Tudtam hogy viszonya van valakivel, mert utána szinte kivirult és többet is mosolygott. De képtelen voltam elhagyni, mert szerettem, annyira szerettem hogy inkább tudomást sem vettem arról hogy van valaki az életében. Csak azt akartam hogy boldog legyen. Sosem gondoltam volna hogy pont Christian a másik férfi amíg meg nem láttam a képeket. Anyád szerelmes volt belé. - szemei elhomályosodnak a megjelenő könnyekktől. - És Christian is szerette őt. - teszi hozzá. - De édesanyád nekem adta a legszebb ajándékot az életben....Téged. - mosolyodik el. - Apa...- zokogok fel és magamhoz ölelem. - Most már érted miért hagytam el Christiant. - mondom zaklatottan. - Nem kicsim. Nem értem. - csóválja a fejét. - Viszonya volt anyával, őt szerette. - ismét elszorul a torkom, sírás folytogat. - Ana! Ugyan azt a boldogságot láttam rajtad amikor együtt voltál vele mint édesanyádon annak idején. - mondja kedvesen, nem tűnik dühösnek. - Christian pedig anyámat látja bennem. - jegyzem meg. - Ez nem igaz. - ellenkezik azonnal amivel meglep. - Láttam milyen fejlődésen ment keresztül amióta megismert téged. Tudom hogy szeret téged, tudom hogy ő az az ember aki mellett biztonságban tudhatlak és aki mellett biztos vagyok hogy boldog életed lesz. - tovább beszél és én egyre inkább ledöbbenek mindazon amit mond. - Hogy tudtál neki ilyen könnyen megbocsátani? - kérdezem őszinte kíváncsiságal. - Nem volt mit megbocsátanom, Ana. Boldoggá tette édesanyádat és téged is. Azt hiszem ez nem bűn. - von vállat. - De apa ezt nem mondhatod komolyan. - hitetlenkedve nézek rá. - Sok év van mögöttem és rengeteg élettapasztalat. Máshogy látom a világot és az embereket mint te. Fiatal vagy még és heves. Én viszont egy vén öregember akit már semmi sem tud meglepni és semmit nem tudok tragédiaként megélni, főleg nem olyan dolgokat amik a múltban történtek. Szerettem édesanyádat ezen semmi nem változtat, ezt már nem veheti el tőlem senki. - mosolyodik el ismét. - Te vagy a legjobb ember apa ezen a földön. Túl jószíved van. - nem értek egyet vele, de elfogadom amit mond. - Idővel te is rájössz majd hogy felesleges úgy élni ahogy mások elvárják. Egy életed van, egy esélyed van boldognak lenni. Gondolj bele egy pillanatra hogy milyen életed lenne Christian mellett....aztán szánj egy pillanatot egy olyan jövő elképzelésére amiben ő nem szerepel. - finoman megszorítja a kezem. Én teszem amit mond és levegő után kapok. Elképzelem milyen lenne ha soha többé nem látnám Christiant. 

- Apa...- ismét ráemelem a tekintetem. - Látod? - mosolyogva simít végig az arcomon. - Te döntesz Ana, de ha rám hallgatsz a boldog életet választod Christian mellett. - jegyzi meg majd folytatja. - Én áldásom adom rátok. Ez ne tartson vissza, én nem érzem úgy hogy elárulsz...sőt...boldog lennék. Az unokám is családban nőne fel. Nyugodtabb lennék abban a tudatban hogy a halálom után sem leszel magányos. Christian jó ember, én kedvelem. - mondja ki végül és tudom hogy őszinte velem. - Komolyan beszélsz? - kérdezem döbbenten. - A legkomolyabban. - bólint ás tudom hogy tényleg így érez. - Szóval szereted? - vigyorodik el, féradt vidámság csillog a szemeiben. - Igen. - vallom be őszintén. - Akkor ideje beszélned vele. - bíztat. - Nem hagylak itt. Most te vagy a legfontosabb. - tiltakozok azonnal. - Ne aggódj, megleszek egyedül is. - elengedi a kezem. - Nem! Veled maradok. - nem engedek az akaratának, képtelen lennék most őt itt hagyni. - És különben is, Elena még keresztbe tehet. - teszem hozzá már halkabban. - Elena már nem árthat nektek. - jelenti ki, amivel újabb meglepetést okoz számomra. - Christian nem törődik már vele, Elena pedig nem tud ártani neked. - ismétli meg önmagát. - Ezt hogy érted? - értetlenkedek. - Elena azért jött hozzám hogy legyen pénze, elszegényedett és persze hogy közelebb kerüljön hozzátok. Már ezt is megtudtam, bár ő nem is sejti hogy tisztában vagyok mindezzel. - nevet fel. - De tettem róla hogy ha meghalok se legyen esélye ellenetek. - ismét megfogja a kezem. - Nekem már semmim sincs. - suttogja. - Nem értelek apa. - felvonom a szemöldököm és úgy várom a válaszát. - Amikor megtudtam hogy beteg vagyok, mindent amim volt rád irattam. Ha meghalok Elena nem örököl semmit, ugyanis már nekem sincs semmim. Minden pénzem, ingatlanok, befektetések egyszóval mindenem a te neveden van. - mondja komoly hangon. - Apa...- elhűlve nézek rá. Sosem érdekeltek az anyagi javak, ezúttal sem. - Tudod hogy nem kell a pénzed. Én nem vagyok anyagias. - jelentem ki miközben szeretettel nézek rá. - Tudom, kicsim. Önálló, független erős nő vagy. Nélkülem is boldogulnál, de te vagy az egyetlen akit a legjobban szeretek ezen a világon. Azt akartam hogy mindenem a tied legyen. Elena pedig nem érdemel semmit. - határozottan beszél. - Szeretlek apa. - ölelem magamhoz. - Én is szeretlek kislányom és büszke vagyok rád. - viszonozza az ölelésem majd a pillanatot megszakítja az orvos hangja aki apámat szólítja. Én sajnos nem mehetek be a vizsgálatra így nehezen de a helyemen maradok. - Itt várlak apa. - szólok az említett után aki csak rámkacsint majd eltűnik a vizsgáló ajtaja mögött. Szinte azonnal összeomlok és zokogás tör rám. Apa még ilyen betegen is csak velem törődik és gondoskodik rólam, ő az őrangyalom és képtelen vagyok elfogadni a tényt hogy talán meg fog halni. Reménytelenül, elkeseredetten, remegő kezekkel veszem elő a mobilom, ahol kikeresem az egyetlen olyan embernek a számát aki most is képes lenne megvígasztalni. - Ana? - egy ismerős mély hang szól a telefonba. - Christian...- zokogok fel. - Mi a baj? - kérdezi aggódva. - A...kórházban vagyok...én...- nem tudok beszélni, a sírás elfolytja a a hangom. - Ana...mi történt? - Christian egyre idegesebb. - Apa beteg. - bököm ki végül. - Ide...ide tudnál jönni? - kérdezem megtörten. - Azonnal indulok. - hallom a hangját majd bontja a vonalat. Tudom hogy azonnal ide siet...hozzám, mert szeret...

35. Rész: Nem veszíthetem el

Zene: James Arthur - Hurts

Egy hónappal később...

~ Anastasia Steele ~

A tükör előtt állok és a már kissé növekvő pocakomat figyelem. Meztelenségem ezúttal nem hoz zavarba. Magam vagyok, az igazság az hogy kissé magányos is így élni. Egyedül élem át ezeket a csodálatos pillanatokat. Christian elkísér ugyan minden vizsgálatra de az nem olyan mintha itt lenne velem minden pillanatban. Amikor megmozdul a kislányunk...igen kislány lesz. Ezt is tegnap tudtuk meg az orvostól. Olyan boldog voltam hogy Christian nyakába ugrottam, aki ugyan meglepődött de viszonozta. Persze amint észhez tértem elhúzódtam. De abban a pillanatban szánalmasnak éreztem magam ahogy most is. Egy családként kellene élnünk, együtt kellene várnunk a babánkat, boldogan. De nem, mert én makacsul ragaszkodok a haragomhoz amit Christian iránt érzek. És persze tudom hogy apámmal szemben sem lenne tisztességes. Istenem, annyira dühös vagyok. Néhány kósza könnycsepp gördül végig az arcomon. Hónapok óta küzd a szívem Christianért de az agyam nem enged neki...így mostanra úgy érzem mintha kőből lenne a szívem...de nem. Ez nem igaz. Nagyon is érzek és ez a baj...fájdalmat érzek minden Christian nélkül töltött pillanatban. Olyan csodálatos ahogy gondoskodik rólam azok után is hogy határozottan elutasítottam minden közeledését. Mostanra már nem is próbálkozik, csak a baba érdekli aminek persze örülök de hiányzik....a mosolya, a csókja és az ölelése...igen, az ölelése hiányzik a legjobban. A karjaiban akarok feküdni és hinni hogy az élet számunkra is tartogat egy kis boldogságot. De nem, nem. Nem! Nem tehetem. Apa becsülete is a tét. - Legalább neked itt lesz apukád mindig. - simítok végig a hasamon a kislányomhoz beszélve. Bár magamban hozzá teszem azt is hogy én is őt akarom a kislányom apukáját, Christiant. - Verd már ki a fejedből. - nézek a saját szemembe a tükörben. - Felejtsd el. - győzködöm magam és sikeresen lebeszelem magam ismét arról hogy Christianhoz rohanjak. Lassú mozdulatokkal öltözök fel majd kisétálva a fürdőből a csengő hangját hallom meg. Biztos vagyok benne hogy Kate jött. Ma együtt megyünk vizsgálatra.

Ő már előrébb tart a terhességében mint én, neki már csak 2-3 hét van a szülésig. Már nagyon várja és én is. - Ana! - gondolataimból Kate hangja zökkent ki. - Itt vagyok. - mosolyogva nézek le a földszintre. - Indulhatunk? - kérdezi vidáman. - Igen. Christian ma nem ér rá fontos üzleti tárgyaláson kell részt vennie. Mind ketten nem tudtunk elszabadulni. Ma kettesben megyünk. - sétálok le a lépcsőn. - Semmi gond. Csajos nap lesz. - karol belém amikor leérek. - Azért nem egészen. - nevetek fel, arra utalva hogy Kate szíve alatt egy kisfiút hord. - A kisfiam leglább már most megtanulja milyenek a nők. - nevetve indulunk meg és alig fél órával később már a kórház előtt szállunk ki az autóból. - Az ott nem édesapád autója? - mutat Kate előre. - De igen. - alaposan szemügyre veszem az autót de a rendszám alapján valóban az apámé. - Mit kereshet itt? - teszem fel a kérdést. - Tudja már hogy babát vársz? - kérdezi Kate. - Nem. Még nem. - csóválom a fejem. - Nem sokat találkoztunk mostanában. Próbálom Elenat kerülni amennyire csak lehet. - sóhajtok fel. - Megértem Ana. De nem akarod megkeresni apukádat. Az emberek nem járnak csak úgy kórházba. - jegyzi meg halkan. - Muszáj neked mindig a frászt hozni rám? - kérdezek vissza. - Eszemben sem volt, csak azt hittem kíváncsi vagy. - feleli kedvesen. - Az vagyok. Meg is keresem. Később találkozunk, rendben? - sietve indulok a bejárat felé. - Persze. De a vizsgálatot el ne felejtsd. - szól utánam, én intek neki jelezve hogy nem felejtem el majd sietős léptekkel megyek be a kórházba. Először a sürgősségin keresem apámat, abban a hitben hogy talán balesete volt, de ott nem találom. Az információhoz megyek végül ahol segítőkészek a nővérek és közlik velem hogy Mr. Steele vagyis az apám az onkológia osztályon van. - Micsoda? - szinte felkiáltok. - De oda csak....daganatos betegek járnak. Nem? - vékony hangon teszem fel a kérdést, nem sok tartja hogy elbőgjem magam. - Mi nem adhatunk felvilágosítást Ms. Steele. - feleli a nővére. - Köszönöm. - sietve rohanok végig a folyosón keresem a megfelelő részét az épületnek ahol ezt az osztályt találom. Végül a második emelet E. szárnyán megpillantom apámat a folyosón ülni. - Apa! - kiabálok amit észre is vesz. Az arca sápadt de még így is látom rajta a meglepettséget. - Ana! Mit keresel te itt? - kérdezi amikor közelebb érek hozzá. - Ezt én is kérdezhetném tőled. - kerülöm ki a válaszadást. - Beteg vagy? - faggatom. - Igen. - feleli egyszerűen. Fáradt tekintete a falra mered. - De mi a bajod? - kérdezem már könnyes szemekkel majd megpillntom mellette a böröndjét. - Befekszel a kórházba? - tovább faggatom. Nem tudom elképzelni sem hogy mire gondoljak ezekben a percekben. - Nyugodj meg kislányom. - csitít. - Megműtenek. - mondja halkan. - Beszélj már. - erőszakoskodok. - Agydaganatom van. - mondja ki végül amitől a legjobban féltem. - Nem. Apa nem. - zokogok fel keservesen. - Nyugodj meg. - próbál vígasztalni de hiába. - Mióta tudod? - kérdezem remegő hangon. - Egy ideje. - vonja meg a vállát. - Mennyi esélyed van? - utalok arra hogy mennyi az esélye túlélni ezt a betegséget. - Nem sok, drágám. De nem adtam fel, ezért vállaltam a műtétet. - mondja elkeseredve, látom rajta hogy ő már feladta. Most látom csak rajta hogy mennyire lefogyott és gyenge. Bűntudat kerít hatalmába amiért nem voltam mellette. - Bocsáss meg hogy nem kerestelek mostanában. Annyira sajnálom apa. - a nyakába borulok és úgy ölelem őt mintha sose akarnám elengedni, de ez így is van. Nekem már csak ő van és a kisbabám. - Itt maradok veled. - jelentem ki határozottan. - Nem kell szívem. Menj csak. Egyébként miért is vagy itt? - kérdezi kedvesen. Szeretettel néz rám ahogy ezt már megszokhattam tőle. - Van valami amit nem mondtam még el neked. - bűnbánóan sütöm le a szemeimet. - Ugye te nem vagy beteg? - aggódva kérdezi, most is én vagyok neki a legfontosabb, a saját problémáját pedig csak félresöpri. - Terhes vagyok. - mondom ki halkan. Először nem szól semmit, majd könnyek gördülnek végig az arcán és mosolyog. - Örülsz neki? - kérdezem félve a válaszától. - Büszke vagyok rád kislányom. Csodálatos anya leszel. - mondja és látom rajta hogy öszinte az öröme. - Kislány lesz. - mesélem tovább ezzel is elterelve a figyelmét kicsit a bajról. - Ezek szerint Christian és te újra együtt vagytok. - mosolyog rám. - Öhm. Nem. A szakításunk után tudtam meg hogy terhes vagyok. Ez nem változtat semmin, de természetesen ő is része lesz a kicsi életének. Mindenben segít. - mesélek neki hogy kicsit pótoljam mindazt amivel elmaradtam. Annyi mindennel tartozom apának, nem veszíthetem el őt. Látnia kell az unokáját, mellette kell lennie és mellettem. Azt akarom hogy a lányom ismerje a nagyapját....mert ő a legjobb ember ezen a földön. Nemes lelkű, kedves és végtelenül jószívű. Ő az apám...szükségem van rá...Csak arra tudok gondolni hogy ha ő nem lesz a világ egyszerűen összeomlik körülöttem. A támaszom ő és az egyetlen aki mindig mellettem volt. Annyira szeretem hogy az leírhatatlan. Az embernek a szülei fontos szerepet töltenek be az életében, tanítják és fejlesztik, nevelik, az én apám ennél sokkal több volt számomra egész életemben. Ő nem csak az apám, hanem a barátom is.....Nem veszíthetem el...

34. Rész: Tudom hogy jó apa leszel

Zene: James Bay - Wild Love

~ Anastasia Steele ~

A kislámpa fényében bámulok ki az ablakon. Kintről már beszűrődik az ébredő város zaja, de napfény még csak itt-ott vánszorog át a függönyön. Az éjszaka nem sokat aludtam, mondhatni egy percet sem. Az ágyamban forgolódva töltöttem az órákat, hol a plafont hol pedig a kinti sötétséget bámulva. Csillagokat kerestem az égen, de felhők takarták a gyönyörű fényeket...Fogalmam sincs mihez kezdek ezek után. Felzaklatott a tegnapi beszélgetésem Christianal. A szívem ordítva könyörög hogy azonnal rohanjak a karjaiba, de a büszkeségem...igen azt hiszem ez a baj...a büszkeségem tart vissza. Hogyan is lehetnék egy olyan férfivel aki egykor még az édesanyámat szerette. Nem telik úgy el nap hogy ne gondolnék arra hogy minden hazugság volt ami közöttünk történt és talán az ő érzései felém csupánn annyiból állnak hogy megszólalásig hasonlítok édesanyámra. Ugyanakkor nem feledkezhetek meg arról sem hogy gyermekünk lesz. Még ha Christianal így is alakultak a dolgok közöttünk, a kicsi babámmal nem lehetek kegyetlen...nem szakíthatom el tőle az apját. Tudom és az ő érdekeit fogom szemelőtt tartani ha megszületik, de addig próbálok erőt gyűjteni hogy képes legyek majd nap mint nap Christianal talalkozni amikor látni akarja majd a gyerekünket. A jövőképem még homályos, főleg azt illetően hogy milyen módon oldom meg majd mindezt de egyenlőre úgy döntöttem hogy a jelen problémáit kell megoldanom, az első ilyen pedig szakítani Connoral. Ez sem lesz egy könnyű feladat. Gondolataimból az ajtón beszűrődő kopogás zökkent ki. Az órára pillantok, már reggel nyolcat mutat.

- Máris megyek. - kiáltok ki miközben sietve öltözni kezdek. Tudom hogy kijött látogatóba...én hívtam át tegnap este Connort, személyesen akartam vele beszélni. - Szia. - nyitok ajtót alig öt perccel később. - Szia szépeségem. - csókért hajol miközben beljebb lép de én elhajolok. - Baj van? - teszi fel a kérdést aggódva miközben én becsukom utána az ajtót. - Nézőpont kérdése. - felelem sóhajtva majd a nappali felé terelem. - Ana kezdesz megijeszteni. - jegyzi meg komoran. - Nézd Connor! - veszek egy nagy levegőt majd folytatom. - Nem kertelek, azért hívtalak ma ide hogy szakítsak veled. - közlöm kicsit sem finomkodva. - Hogy mondod? - döbbenten néz rám. - Jól hallottad. Azt hiszem ez már várható is volt, eltekintve attól ami most a valódi okom. - vonom meg a vállam. Nem érzek semmit Connor iránt így képtelen vagyok érzelmesen beszélni. Sosem éreztem iránta semmit, csúnya így fogalmazni, de őt használtam arra hogy elfelejtsem Christiant, sikertelenül. A tudat azonban hogy Connor mennyire gyűlöli Christiant, csak még inkább ellenszenvessé teszi számomra őt. - Te most komolyan beszélsz? Mert ez viccnek durva, drágám. - hebeg össze vissza. Magam sem tudom miért ennyire értetlen. Talán csak nem akarja elfogadni a döntésem. - Komolyan beszélek. Nem illünk össze Connor, ezt te is tudod. - mondom komolyan. - Mi az hogy nem illünk össze? - emeli meg a hangját. - Akkor kihez illesz Ana? Ahhoz a rohadékhoz? - utal Christianra. - Nem akarok veszekedni. Sajnálom ha te többet érzel irántam mint én de...- kezdenék bele de egyszer csak felnevet. Rajtam nevet. - Most mi olyan vicces? - kérdezem halkan. - Te! - vágja rá azonnal. - Nevetséges és szánalmas vagy drágaságom. - mondja határozottan és lenézően. - Parancsolsz? - kérdezek vissza kissé döbbenten. - Még hogy én érzek valamit irántad? - nevet még mindig. - Elkényeztetett apuci kislánya vagy. Amid van mindent az apádnak köszönhetsz, de persze azt hiszed magadról hogy egy keményen dolgozó nő vagy. Ha már itt tartunk elmondhatom, hogy ha velem maradtál volna első dolgom lett volna átvenni tőled a cég vezetését. Nem neked való. Alkalmatlan vagy rá. - közli, én azonban szavakat sem találok. Most látom csak igazán milyen is ő valójában. - Szóval az én pénzemen élősködtél volna? - jegyzem meg megvetően. - Oh bocsáss meg, had javítsam ki magam...az apám pénzén. - helyesbítek. - Ez alapján ki is a szánalmas? - vágok vissza neki. - Ezt még megbánod. - dühösen csillogo szemei szinte szikrákat szórnak. - Az egyetlen amit megbántam hogy időt pazaroltam rád. Most pedig isten veled. - mutatok az ajtóra. - Elmegyek. De nem most láttál utoljára. Megbánod még hogy Grey mellett döntöttél. - feleli sértetten. - Nem Christian mellett döntöttem, továbbra sem vagyunk együtt. De veled sem akarok együtt lenni. - megvonom a vállam. Nem tartozok neki magyarázattal de nem akarom hogy azt gondolja hogy Christian és én együtt leszünk még valaha. - Na persze. - kinyitja az ajtót majd miután kilép hangosan vágja be maga után. Megrezzenek de örülök is hogy elment. Az órára pillantok, ideje dolgozni mennem. Magamhoz veszem a táskám és a kabátom. Alig fél óra elteltével már a liftből lépek ki. - Jó reggelt Ana. - Spacey köszönt mosolyogva. - Már inkább jó napot, nem? - mosolygok vissza rá. - Valóban. - bólogat. - Az irodámban leszek. - indulok meg az említett helyiség felé. - Már csak pár aláírni való van. - szól utánam. - Később hozd be kérlek. - felelem amire egy határozott bólintást kapok válaszul. Az irodámba érve jól esik leülni a kényelmesen nagy bőrfotelembe. Kinézek a hatlmas üveg falon amin keresztül látom az egész várost. Csak arra tudok gondolni hogy a lehető legjobb döntés volt szakítani Connoral. De az amit mondott, hogy mindent apámnak köszönhetek, könnyet csal a szememben. Én hiszem hogy ez nem így van, hiszek abban hogy én is megdolgoztam azért hogy ilyen pozícióban legyek. - Ana! - Christian hangjára megfordulok. - Tessék? - egyik kezemmel letörlöm a könnyeimet. - Miért sírsz? - közeledik aggódva. - Csak...Connor...- sóhajtok fel. - Bántott? - megfeszülnek az izmai és én halványan el is mosolyodok ezen. - Nem. Szakítottam vele és mondott valamit ami...rosszul esett. - vallom be. Magam sem tudom miért beszélgetek Christianal, főleg így...ilyen...bizalmasan. Hiányzik! Hiányzik minden ami ő, minden amit korábban ő adott, a bizalom, a nyugalom...a biztonság. - Szerinted is apám miatt vagyok most ott ahol? - utalok a cég vezetői pozícióra. - Nem! - vágja rá azonnal.

- Okos nő vagy. Tudod mit csinálsz. Csak magadnak köszönheted azt hogy céget vezetsz. Rátermett vagy és el sem tudok képzelni nálad jobb üzlettársat. - mondja komolyan. - Most csak hízelegsz. - jegyzem meg halkan. - Nem szokásom. - csóválja a fejét és ez valóban így van. Tudom hogy nem mondaná ha nem így gondolná. - Sajnálom a tegnapit. - szólalok meg ismét. - Én is. Nem akarok veled harcolni. Szeretlek. - vallja be ismét. - Nem akarok félre értéseket Christian. Mi ketten már sosem leszünk együtt. Képtelen vagyok elfelejteni azt ami a múltban történt közted és anyám között. De beláttam hogy a babánknak szüksége lesz rád is. Nem tiltalak el tőle. Akkor fogod látni amikor csak akarod. Ezt megígérem. - jelentem ki határozottan. - Ana...- a kezemért nyúl azonban én elhúzódok. - Engem nem kapsz vissza Christian. Soha. - suttogom halkan. - De a gyerekünk mellett ott lehetsz amikor csak akarsz. - ígérem őszintén. Először megfeszül az álkapcsa majd ellazul. Azt hiszem ez a jele annak hogy elfogadta végre a döntésem. - Rendben. - bólint. - Esküszöm neked Ana hogy jó apa leszek és mindenben számíthatsz rám a gyerekünkkel kapcsolatban. Elfogadom hogy nem akarsz visszajönni hozzám, de azt köszönöm hogy legalább a lányunkat vagy fiúnkat nem veszed el tőlem. - mondja szomorúan. - Tudom hogy jó apa leszel Christian. És azt is hogy ott leszel ha szükség van rád. Örülök hogy ezt meg tudtuk beszélni mint két felnőtt ember. - felállok majd az ablakhoz sétálva lenézek a városra. - Szeretnék mostantól a vizsgálatokon is részt venni. - ő is fel áll de nem jön közelebb. - Rendben. Szólni fogok. - egyezek bele. - Nem is zavarlak tovább. Délután találkozunk az értekezleten. - távolságtartóan és ridegen beszél, de tudom hogy csak próbálja leplezni az érzéseit. - Ott leszek. - pillantok hátra de már csak a hátát látom ahogy kilépe az irodámból. Nehezebb lesz ez mint gondoltam...önmagammal kell most megküzdenem...